Archive for április 2011

1 hónap

No Comments »

Ma 1 hónapja, hogy elkezdtem a blogolást, és máris egy híján 30-an követtek, köszönöm nektek
<3


Ma pedig ezt zsákmányoltam, le volt árazva az egyik Rossmannban, már nem emlékszem melyikben, mert ma is voltam párban, NYC púdert keresni :D.

Csodálatosan szép hétvégét nektek: Bianca

Mai zsákányaim

2 Comments »

Ma azzal a feltett szándékkal indultam el itthonról, hogy bizony én veszek egy NYC púdert, és talán egy alapozót, amiről Griberlinél olvastam. Inkább a púder ami izgatott, mert alapozót most valami nagyon jót akartam venni, és biztosra akartam menni. 
Dehát mit ér az, hogy az ember lánya akar valamit, ha egyszer a Budapesti Rossmannok Essence, Catrice, illetve most már az NYC pultjai olyan mértékig le vannak pusztítva minden egyes alkalommal, hogy komolyan elmegy  a kedvem a vásárlástól. Egyszerűen nem is értem, hogy ha mondjuk egy Rossmann látja, hogy nagyon fogynak a termékei, akkor miért nem rendelnek többet, mert nem úgy van az ám, hogy az a mértékű pusztítás aznap történt, hanem több napig, akár 1 hétig is ilyen csupaszon állnak a polcok. Most azt nem részletezném hogy az a néhány termék milyen szinten össze van hányva, amik árválkodnak az állványokon. Ez persze nem az üzletek hibája, ez a mi hibánk, a vásárlóké. Ez viszont egy más kérdés, minden esetre kicsit unom már, hogy ahányszor elindulok, hogy veszek valamit, sosem kapok, pedig nincsenek túl nagy extra igényeim, és ugye a fővárosról beszélünk, azt meg mondanom sem kell, hogy mennyire irigylem azokat a vidéki lánykákat, akik 99 forintokért jutnak a leértékelt cuccokhoz. Na ilyet én még itt nem nagyon láttam. Gondolom a szintén pesti lányok átérzik amit írok. Úgy képzeljétek el, hogy amikor már sorra olvastam mindenhol a Blossoms etc teszteket, meg hogy már mindenki hozzá jutott, akkor még itt Pesten még csak a polcokon sem volt. Aztán kicsivel később bár már (elvileg) megjelentek, de azt olyan gyorsan lepusztították, hogy nem is láttam. Hosszas keresgélés után a Váci utcai Rossmannban találtam 1-2 dolgot, de leginkább körömlakkokat, amik ugye engem nem érintenek. 
És képzeljétek, most volt egy emberi mennyiség a kollekcióból a Rossmannban. Most...majdnem 1 havi késéssel. Most még parfüm is volt, de már olyan szinten elment a kedvem az egésztől, hogy meg se néztem közelebbről a termékeit. Pedig nem ők tehetnek róla, na mindegy.  A Müllerekben valamilyen szinten jobb a helyzet, de  azt se mondanám, hogy ők túl felkészültek, mondjuk náluk eddig csak ma láttam hiányt, az NYC pultokon. Jó, gondolom újdonság, ezért kapkodja mindenki, azért ez nem olyan nagy tragédia, a Müllerek általában jól felszereltek, már inkább áttérek oda, mint a Rossmannba/Dm-be (bár oda a Balea cuccokért biztos vissza fogok járni). Mindegy, nem szeretnék nyavalyogni, de olyan jó érzés volt ezt egy olyan helyen kiírni, ahol talán megértő fülekre(szemekre :D) talál. 

Ezeket vásároltam ma végül:



Először Plastic Tinkerbell egyik videójában pillantottam meg ezt az alapozót, már akkor nagyon szimpi volt, főleg ez a kis henger izé, amivel fel kell vinni. A drogériákban általában a világosabb színek hamar elfogynak, sötétet meg nem szerettem volna venni, csak azért nem veszek, hogy legyen :D. Meg nem is 2 forintos termék, tehát már azért sem vettem volna sötétebb színt, ma pedig kint voltunk az Ázsia Centerben, és ott rátaláltam a kellően világos színre, és az árába is beleszerettem, el kellett hoznom, egyébként nagyon szépen fed, keveset kell felvinni, olyan érzés, mintha rajtam se lenne, a tartósságáról még nem tudok nyilatkozni, de eddig jól teljesít. 


Ilyen púderem volt még régebben több is, nem rossz, vetekszik az Essence púderével, mondjuk árban is annyi, tehát nem az olcsósága miatt vettem, igazából tipikusan impulzus vásárlás volt ez, mert úgy gondoltam, hogy ma csak azért is jön velem haza egy púder :D.


Ennek a pirosítónak a színe valami mesésen szép, a képek abszolút nem adják vissza, barackos-pinkes, gyönyörű, fogalmam sincs mennyibe került, tudom, hogy olcsó volt, de ilyen színt én még nem láttam *-* Holnap megpróbálok természetes fénynél swatcholni. 
Járt hozzá egy kis édi ecset is, ami teljesen használhatatlan, és olyan durva a sörtéje, hogy kaparja szó szerint a pirosítót, úgyhogy nem is erőltettem a használatát, van nekem nagyon jó kis pirosító ecsetem. 


Butterfly márkájú szemfestékem már van több is, ezeket általában százas boltokban megtalálni, olyan 300 forint körüli áron, aki gondolkodott már rajta, hogy megvenné, de félt, hogy gagyi, az nyugodjon meg, nagyon szépen pigmentált kis mono-szemhéjpúderről beszélünk, viszont aki azért venné meg, mert csillámos, annak mondom, hogy csak a felső rétege az.
A másik szemhéjpúdernek gyönyörű farmerkék színe van, a vaku nagyon kiégette, és itt ilyen világoskéknek látszik, pedig egyáltalán nem az, majd holnap belőlük is készítek swatchokat. Belőle gyönyörű színek voltak egyébként, kb ő is 300 forint körül volt, nem tudom pontosan, de először mindig csak egy színt szoktam venni az új dolgokból, hogy ha használhatatlan, legalább ne maradjon vagy öt a nyakamon :D. Egyébként diszkrét csillámok vannak benne, de azt még nem derítettem ki, hogy csak a felső rétegen, vagy végig.


A masnikat pedig egyenesen imádom, de pluszban rátett, hogy virágmintás, és még az ára is nagyon kedvező volt, úgyhogy hazajött velem ez a kis szépség, volt még kékben és feketében, a kékért még lehet visszamegyek :$. Az tetszik benne főleg, hogy nem ilyen kis miniatűr csattja van, hanem elég nagy ahhoz, hogy hajat is tudj vele összefogni, nem csak úgy beletűzni.


És végül, őt pedig a barátnőmtől kaptam ma szülinapomra (jó amúgy én választottam, de így a legjobb ajándékot kapni, így biztos örülni fogok neki, a meglepetések általában esetemben negatívan sültek el :D). 



Annemarie Börlind termékteszt + FOTD (005) vörös ajkakkal

No Comments »

Nem tudom, hogy valamiféle Isteni sugallat volt-e, de 1 nappal a biofodrászatos poszt megírása után kaptam egy borítékot, amiben 1 Müller katalógus volt, továbbá egy Annemarie Börlind prospektust is tartalmazott, ami viszont sokkal inkább felkeltette az érdeklődésem, azok a minták voltak. 
Alapból kíváncsi voltam, hogy miben különbözik mondjuk állagra/illatra egy ilyen biokozmetkum, de ez a kis minta nagyon ízléses, bár minden cég ennyit fordítana a termékei megismertetésére használt mintákhoz. (Most nem nagyon jut eszembe negatív példa, de tudom, hogy van :D)

 Így nézett ki a kis minta, két alapozó, két rúzs, illetve egy nagyon édi, miniatűr rúzsecset volt hozzá. Az egész minta egy kis könyvecskében volt, ami több nyelven is ismertette a termékeket, de magyarul nem, ez nem is baj, mert a nagyobb prospektust direkt azért küldték, abban csak magyar nyelven vannak a dolgok. 

Még mielőtt megmutatom milyen sminket készítettem a mintával, előbb néhány szó a márkáról, mert én még nem hallottam róla, nem találtam információt róla, hogy mióta kapható Magyarországon, de a Müllerben biztosan lehet kapni, ezt már megtudtam.

"Minden Annemarie Börlind termék eleget tesz az ECO CONTROL szigorú kritériumainak, összhangban a természettel. Azok a termékek, amelyek az ECO CONTROL hiteles engedéllyel vannak megkülönböztetve, bőrbarát összetevőket tartalmaznak, melyek a legszigorúbb sztenderdek szerint vannak tesztelve. A gyógynövények, összetevők óvatos kezelése, és a legújabb tudományos felszerelések használatával újításra törekszik, tápláló és védő termékei, melyek a természetesség érzését adják Önnek, nap mint nap."

És nem csak sminkeket árulnak, a tusfürdőtől kezdve a testápolóig, naptejek, mindent árulnak, elég széles a termékskálájuk. Természetesen cruelty free termékeket árulnak, bár eléggé irónikus is lenne, ha egyik oldalon hirdetnék, hogy természetes termékek, közben meg állatokon kísérleteznek. 

Megnéztem az áraikat is, hát tulajdonképpen ahogy olvastam az ömlengést, hogy így bio, úgy természetes, sokkal elrugaszkodottabb árakra számítottam. Teljesen...hm hogy is mondjam, reális árak vannak, középkategóriásak, mondjuk azt nem tudom, hogy a krémek/tusfürdők/stb mennyire jók, de a sminkeket mindjárt véleményezem. Itt megemlítem gyorsan, hogy bár a mintákon ugye nem látszik, de azért megleste ma csomagolásukat a sminkeknek, és nagyon szép, fehér-arany színösszeállítású a csomagolásuk, igazán elegáns. 


Most így hirtelen ezen az oldalon találtam a legnagyobb választékot, azért ezt linkeltem, gondolom üzletenként/oldalanként eltérőek lehetnek az árak, de nem sokkal. 



És most lássuk a terméktesztet. A négy teszter közül a világosabb alapozót, illetve a vörös rúzst próbáltam ki, egyrészt azért, mert a másik alapozó sokkal sötétebb a bőrömnél, másrészt már rég kiakartam próbálni a vörös rúzst. Úgy gondoltam, tusvonallal emelem ki a szemem, mivel ugye a száj lesz a hangsúlyos. 

Ez lett az összkép:


Az alapozóról: Én a beige 17-es áryalatot használtam. Kibontás után az első, ami feltűnt, az illata. Nem alapkritérium nálam, hogy illatos legyen bármilyen dekorkozmetikum, de azért nem hátrány, ha nem büdös :D. Ennek az alapozónak erős, egyáltalán nem kellemetlen, de kicsit furi illata van. Első gondolatom az volt, hogy gyógynövényes az illata, de lehet csak azért gondolom tudat alatt, mert tudom, hogy természetes összetevőkből áll. Minden esetre abszolút el lehet viselni, sőt hamar elillan az arcon az illata.  Állaga elég sűrű, féltem, hogy nem lesz elég az egész arcomra ez a kis "tégely", de még sok is volt. Elég jól fed, kicsit talán túl sűrű is, mert voltak olyan helyek, pl az orromnál, hogy alig bírtam elkenni, és kicsit morzsolódott, de nem vészes, lehet én voltam a béna. Kicsit sárgás beütése volt az arcomon, mondjuk az is tény, hogy én ha magam veszem, nem ezt az árnyalatot választom magamnak.

Összességében azt tudom mondani, hogy nem rossz, elájulva nem vagyok, de igaz ami igaz, nem is azt ígérték, hogy életem legjobb alapozója lesz, soha nem használok majd semmi mást, hanem azt, hogy természetes összetevőkből áll, ezt pedig meg is tartja, és ez semmi hátrányt nem okoz a termékben.


A rúzsról: Celebrity red 54-es árnyalat, azonnal beleszerettem, annyira ki akartam már próbálni egy ilyen igazán vörös rúzst, mostanában le vagyok ragadva a rózsaszín mellett. Ugye, mint feljebb említettem, kaptam hozzá egy miniatűr rúzsecsetet. Ez hatalmas pozitívum, mert például többször előfordult már, hogy rúzsmintát tettek magazinba/katalógusba, az pedig úgy nézett ki, hogy odapöttyintettek egy fólia alá egy minimális rúzst, szanaszét volt kenve, és oldd meg ahogy tudod, ha ki akarod próbálni. Úgy egyet sem próbáltam ki, attól a pacától már abban a pillanatban elment a kedvem. Ez viszont így nagyon kultúrált volt, még a minta maga is rúzs alakú, ebből sokkal inkább kedvet kap az ember kipróbálni.
Na de térjünk a lényegre: a rúzs illata hasonló az alapozóéhoz, viszont sokkal gyengébb. Akkor lehet érezni, ha nagyon akarom. Egy tömör, sűrű rúzsról beszélünk, mert tegnap többször is felkentem a nap folyamán, de még midig olyan a minta, hogy alig látszik rajta, hogy egyáltalán bele volt nyúlva. Rúzsecsettel kicsit bénán bántam így elsőre, főleg a szájszéleket volt nehéz megfesteni, de meg volt ennek is a maga hangulata, másodszorra belejöttem. A színe nagyon szépen pigmentált, egy rétegben is szépen fed. Nem csillog, abszolút matt színe van, ez is tetszik, vörös rúzsnál már sok lenne ha még csillogna is.
Tartóssága: Ittam is vele, igaz csak üvegből, és a kezemen próbáltam "lecsókolgatni" a számról, elég jól bírta a strapát. Pár órát volt fent, még így "meggyötörve is", és ahogy kopott, nem foltokban, nem gyűrődött, nagyon egyenletesen kopott le, még zuhanyzás után is, sminklemosás előtt is rajta volt a számon, nagyon halványan, diszkréten, de látszott.
Összességében: azt kell, hogy mondjam, nagyon meg voltam elégedve vele.
Ezt a képet pedig ide tűztem a végére, mert azt mondták, nagyon dívás :$ :D. Kicsit belenyúltam Photoshoppal, levettem a bőröm sárgaságát, mert így, ilyen porcelán arccal még szebb a vörös rúzs.

Mi a véleményetek akár a sminkről akár a termékről ha már valaki próbálta? Vagy úgy egyáltalán a biokozmetikumokról...:)

Biofodrászat

No Comments »

A húsvét elég sűrűre sikeredett, nem volt az a klasszikus húsvét, már valahogy a fíling nem a régi, de a sürgés-forgás megvolt, minden napra jutott valaki. Ezért nem is írtam, szánom-bánom, szégyellem magam. Ma sem egy sminkes poszttal jöttem, találtam valami érdekesebbet, legalább is nekem nagyon felkeltette az érdeklődésem.

Amikor Viktor, a legjobb barátom mondta, hogy Ő biofodrászatba jár, akkor még fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalán már létezik ilyen, arról pedig, hogy mennyire elterjedt még annyira sem. Én évente 1-2x járok fodrászhoz, akkor levágatok annyit, amennyi mondjuk már töredezett, festeni 2-3 havonta itthon szoktam, szóval nem érzem indokoltnak a havonta fodrászhoz járást. Amikor rövid hajam volt, az más téma volt, mivel annak már nem volt formája 1 hónap után, akkor még szőkére meg vörösre festették, és eléggé látszott a lenövés, szóval régebben havi szinten látogattam fodrászatot, akkor kicsit értesültebb voltam az újdonságokról.

Viszont kétségtelen, hogy a biofodrászatok töretlenül terjeszkednek kicsiny hazánkban, egész hálózatuk van, a profiljuk pedig abban rejlik, amit a nevük is rejt, hogy bio termékekkel dolgoznak, amik ugye (elvileg) vegyszermentesek. Hát...őszintén szólva a bio nekem tág fogalom, értem én, hogy mitől bio a bio, csak valahogy a kis összeesküvés-gyártó buksim nem feltétlen bízik az ilyen dolgokban...Nem magában ebben a fodrászat-fajtában, hanem magában a bioban, mint fogalomban, de ezt majd egyszer kifejtem. Most kivételesen eltekintek az ilyen aggályaimtól, és próbálok semleges "elővéleményt" alkotni, mert akkor most lelövöm a poént, nemsokára nálunk is nyílik egy ilyen fodrászat, és bizony el fogok látogatni. Előtte viszont mindenképpen szeretném leírni az első benyomásaim, hogy majd vagy beigazolódjanak, vagy majd ott megcáfolják őket.

Teháát, az ötlet, hogy megírom ezt a posztot, úgy született, hogy kaptunk egy ilyen szórólapot. A szórólap maga világos zöld, illetve fehér színben pompázik. Nem is igazán szórólap, mondjuk egy mini prospektusnak. A5-ös méretű, és borítóval együtt 8 oldal. Mondjuk véleményem szerint a borítóra rázsúfoltak logótól kezdve facebookos elérhetőségig mindent, kicsit zsúfolt benyomást kelt, bár az is tény, hogy ha nem fog meg a borítón valami kecsegtető, az ember ki sem nyitja az ilyen prospektusokat. A logójuk egy szintén zöld alma, mondjuk szerintem ez abszolút megállja a helyét, teljesen helyesen lehet az almáról a biora asszociálni. Nem mondom, hogy megaötletes, viszont nem is elcsépelt, nem kelt különösebb érzéseket, a fodrászüzletre (bocsánat, hajvágószalonra) nem fogsz belőle asszociálni, az biztos. Ez pedig a harmadik amit megemlítenék, nem fodrászüzletként van feltüntetve, netán fodrászként, hanem hajvágószalonként, ezt mindjárt meg is tudjuk, miért.

A felületes külsőségek után térjünk akkor rá arra, mit is kapunk, ha egy ilyen fodrászatba betérünk:
Hajvágást, formázást, szárítást, mosást. Tömören.
Természetesen ezeket bio, vegyszermentes termékekkel. Én, hiányolom a hajfestést. Persze tudom én, hogy a hajfestés, maga a hajfesték a legkevésbé sem bio a maga ezermillió-féle kémiai anyagával amit tartalmaz, na de mindenki hallott már ugye a hennás hajfestésről, az ókorban is ezzel festették/színezték a nők a hajukat, tehát ez nem egy kifejezett újkeletű "spanyol viasz" dolog, ha én nyitnék egy biofodrászatot, biztosan beépíteném a szolgáltatásaim közé, hiszen elég sok nő festi a haját, és nem mindenki feltétlen platinaszőkére, amit ugye hennával nem tudunk elérni, na meg ha csak belegondolunk, hogy van egy nő, aki festeti a haját, nyilvánvalóan nem bio módon, az a nő nem fog egy biofodrászatba betérni utána, hogy vegyszermentes  samponnal mossák meg a haját, amit előtte kémiai anyagokkal festettek. Viszont, ha ugyan ez a nő megkapja a szórólapot, megnézi, hogy "jéé tudnám úgy is festeni a hajam, hogy nem roncsolom mindenféle vegyszerrel, és még utána vegyszermentes termékekkel le is kezelik a hajam, hát akkor ugyan meggondolom, hogy áttérek erre". Mert ugye a bio, hát azzal mostanában mindent el lehet adni. Ezt semmiképp nem negatívumként jegyeztem meg, mert magam is törekszem minél "természetesebben" élni, bár én normális hajfestékkel festem a hajam, annak ellenére, hogy barna, de mondjuk ha most itt a szórólapon láttam volna, hogy barnára festik hennával, akkor bizony meggondoltam volna. Szóval a magam részéről kissé "karcsúnak" tartom a szolgáltatás listát, nekem ez egy mínusz pont. Viszont igaz az is, hogy ezt a durván 5 féle szolgáltatást elemekre bontva halálra ragozzák. Gondolok itt: hajvágás mosás nélkül, szárítással, mosás nélkül szárítás nélkül (azt írják vannak a "vendégek részére kihelyezett hajszárítók") de ezt majd az árlistából meglátjuk, hogyan is lehet kevés szolgáltatást egy A5-ös oldalon keresztül ragozni. ( Milyen jól jönne ez a képesség mondjuk egy házidolgozatnál/szakdogánál :D)

De akkor térjünk át a pluszpontokra, nem akarom én lehúzni teljes mértékben a helyet. Nekem mindenképp egy hatalmas kövér pluszpont volt, hogy a szórólapon, amit küldtek, illetve a honlapjukon is, különböző frizurákat is bemutatnak, hogy miket tudnak. Egész kreatív, ügyes frizurák voltak feltüntetve, egy-kettő meg is tetszett, viszont nem tudok ettől elvonatkoztatni, hogy annak, hogy ezek a frizurák bio samponnal voltak megmosva/balzsamozva illetve formázva, ennek vajmi kevés köze van ahhoz, amit a fodrász tud vágásilag. Magam is odaállhatnék egy biohajápoló készlettel és egy ollóval, viszont azt nem tennék rá a prospektusra, amilyen frizurát én vágnék :D. Remélem érthető a lényeg.
A másik pozitívum még, hogy nincs bejelentkezés, garantálják, hogy bármikor odamész, megcsinálják a hajad. Ezt pedig egész nap, reggel 8-tól, este 9-ig csinálják, ez az este kilences nyitvatartás nekem nagyon szimpatikus, mert most belegondoltam, hogy mondjuk száríttatnék egy frizurát egy buli előtt, milyen jó, hogy odamegyek, sziasztok, kéne egy frizura, és megkapom. Gondolom ezzel több lány/nő/asszony így van, hogy "megyek valahova, kéne egy frizura de én itthon nem tudom úgy beszárítani, de jó lenne most elugrani a fodrászhoz, de nincs időpontom, tuti nem tud elvállalni, inkább akkor itthon összecsapom én, lesz ami lesz". Ez mindenképpen kecsegtető.
Mondjuk második meggondolásra ha belegondolunk, ebben a fodrászatban mást se csinálnak, csak vágnak, mosnak, szárítanak, persze hogy nem kell időpont egyeztetés, mert egy macerásabb frizura is maximum fél óra meló, nem úgy, mint ha egy olyan vendég mögé esel be, aki daueroltat, festet, melíroztat, tehát egy fél napig tart a frizurája elkészítése.
Igen, gondolom észrevehető, hogy inkább női szemmel szemlélem ezt a biofodrászatot, és nem is véletlenül, mert ha van az a szó, amivel férfinek nem adsz el semmit, az a bio. Ez most ha szexista megjegyzés volt, ha nem, tény, hogy a férfiakat teljes mértékben hidegen fogja hagyni, hogy biosamponnal mossák-e a hajuk, vagy, hogy biofodrászatban készült a frizurájuk, mert a legtöbb férfit maga a fodrászat is hidegen hagy.
Visszatérvén, mert még mindig a pozitívumoknál tartunk, nagyon tetszik például a hajszárítás bérlet. Ez azt jelenti, hogy megveszel egy ilyen bérletet, egész hónapban annyiszor mész száríttatni a hajad, ahányszor csak akarod. Ez mondjuk szerintem nagyon csábító szintén, nem tudom, hogy más is van-e vele így, de több könyvet olvastam ami a 60-as évek környékén játszódik, és ami mindegyikben nagyon megfogott, hogy a nők mennyit adtak magukra. Nők voltak a javából, fodrászhoz nem havi egyszer jártak, folyamatosan jártak frizurát kértek, száríttattak, úgy jelentek meg mindenhol. Még az én nagyijaim is sűrűn jártak fodrászhoz, hogy mindig kifogástalan legyen a frizurájuk, nagyon sokat adtak magukra. (Most meg el vannak képedve, hogy nők képesek macinaciban melltartó nélkül, gubancos hajjal és smink nélkül az utcára menni. Bizony, sok mindent tanulhatunk abból a korból) Ez a hajszárítás bérlet nekem ezt juttatja eszembe, és még különösebben drágának sem találom, mert ugye korlátlan. Egyetlen okból nem vennék, mert talán lusta lennék eljárni sűrűn száríttatni, de majd még az is lehet, hogy megemberelem magam.

Most, hogy már soroltam hideget és meleget, nézzük azt, ami semmiképp nem egy elvetendő dolog, ha szolgáltatásokról beszélünk, ezek pedig az árak. Az nyilvánvaló, hogy a fodrászatok árlistája változik helytől/személytől/szolgáltatástól függően, nem biztos persze, hogy 6x annyiért jobb frizurát kapsz mint máshol, de mindenki maga dönti el, mennyit ér meg neki a frizurája, illetve mennyit tud rászánni.


Magam is tudományosan átböngésztem a listát, szerintem teljesen reális áraik vannak, nem olcsók, viszont nem is drágák, amit én kicsit hm...mókásnak találok, amit már említettem is, hogy 1-1 szolgáltatás elemekre van bontva, és ugye mindnek más-más ára van. Szerintem ez felesleges, mert ha már elmész fodrászhoz, nem fogod azt mondani, hogy majd a hajvágás után te szárítod meg a hajad, vagy pár szár forint spórolás céljából nem kefével, hanem inkább kézzel száríttatod meg. De lehet, ezzel csak én vagyok így, biztos vannak olyanok, akik azt szeretik, ha kézzel szárítják a hajuk. Pozitívumot is találtam az árlistában, hogy a rövid és hosszú haj külön árakon mozog. Mondjuk ez a legtöbb fodrászatban természetes, de azért még is jónak tartom, hogy akinek állig érő haja van, az ne fizessen annyit mint én, a derékig érő hajammal. Továbbá azokat a termékeket, amikkel ott a fodrászatban kezelik a hajad, azokat meg is lehet vásárolni. Tény, hogy sok értelme nem lenne, ha havi 1x bio termékkel kezelnék a hajad, ha otthon ugyan azokkal a "vegyszeres" termékekkel kezeled. 

Nos, ennyi lenne az én első benyomásom ezzel az új profilú fodrászattal kapcsolatban, ha valaki már volt, az feltétlen ossza meg a tapasztalatait velem :D. 

A fodrászat honlapja: ITT

Húsvéti finomságok

No Comments »

témNem kell megijedni, nem leszek egy gasztroblogger, mert se tehetségem, se türelmem a sütés/főzéshez, leginkább besegítek anyukámnak, vagy, ha én akarok nagyon elkészíteni valamit, akkor Ő segít be nekem, ezt egyébként ajánlanám mindenkinek, hogyha nagyon érzi magában a hajlandóságot, hogy készítsen valamit, de nincs kedve nekiállni, jó ha van vele egy barát(nő) vagy anyuka/tesó/akárki, mert ha már van kihez szólnod, meg van aki segít, sokkal hamarabb elmegy az idő.

Ennek a gasztroposztnak az apropója az, hogy ugye vasárnap már húsvét, és mi ilyenkor mint tradicionális vallásos, kertvárosi család, sütünk/főzünk, hogy utána három hétig bűntudatunk legyen a temérdek elfogyasztott finomság után :D.
Persze meg fog történni a klasszikus tojás, illetve sonka főzés is, de mivel úgy gondolom, hogy ez a legtöbb családban így van, erről nem ejtenék szót, inkább arról, hogy ezeken kívül miket készítünk még az ünnepre.

1. Tormakrém-leves

Ez lesz az első húsvét, hogy ilyesmire vetemedünk, de egy ideje nagyon leveses lett a család, anya rákapott a zöldségkrémlevesekre, és be kell, hogy valljam, én aki megrögzött konzervatív húsleves-párti vagyok, nem igazán ettem meg mást, egészen mostanáig, imádom például a répakrémlevest, a hagymalevest, sőőt még a zellerkrém levest is. Viszont, hogy mégis csak a húsvétnál maradjunk, vasárnapra tormakrém-leves lesz az előétel.
Lássuk, hogyan készül:



Hozzávalók:
1 fej hagyma
2-3 szem burgonya
fél zeller gumó
15 dkg ecetes torma
1 pohár tejföl
bors
kevés olaj

Elkészítés:
Aprítsuk fel a hagymát, hámozzuk meg és kockázzuk fel a krumplit és a zellert. Kevés olajon futtassuk meg, majd öntsük fel egy liter vízzel. Sózzuk, borsozzuk, és főzzük puhára. Turmixoljuk össze, majd keverjük bele a tejfölt és a tormát. Egy kevés citromlével még pikánsabbá tehetjük.


A receptet INNEN másoltam

2. Jaffa szelet

Ez a süti évek óta hódít a családban, mi ezt a "klasszikusat" szoktuk készíteni, mármint aminek narancs-ízű a tetején a máz, de gyakorlatilag akármilyen üditővel elkészíthető, csak tőlünk függ, meg kell jegyeznem, hogy egy osztálytársam nagyija csinált citromosat, narancsosat, kiwiset (azt fogalmam sincs miből, szerintem szörpből) és málnásat is, mindegyik nagyon finom volt, arra törekedjünk viszont, hogy ha készíteni szeretnénk, az interneten többféle recept is van, de akkor a legjobb, ha a legfelső réteghez nem teszünk cukrot, akkor lesz elég pikáns, ahogy az édes piskóta és túrókrém a savanykás felső réteggel párosul.
Itt van róla egy recept, mi pont ezt szoktuk csinálni ( csak mindent felszorzunk 1,5 -tel, úgy jön ki egy nagyobb tepsire való).


Hozzávalók:
6 tojás
6 evőkanál kristálycukor
4 kanál liszt +2 kakaó
1 sütőpor
1 dl étolaj
Ezeket összekeverjük, majd megsütjük, mint a piskótát.

Elkészítés:
Töltelék: 1 csomag túró 25 dkg , 1 RÁMA margarin, 20 dkg cukor-ezt összekeverjük és felkenjük a piskótára.
Főzünk 2 vaníliás pudingot 7 dl Mirinda üdítővel majd ha kihűlt a túrókrém tetejére kenjük. Vizes késsel elsimítjuk.

Tanácsok:
majd hűtőben lehűtjük és tálaljuk!



A receptet INNEN másoltam

3. Kekszekercs

Na ez a süti a sütni nemszerető/türelmetlen lányok álma, mivel sütni nem kell, és különösebb tehetség sem kell hozzá, bármennyire kezdő is az ember, ezzel tuti sikert arat.
Gondolom elég sokan is ismerik, az egyetlen ami megnehezítheti a dolgunkat, hogy míg anno mindenhol fellelhető volt a darált keksz, mára már alig lehet fellelni a polcokon, de ha nem találunk, akkor sincs semmi veszve, sima háztartási kekszet kell darálni, és kész is.
Pontosan azt a receptet nem találtam a neten, amit mi szoktunk csinálni, (és külön begépelni lusta vagyok) úgyhogy amiben eltér, amit mi csinálunk, azt odaírom.


Hozzávalók:
50 dkg háztartási keksz darálva
21 dkg p.cukor (mi 50 dkg körül szoktunk tenni, de igazából annyit tegyél bele, amennyitől kellően édes lesz, ez mindenkinek más-más mennyiség)
3 dkg kakaópor (ezt is érzésre szoktuk, annyit tegyél bele, ami kellően megszínezi a tésztát)
1 cs.vaníliás cukor (ezt egyáltalán nem szoktunk bele tenni)
tej tetszés szerint, hogy a massza jól álljon össze

Töltelékhez:
10 dkg vaj
l5 dkg p.cukor
1 cs.vaníliás cukor (nem tudom, mi ez a nagy vaníliáscukor mánia :D mi ebbe sem teszünk vaníliáscukrot)
10 dkg kókuszreszelék.

Elkészítés:
A darált kekszet a p.cukorral,vaníliával,kakaóporral és tejjel összedolgozzuk,majd p.cukros deszkán elnyújtjuk téglalap alakúra. A vajat a p.cukorral,vaníliával jó habosra kavarjuk,majd a kókuszreszeléket is belekavarjuk. Rákenjük ezt a krémet a daráltkekszes elnyújtott "tésztára",majd a beiglihez hasonlóan felcsavarjuk jó szorosan. Végeit és széleit jól összenyomkodjuk,hogy ne essen szét.Meghempergetjük a kész hengereket kókuszreszelékben,és fóliába csomagolva kifagyasztjuk,majd felszeleteljük. ---> ez a kifagyasztásos dolog tényleg jó ötlet, főleg ha ilyen meleg van, mint pl ma volt, mert ez a süti elég olvadékony, tehát nyári medencés-partikra abszolúte nem ajánlom :D Ajánlatos a hűtőben/spejzban tartani mindig a többit, amit nem tálalunk fel, de sokáig nem kell kerülgetni, az a tapasztalatom, hogy minden társaságban elég hamar elfogy.


A receptet INNEN másoltam

Na remélem tetszett azért ez a bejegyzés is, és netán kedvet kaptatok, ha nem is húsvétra, de egyébként a sütés/főzéshez :)

Vegyes poszt

3 Comments »

Ma ilyen mindenféle újsággal jövök nektek, tegnap akartam már ezt a posztot megírni, de nem találtam a fényképezőkábelem, aztán kiderült apukám azt hitte, hogy az övé, és kisajátította :D. Na de rájötte ma turpisságra, úgyhogy ma sikerült feltöltenem a képeket.

Kedden már ideje lett volna megmosnom a hajam, de mivel csak műkörmöshöz mentem, ezért még nem akartam, mert ha már megmosom, akkor pakolást is terveztem rá tenni, az meg úgy több idő, namindegy, győzött a lustaság. Aztán gondoltam befonom, legalább nem zavar. A klasszikus hármas fonás a joeker, de már egy ideje próbálgatom a kalászfonást is (ami angolul fishtail, ezt is megtudtam nemrég:D) Néztem én rengeteg tutorialt, képeket, de egyszerűen nem sikerült sosem úgy, ahogy kellett volna, aztán rájöttem a titok nyitjára, és ez lett belőle:


Kicsit még lógnak ki szálak, ilyen rendetlen kinézete volt, de legközelebb már azt is ki tudom küszöbölni.

A másik ilyen sikerélményem a házilag elkészített szemhéjalapozómmal volt. Őszinte leszek, ciki vagy nem, amíg nem kezdtem el olvasni a beauty blogokat nem tudtam hogy egyáltalán létezik ilyen, hogy szemhéjalapozó. Általában a sima alapozót is felkentem a szemhéjamra, de az semmit nem segített rajta persze, és a kis lelkem mélyén minidig is reménykedtem, hogy lesz majd valami, ami fixálja a sminkem, és nem mászik vagy pandásodik el a nap végére. Aztán jött az áttörés, megtudtam, hogy már létezik ez a "csodadolog", viszont még mindig nem szereztem be, ennek az az egyszerű oka, hogy szinte minden bloggerina mást használ, és még nem tudom melyiket válasszam. Elvileg a következő Essence kollekcióban is lesz, azt majd mindenképpen megveszem, de szeretnék valami "márkásabbat" is, azt még nem találtam ki melyiket, mert azért nem szeretnék több ezret kiadni egyre, ami nem válik be, hogy aztán vegyek egy másikat, szóval azt még megfontolom. De addig is több helyen olvastam ezt a home-made szemhéjalapozót, addig, amíg nem jön be az Essence, addig jó lesz ez is. Most azt nem részletezném, hogy készült, mert gondolom akinek van az tudja miből készült, akinek nincs az pedig már látta ezt a "receptet". Annyit írnék róla, hogy én a klasszikus kék tégelyes Nivea krémet használtam hozzá, mert tudtam, hogy attól jó sűrű lesz, és ennek ez a lényege. Aztán amikor már elég sűrű volt, (legalább is szerintem elég sűrű) akkor gondoltam kipróbálom. A tesztalanyom az egyik "gyengébb" palettám lila színe volt, ez a paletta nem túl pigmentált, szemen alig látszik, már nem is emlékszem milyen indíttatásból vettem, de lényeg, hogy emiatt nem használtam.

Íme az eredmény:

Gondolom azért látszik melyik alatt van alap, és melyik alatt nincs, mindkettőt ecsettel vittem fel a kezemre, és az alap nélkülit 3x húztam át, mert egyszer az semmi színe nem volt.


Aztán felbuzdulva a sikeren, sminkelésbe fogtam, gondoltam, hogy ha ebből a gyenge kis palettából így kihozza a színeket, akkor a Miss Rose lila árnyalatos palettámmal (ami egyébként is szépen/erősen pigmentált) csodákat fog művelni.


Ez lett végül a vele és az új szemhéjalapozóval készített sminkem, és valóban nagyon szépen kihozta a csillogását is az alap, tartós is volt nagyon, illetve nagyon szép lett vele a szemem, még szebb, mint szokott lenni, alap nélkül.


Itt, közelebbről látszik, hogy 3 féle lilát használtam, a mozgószemhéjon középen egy nagyon világos lilát, azt egy kékes-sötétebbel kereteztem, és a szemöldököm alá ezúttal nem egy highlightert tettem, hanem egy melegebb lilát.


És ez volt így az összkép, sajnálom, hogy nem jöttem több képpel, de elég rossz állapotban volt a bőröm, úgyhogy inkább nem fotóztam annyit.


Miután feldobtam a sminket, még tevékenykedtem egy ideig itthon, aztán indultam a körmöshöz, amit már nagyon vártam, mert eléggé le voltak már nőve a körmeim, és már zavart a hossza, meg 1-2 darabot le is törtem sajnos.

Nem volt kedvem most a párduc/leopárd mintás köröm után valami nagyon extravagáns, csillogó körömhöz, úgyhogy ezt hoztuk ki belőle, de azért van egy kis turpisság a dologban, mert amit itt fehérnek láttok, tehát a körmöm vége az színváltós zselével van megcsinálva, a napon sötétrózsaszín lesz, majd csinálok olyan képet is, hogy lássátok, nagyon mókás, nekem nagyon bejön. :)
Na ez lett volna mára, a kérdésem meg annyi lenne (a véleményeteken kívül persze :)) hogy ti milyen szemhéjalapot használtok? :)

FOTD (004)

3 Comments »

Hétvégén nagy családi banzáj volt, ahogy az lenni szokott, szülinapi ebéd, torta, miegymás. Én meg gondoltam azért ha már miattam jön mindenki, ki kellene nézni valahogy, úgyhogy feldobtam egy egyszerű, ámde nagyszerű sminket.

Ez lett a végeredmény:

És itt van közelebbről:

A belső szemzugba fehéret festettem, majd középre egy barackszín került, végül a külső v-be püspöklilát satíroztam. Az egész sminknek az alapja egyébként az volt, hogy fekete szemceruzával húztam körbe a szemem, ehhez akartam még valami színes "körítést"


A hajamban az új virágom volt, szerintem nagyon ment egyrészt a sminkhez, másrészt a felsőmhöz.


A szemöldökömet nem emeltem ki semmivel, őszintén szólva nem igazán szeretem kifesteni a szemöldököm, meg vagyok elégedve vele, egyedül a hossza zavar, de az egy baleset miatt lett rövidebb, néhány képen látszik is a heg, bár lehet csak én veszem észre, mert tudom, hogy ott van.
Itt jönnek ki legjobban a színek a szememen, még ha a kép nem is a legjobb rólam. A számat egy világosrózsaszín avonos rúzzsal festettem ki.

Ennyi lenne mára, várom a véleményeket :).

Love list

3 Comments »

Holnap jön a barátom, úgyhogy nem hiszem, hogy jövök sminkes poszttal, vagy egyáltalán bármivel is, úgyhogy vasárnapra egy ilyen képes gyűjteménnyel készültem, ez egy amolyan amiket szeretek lista, persze a teljesség igénye nélkül.



1. Cupcake...nem vagyok egy nagy amerikanista, de kétségtelenül számomra a fő édességük (a brownie mellett) a cupcake, kedvenc. Karácsonyra gyártottam egy ipari mennyiséget, és hatalmas sikere lett, ráadásul mindenféle cukormázzal meg lehet szórni, bármit bele lehet szúrni, nagyon kreatív kis sütemény, és annyi-féle ízben létezik, ahányat kitalálnak, nekem a citromos a személyes kedvencem, aki édesszájú, annak mindenképpen ajánlom, mert nagyon könnyű elkészíteni, és isteni finom.


2. Pink Elephant cigaretta. Nem dohányzok már jóideje, de ezt tuti be fogom szerezni, mert egyrészt pink, másrészt vanília ízesítésű, imádnivaló, amúgy francia cigi, de legközelebb ausztriában beszerezhető.

3. Idén nyáron egy ilyen színű rúzs kötelező darab

4. Ez lesz a joeker a bejegyzésben, mert végül is nem tárgy, viszont nagyonnagyonnagyon sokszor megfeledkezünk róla mennyire is fontos, szerves részét alkotja az életünknek a szeretet. Szeretni és szeretve lenni mindenki számára nélkülözhetetlen, így is annyi negatív behatás éri az embert nap mint nap, muszáj valami pozitívban kibontakoztatni, valamibe menekülni ami elszigetel, nagyon sok embernek ez a cigi, vagy alkohol, drogok, és egyéb ilyen dolgok, pedig egy egész alapvető érzés is elég hozzá, hogy kizárjuk a rosszat.:)


5. Maszkok...gyűjtöm őket, mert gyönyörűek. Jövőre tuti kijutok a velencei karneválra. :)


6. Konty+ virág a hajban (mindjárt kifejtem)

7. Négyes fonás...még nem éreztem rá a módjára, de rajta vagyok.

8. Kiegészítők minden mennyiségben. A legegyszerűbb ruhákat is fel lehet dobni egy jó kiegészítővel, az utcai szettből alkalmit varázsol, vagy éppen fordítva.

9. Virágok a hajba, virágok a ruhán, cipőn, kézen, nyakban, virágok mindenhol, mert annyira romantikus és finom, minden lánynak van egy érzékeny/törékeny énje, és szerintem ez a virágos-romantikus divat most nagyon kihangsúlyozza.



10. Púderszínű cipő...annyira tetszenek, bár nem bírnék egy ilyen magassarkúban járni, de ha nézhetem is elég :D.

Na, ez lenne az én rövid, 10-es listám, további szép hétvégét mindenkinek.

Szülinapi bejegyzés

7 Comments »

Ma van a 20. szülinapom, hurrá és vidámság van, nagyon sokan felköszöntöttek, olyanok is, akikre nem is számítottam, ők még kellemesebb csalódás voltak, na de mindegy is, nem erről akartam írni, ezt csak megemlítettem :D.

Ma szintén egy face charttal jöttem hozzátok, nekem 1 páva jut eszembe róla a színeit tekintve, ha lett volna benne egy kis sárga, akkor már inkább trópusi, de így számomra határozottan páva.



Ez lett az én verzióm. Azt kell, hogy mondjam, az ilyen "maszatos" sminkeket, tehát az olyanokat ahol nincsenek éles vonalak számomra sokkal nehezebb elkészíteni. Egyet biztosan tudok ajánlani, hogyha ilyen sminket készítesz, utólag alapozz, mert nekem nagyon sok hullott a szemem alá, meg úgy a végén az egész arcomról söprögettem le, de lehet csak én vagyok béna:D. Mindenesetre számomra tanulság volt, ha maszatos sminket készítek, utólag alapozok.


A belső szemzugba lilát tettem, a mozgó szemhéjon még erősebben, feljebb már csak "maszatoltam" a mozgó szemhéjra a külső részre sötét kéket, de azt feljebb nem maszatoltam, hanem fölé tengerzöldet satíroztam, (vagy türkizkéket nem tudom meghatározni ezt a színt, úgyis látjátok :)). Középre pedig a mozgó szemhélyon még egy pici fehéret pöttyintettem, aztán az egészet összesatíroztam ecsettel,és fehéret tettem még a szemöldököm alá is.


A szemöldökömet pedig barnával rajzoltam meg, ahogy pirosító helyett bronzosítót használtam, szerintem a pinkes-pirosas pirosító annyira nem illik ehhez a sminkhez. Ha lenne valami narancssárgás szín, akkor esetleg.

A számra pedig, (mivel a szem a hangsúlyos) egy vékony alapozóréteggel lelapoztam, majd egy nude színű Maybelline rúzzsal egészítettem ki.

U.i: bocsi az otthoni cuccért, meg a hajért, de ma nem mozdultam ki sehova, csak lustiztam :)

Felhasznált termékek:
Arc: Vollaré wonderful finish alapozó, 19 natural árnyalat
Essence long lasting korrektor, 10 natural beige árnyalat
Essence mineral compact powder 01 natural beige
Avon bronzisító gyöngyök

Szem: L.A. Colors 5 ágyas paletta, EP104 Ocean breeze
Kallos Love spirál 01 Black

Száj: Maybelline water shine volume xl folyékony ajakrúzs, 105 Pink'up

Bulis FOTD (003)

2 Comments »

Az L.A. Makeup facebook oldalán (ITT) sminkversenyt hirdetett, bulis smink kategóriában, úgyhogy miután felkeltem, azonnal sminkelésbe fogtam, megihletett a téma. Az új Miss Rose palettám színeit használtam fel, (ma még valószínűleg jövök vele swatchokkal).
Régebben ha bulizni mentünk mindig feketével maszatoltam valamit a szememre, kb ez volt anno a buli sminkem, azóta viszont több színt is használok, ma például ezzel, amolyan rózsaszín-fekete bulis smink lett, íme:



A belső szemzugba fehéret tettem, utána egy világos rózsaszínt, majd egy sötétebbet, és végül feketével kereteztem.

A pilláimon többször is átmentem, néha műszempillát is fel szoktam dobni, de most azt akartam, hogy a szemhéjamon legyen inkább a hangsúly. :)

Ti milyen sminkeket szoktatok feldobni ha bulizni mentek? :)

Jeans club & 1euro market haul

4 Comments »

Ma (is) vásároltam. Amúgy nem vagyok shopaholic, de azt szeretem az áprilisban, hogy meglephetem magam, illetve meglepnek szülinapom alkalmából mindenféle csecsebecsével, és még bűntudatom sincs, mert hát egy évben egyszer van szülinapja az embernek :D.

Ezeket abból a pénzből vettem, amit a nagyikámtól kaptam szülinapomra, ami még nem volt, de szeretem előre megvenni a dolgokat.

Naszóval a Jeans Clubban 50%-os a leértékelés, és ráadásul mindenre, még az amúgy is leárazott dolgokra is, úgyhogy ezt nem tudtam kihagyni, annak ellenére, hogy megfogadtam, nem vásárolok amíg fogyózok, mert nem akarok már erre a méretemre ruhát venni, de ezt megoldottam most azzal, hogy mindenből egyel kisebb méretet vettem, így legalább ösztönzöm magam :D.


4 felsőt vettem, plusz 1 cipőt, és egy órát a Jeansben, a képek alatt majd megírogatom mit, mennyiért.

De először itt a Miss Rose paletta közelről, ennek candy a fantázianeve, és látszik is, hogy gyönyörű cukorkaszínei vannak. Őt meg a spirált a Blaha Lujza téri aluljáróban vettem. (a jövőben swatcolok is)

Ő lenne a Kallos spirál, ezek a Love jelzésű cuccok elég jó minőségűek, legalább is a lakkjait imádtam, amikor még lakkoztam. Úgyhogy ma ez is hazajött velem, gondoltam ha nem jó, max pótba lesz, ha kifogy a másik. A sörtéit is lefényképeztem, először ilyen átlagos kefének tűnt, de megfogtam kézzel, és gumis sörtéi vannak. (azt is meg fogom mutatni, hogy hogy mutat szemen, kellemes csalódás)

Őt már az euros boltban vettem, mondjuk számomra érthetetlen, hogy egy euro kb 270 forint, az ilyen marketekben pedig minden 350...Nem is azért, mert egyáltalán nem sok a cuccaikért a 350, csak akkor meg ne legyen a neve az, hogy 1euro market... :D Na de az eszmefuttatásnak vége, ez egy üveg reszelő, ami úgy hallottam azért jó, mert lézerrel "égetik" bele a reszelőfelületet, így nem kopik mint a hagyományos, a műköröm pedig nagyon eszi a hagyományos reszelőket (2-3/hó), úgyhogy most ebben van minden reményem. Ja, és máshol 1000-1500 forint egy ilyen reszelő, ezért sem ruháztam be rá eddig, drágállottam.

Ez pedig egy szempillagöndörítő, van egy avonos, de az kicsit sem így néz ki, akinek van az tudja :D. Lényeg, hogy akartam egy ilyen klasszikusat is, úgyhogy jött velem szépen haza.

Ezt az órát már a Jeans Clubban vettem, az eredeti ára 4000.- volt, le volt árazva 2000 forintra, és még ebből is lejön a fele, tehát ezer forint volt, ami naaagyon jó vétel volt, ráadásul tele kristállyal, élőben nagyon szép, egyetlen szépséghibája, ahogy a jobb oldali képen is látszik, hogy eléggé nagy :s De majd a napokban elviszem óráshoz, hogy vegyen ki belőle egy-két szemet, és akkor tökéletes lesz.
Ezt pedig a vitrinembe vettem, ilyen kis gyémántok, nagyon feldobják a környezetet, akár 1 tálban is, vagy komódon szét szórva, és tényleg olyanok, mintha igazi gyémántok lennének.

Ez az 1. felső, a kedvencem, púderrózsaszín színe van, édes kis masni van rajta, és diszkréten pöttyös. Ára: 3000-ről volt 2re leárazva, tehát én egy ezresért hoztam el.

A második egy párduc/leopárd mintás atléta, akartam valami feketét is, aztán végül őt hoztam el, mert mégis csak mintás. Ára: 2500-ról volt ezresre leárazva, tehát én 500 ft-ért hoztam el.

Ő pedig nagyon hosszú, kicsit comb alá ér, nyáron 1 legginssel imádni fogom. Lefotóztam mi van beleírva, szerintem nagyon aranyos kis szöveg. Ára: 2000-ről volt egy ezresre leárazva ez is, úgyhogy szintén 500-ért hoztam el.

Ő pedig csupa strassz, ilyen partyfelső féleség, nagyon szépen csillog élőben rajta ez a rengeteg strassz, eredeti ára: 4000 forint volt, aztán folyamatosan árazták le, a vége egy ezres volt, tehát ezt is 500-ért vettem.
És ez lenne az én korall-színű cipőcském, aminek a színében abszolút bele szerettem (a kép inkább pinkesnek mutatja, pedig élőben abszolút nem az). Az ára: 3500 volt eredetileg (ha jól látom) 2500-ra volt leárazva, tehát 1250-ért hoztam el.

Összesen 5000-et költöttem a Jeans Clubban, ami szerintem egyáltalán nem sok, tudtam volna 3x ennyit is, de nem akartam csupa felesleges dologgal hazajönni, amit fel sem veszek majd, igazából ezek nélkül is tudnék élni, de azért mégis jó ha van.

Hogy tetszettek a cuccok amiket vettem? És ti mentek a Jeansbe vásárolni amíg leértékelés van?

Többiek