Blogsale II. - LEZÁRVA

Megint kicsit rendet raktam, már egyszerűen nem fértem el a cuccaimtól, és gondoltam felteszem ide, a feleslegessé vált dolgaim. Lesznek itt sminkcuccok is, bár nem olyan sok, mint a múltkor, kiegészítők, és most először 1-2 ruha is.

A szabályok a következők: 
- A Blogsale mától vasárnap estig fog tartani, vasárnap este lezárom. Ezt azért tartom fontosnak leírni, mert a múltkor is volt, akik 1 héttel később írtak, hogy igényt tartanának erre-arra.
-Akik vasárnapig fizettek is, azoknak már hétfőn postázom is. A postaköltséget természetesen a vevő állja, ezt a jelenlegi postai díjszabás szerint fog kialakulni.
- A vásárláshoz a termék számát és egy email címet kérek kommentben. Természetesen egy ember több mindent is választhat, a vásárlás gyorsasági sorrendben fog zajlani.
- A pénzt a bankszámlaszámomra várom, ezt lehet utalással, vagy OTP bankban befizetéssel is intézni.
- Szeretném, ha csak olyanok jelentkeznének, akik komoly vásárlási szándékkal jönnek, a múltkori blogsale alkalmával nem egy, és nem kettő olyan eset volt, hogy tartogattam a cuccokat, mert külföldön tartózkodnak, vagy épp nem tudnak fizetni ezért meg azért, aztán persze nem is lett belőle semmi, úgyhogy most ilyenekre nem vagyok vevő.
- Kérdezni természetesen lehet bármivel kapcsolatban :).
- Illetve szeretném, ha ismét kulturált keretek között zajlana a dolog, bár erre a legutóbb sem volt panasz.



Photobucket

1. Oriflame Colorful Lipstick - Clover Haze: Legutóbbi Oriflames rendelésem során vettem, mert a katalógus alapján azt hittem, hogy matt szín, de kiderült, hogy fényes, fényes lilám meg már van, és az sem jött be. SWATCH Eredeti ár: 800 Ft. Blogsale ár: 500 Ft
2. Astor V.I.P. ajakrúzs - 102 Pink Impulse: Nagyon szép, kellemes, rózsaszín csillámos árnyalat, de kb 2x használtam, sosem kerül a kezembe. Másnál jobb helye lenne. SWATCH Eredeti ár: 7-800 Ft. Blogsale ár: 400 Ft
3. Maybelline Moisture Extreme rúzs - 408 Violet Silk: Ő lenne a másik lila fényes rúzsom, de nekem akkor is matt kell, mert őket bármilyen szépek is, nem használom :(. SWATCH Eredeti ár: ???. Blogsale ár: 400 Ft
4. L.A. Colors Lip Smacking rúzs - ??? árnyalat: Ez egy Value kitből van, amit még tavaly vettem. Először nagyon tetszett a rúzs színe, igazából még most is, csak vettem egy L'orealt, ami nagyon hasonló színű, és inkább azt használom. SWATCH 1  SWATCH2  Eredeti ár: ??? Blogsale ár: 400 Ft
5. Maybelline Colorsensational Popstick - 040 Crystal Pink: Még Belgiumban vettem, raádásul az itthoni ár kétszereséért, na midnegy is, nem mérgelődök, kellemes illata és szép fénye van, de szintén nem nagyon használom. SWATCH Eredeti ár: 1600 Ft Blogsale ár: 600 Ft
6. Baolishi rúzs - ??? árnyalat: Kínai üzletben vettem, nagyon szép rózsaszín, de ezek a fényes árnyalatok nekem nem jönnek be, hiába próbálom erőltetni :D. SWATCH Eredeti ár: 400 Ft. Blogsale ár: 200 Ft
7. Labello Sunprotect - SPF 30: Kaptam, de én nem vagyok Labellós, ezért nem használom. Eredeti ár: 800 Ft körül Blogsale ár: 500 Ft

Photobucket

8. Meis szájfény: Kaptam, hotpink színű szájfény, de nekem erős a színe. SWATCH Eredeti ár:??? Blogsale ár: 200 Ft
9. Lush Liptint - Latte: Első lush termékem, nagyon akartam szeretni, de egyszerűen nem áll jól :(, Így nem erőltetem tovább. SWATCH Eredeti ár: 2000 Ft. Blogsale ár: 600 Ft
10. NYX Round Lipgloss - Apricot: Szintén egy Blogsalen vettem, először megijedtem, hogy túl erős szín, de szájon már egy szelíd barackszín valóban. Viszont szinte sosem kerül a kezembe. SWATCH Eredeti ár: 4-500 Ft. Blogsale ár: 300 Ft
11. MUA Out There Plumping Lipgloss - Peach Shimmer: Nagyon jól pigmentált rózsaszínes-barackos szín, nekem túl pigmentált is sajnos, nem merem viselni. SWATCH Eredeti ár: 700Ft körül Blogsale ár: 400 Ft.
12. Manhattan Soft Mat Lipcream - 53M: Már előző blogsalere is kiraktam, le is stoppolták, de végül nem vitték el. Egyébként szintén barackos szín, mattra szárad, és nagyon finom az illata, de rossz színt választottam, ezért nem is használtam. SWATCH Eredeti ár: 1200 Ft körül. Blogsale ár: 600 Ft


Photobucket

13. Lovely Sunny Blusher - Tempting Rose: Első pirosítóm volt! Közepesen pigmentált és csillám mentes, építhető. SWATCH Eredeti ár: 600 Ft Blogsale ár: 200 Ft
14. Flormar Pirosító - P112: Nemrég vettem, hideg rózsaszín árnyalat, ezüst mikrocsillámokkal. Nagyon pigmentált, és hatalmas adag. Viszont mostanában inkább a bronzosítók híve vagyok. SWATCH
Eredeti ár: 1500 Ft. Blogsale ár: 600 Ft.
15. Essence Multi Colour Blush - 10 How cute is that?: Leárazásokkor fellángolásból megvettem, de talán egyszer, ha hozzá nyúltam. SWATCH Eredeti ár: 300 Ft Blogsale ár: 200 Ft
16. Miss Rose folyékony pirosító - 06: Kettőt vettem, de inkább a rózsaszínt használom, krémes dolgokat meg nem szeretek feleslegesen halmozni. Egyébként egy különleges barack-narancsos szín SWATCH. Eredeti ár: 500 Ft. Blogsale ár: 300  Ft

Photobucket
17. Lila fülbevaló zöldes csillámokkal: Nagyon különleges színe van, párszor volt is rajtam, de mostanában inkább már az egyszínű fülbevalókat kedvelem Blogsale ár: 200 Ft
18. Világoskék cicás: Nagyon szép kék, kaptam, de nem lett a kedvencem. Blogsale ár: 200 Ft
19. Sötétkék fényes szívecskés: Szintén hasonló vele a helyzet, mint az előzővel. Blogsale ár: 200 Ft
20. Lila párducmintás szívecske alakú: A hosszú hajam miatt nem látszanak ki ezek az apró fülik. Blogsale ár: 100 Ft
21. Kagylós, ezüst: Nemrég vettem, de sosem hordtam. Blogsale ár: 300 Ft
22. Pontfüli: Nem igazán szeretem a pontfüliket :).  Blogsale ár: 100 Ft

Photobucket
23. Alkalmi kék karkötő: Egy esküvőn viseltem, azóta nem volt rajtam. Blogsale ár: 300 Ft
24. Pillangós, orvosi fém medál: Kaptam, 1-2x volt rajtam. Valóban orvosi fém, mert nem színeződött el. Blogsale ár: 500 Ft
25. New Yorkeres gyűrű: Magamnak vettem, de aztán sosem hordtam. Blogsale ár: 200 Ft


Photobucket

26.-27.: Rószaszín és kék nyaklánc: Nemrég vettem őket a KIKben, nagyon megtetszett, hogy ilyen kis csillogósak, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem az én stílusom, sajnos :(. Blogsale ár: 400 Ft/db

Photobucket

28. Playboy óra: Kaptam, párszor volt rajtam. Elemcserére szorul. Blogsale ár: 500 Ft
29. Pillangós óra: Szintén kaptam, de max 1x volt rajtam, nem az én színem. Elemcserére szorul. Blogsale ár: 400 Ft.


Photobucket
30. Bijou Brigitte csillagos hajcsattok: Egy tematikus bulira vettem, akkor rajtam is volt, nem hiszem hogy lesz még rá alkalom. Blogsale ár: 300 Ft 
31. SIXes párducmintás hajcsatt: Még tavasszal az 550 Ft-os leárazáskor vettem, de sosem volt rajtam. Blogsale ár: 300 Ft

Photobucket
32. Ebayes műszepillák: Illetve én még Vaterán vettem. Szerettem őket, de az én pilláimon egyáltalán nem látványosak. 7 pár van még benne. Blogsale ár: 200 Ft

Photobucket
33. Astor Eye Artist duo eyeshadow - 940 Bazaar Chic: Egyik első szerzeményem volt a blogos időkből, és szerettem is, két jól kombinálható színt tartalmaz, a narancsos fényes, a lila matt finishű. Viszont már mindkét színből van másik, úgyhogy tovább adom őt. SWATCH Blogsale ár: 200 Ft

Photobucket
34. Ebayes gyöngyös nyaklánc: Mikor irodában dolgoztam, kifejezetten oda vettem, hogy feldobjam az uncsi  szetteket. Na, amikor először volt rajtam, életem legrosszabb napja volt kb, azóta már csak babonából se venném fel. Blogsale ár: 200 Ft.

Photobucket
35. Fishbone/New Yorker póló - M-es méret: Unokahugimtól kapta, mert szerinte "dedós", viszont tudja, hogy én meg dedós vagyok, és minden cuki dologra vevő, ezért nálam. Viszont nekem sosem volt alkalmam hordani, talán 2x volt rajtam. Világosrózsaszín, apró szívecske minta, puffos ujj, és a mell és váll résznél 3-3 gomb van. Nyúlós anyag, szóval kisebb L-méretre is jó. Blogsale ár: 500 Ft

Photobucket
36. F&F Blue papagájos tunika, 38-as méret.: Egy családi összejövetelen viseltem, hosszabb fazon, bár azért nem olyan vészesen hosszú, nekem fenéktakaró. Egyszer viseltem. Blogsale ár: 600 Ft

Photobucket
37. Noname Pink, felül csipkebetétes póló M/L méret: Egy kínaiban vettem, nagyon megtetszett, hogy felül szívecskés, de inkább egy kisebb M méret, mint M/L, és mellesleg sajnos szűk lett. Blogsale ár: 500 Ft

Photobucket
38. Terranova hófehér pillangó mintás csillogós póló, L-es méret: A ballagásom napján viseltem, de inkább egy M-es méretnek mondanám, se nem túl hosszú, se nem túl nagy, és sokat nem is nyúlik. A mintája semmit sem kopott, még mindig nagyon szép csillámos. Blogsale ár: 600 Ft

Photobucket
39. Fishbone/New Yorker félvállas felső - S-es méret: Tavaly vettem, nagyon tetszettek a színei, illetve ez a félvállas megoldás, de aztán valahogy sosem került rá sor, talán 1x. Blogsale ár: 500 Ft

Photobucket
40. F&F lila atléta, csipkés rátéttel - 42 méret: Nagyon tetszett ez a megoldás, de az én melleimmel egyszerűen nincsen szinkronban, hülyén áll. Inkább mondanám 38/40-es méretnek, de 42-re is jó, mivel nyúlik, viszont nagyobb mell esetén nem lesz túl előnyös. Blogsale ár: 500 Ft 

Photobucket
41. Kenvelo pink képregény mintás felső - S méret: Egy nagyon minimális lyuk lett rajta hátul, ezt fotóztam is. Kb egy centi volt, és meg is lett varrva. Amikor még hegyes műkörmöm volt, véletlen belekaptam. Viszont ez a kis hiba hordásnál egyáltalán nem látszik, mert nagyon közel van az oldalvarráshoz. Ezt leszámítva kifogástalan állapotban van, mivel akkor egyszer volt rajtam. Blogsale ár: 400 Ft

Photobucket
42. Philip Russel/Jeans Club atléta/tunika - XL méret: XL-nek még véletlen se mondanám, inkább M/L, mivel ennek az lenne a lényege, hogy tunikaként funkcionáljon, nagyobb méreten viszont ez nem működne. 1 koncerten volt rajtam, leggingsel. Blogsale ár: 500 Ft.

Photobucket
43.Terranova Knitwear kötött mellény - M-es méret: Nagyon szép korall színű, a mellrésznél picit húzott, kötött mellény. A színébe szerettem bele. Nem az én stílusom sajnos. 1x volt rajtam fehér inggel. Blogsale ár: 600 Ft

Photobucket
44. Zara Basic ingruha - M-es méret: A ruha maga fekete, csak kint fotóztam, azért tűnik fakónak a részletképeken. Imádtam ezt a kisruhát, egy összejövetelre vettem szintén, derékrészen gumis, oda övet tettem, és nekem kb cömbközépig ért. Felül ingszerű, két gomb van rajta, ki és begombolható, az ujján is van gomb, rövidujjú. Isteni anyaga van, de sajnos nem nyúlik, én pedig csúnyán kihíztam :(. Blogsale ár: 1500 Ft

This entry was posted on 2012. október 11., csütörtök. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

10 Responses to “Blogsale II. - LEZÁRVA”

  1. 10-es NYX szájfényt szeretném :)

    VálaszTörlés
  2. A gyöngyös nyakláncot szeretném! :))

    VálaszTörlés
  3. 11. és 12. :)
    pelyivera@gmail.com az e-mail címem. köszi! :)

    VálaszTörlés
  4. 15. torteijudit@gmail.com

    VálaszTörlés
  5. Philip Russel/Jeans Club atléta/tunika és Zara Basic ingruha :) rachmorvai@gmail.com
    azért nem számot írok, mert 2db 42-es van! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj azt nem vettem észre, de az nem is baj, ha nem számot írsz, csak a mail cím a fontos, a továbbiakat ott megbeszéljük :D

      Törlés
  6. Bocsánat fehervariangi @ freemail .hu

    VálaszTörlés
  7. Szia remrelem nem kesek le rola de ha meg lehet akkor a 14 es pirositot szeretnem.
    babarozsahanga@gmail.com

    VálaszTörlés

Többiek