Vegyes poszt

Ma ilyen mindenféle újsággal jövök nektek, tegnap akartam már ezt a posztot megírni, de nem találtam a fényképezőkábelem, aztán kiderült apukám azt hitte, hogy az övé, és kisajátította :D. Na de rájötte ma turpisságra, úgyhogy ma sikerült feltöltenem a képeket.

Kedden már ideje lett volna megmosnom a hajam, de mivel csak műkörmöshöz mentem, ezért még nem akartam, mert ha már megmosom, akkor pakolást is terveztem rá tenni, az meg úgy több idő, namindegy, győzött a lustaság. Aztán gondoltam befonom, legalább nem zavar. A klasszikus hármas fonás a joeker, de már egy ideje próbálgatom a kalászfonást is (ami angolul fishtail, ezt is megtudtam nemrég:D) Néztem én rengeteg tutorialt, képeket, de egyszerűen nem sikerült sosem úgy, ahogy kellett volna, aztán rájöttem a titok nyitjára, és ez lett belőle:


Kicsit még lógnak ki szálak, ilyen rendetlen kinézete volt, de legközelebb már azt is ki tudom küszöbölni.

A másik ilyen sikerélményem a házilag elkészített szemhéjalapozómmal volt. Őszinte leszek, ciki vagy nem, amíg nem kezdtem el olvasni a beauty blogokat nem tudtam hogy egyáltalán létezik ilyen, hogy szemhéjalapozó. Általában a sima alapozót is felkentem a szemhéjamra, de az semmit nem segített rajta persze, és a kis lelkem mélyén minidig is reménykedtem, hogy lesz majd valami, ami fixálja a sminkem, és nem mászik vagy pandásodik el a nap végére. Aztán jött az áttörés, megtudtam, hogy már létezik ez a "csodadolog", viszont még mindig nem szereztem be, ennek az az egyszerű oka, hogy szinte minden bloggerina mást használ, és még nem tudom melyiket válasszam. Elvileg a következő Essence kollekcióban is lesz, azt majd mindenképpen megveszem, de szeretnék valami "márkásabbat" is, azt még nem találtam ki melyiket, mert azért nem szeretnék több ezret kiadni egyre, ami nem válik be, hogy aztán vegyek egy másikat, szóval azt még megfontolom. De addig is több helyen olvastam ezt a home-made szemhéjalapozót, addig, amíg nem jön be az Essence, addig jó lesz ez is. Most azt nem részletezném, hogy készült, mert gondolom akinek van az tudja miből készült, akinek nincs az pedig már látta ezt a "receptet". Annyit írnék róla, hogy én a klasszikus kék tégelyes Nivea krémet használtam hozzá, mert tudtam, hogy attól jó sűrű lesz, és ennek ez a lényege. Aztán amikor már elég sűrű volt, (legalább is szerintem elég sűrű) akkor gondoltam kipróbálom. A tesztalanyom az egyik "gyengébb" palettám lila színe volt, ez a paletta nem túl pigmentált, szemen alig látszik, már nem is emlékszem milyen indíttatásból vettem, de lényeg, hogy emiatt nem használtam.

Íme az eredmény:

Gondolom azért látszik melyik alatt van alap, és melyik alatt nincs, mindkettőt ecsettel vittem fel a kezemre, és az alap nélkülit 3x húztam át, mert egyszer az semmi színe nem volt.


Aztán felbuzdulva a sikeren, sminkelésbe fogtam, gondoltam, hogy ha ebből a gyenge kis palettából így kihozza a színeket, akkor a Miss Rose lila árnyalatos palettámmal (ami egyébként is szépen/erősen pigmentált) csodákat fog művelni.


Ez lett végül a vele és az új szemhéjalapozóval készített sminkem, és valóban nagyon szépen kihozta a csillogását is az alap, tartós is volt nagyon, illetve nagyon szép lett vele a szemem, még szebb, mint szokott lenni, alap nélkül.


Itt, közelebbről látszik, hogy 3 féle lilát használtam, a mozgószemhéjon középen egy nagyon világos lilát, azt egy kékes-sötétebbel kereteztem, és a szemöldököm alá ezúttal nem egy highlightert tettem, hanem egy melegebb lilát.


És ez volt így az összkép, sajnálom, hogy nem jöttem több képpel, de elég rossz állapotban volt a bőröm, úgyhogy inkább nem fotóztam annyit.


Miután feldobtam a sminket, még tevékenykedtem egy ideig itthon, aztán indultam a körmöshöz, amit már nagyon vártam, mert eléggé le voltak már nőve a körmeim, és már zavart a hossza, meg 1-2 darabot le is törtem sajnos.

Nem volt kedvem most a párduc/leopárd mintás köröm után valami nagyon extravagáns, csillogó körömhöz, úgyhogy ezt hoztuk ki belőle, de azért van egy kis turpisság a dologban, mert amit itt fehérnek láttok, tehát a körmöm vége az színváltós zselével van megcsinálva, a napon sötétrózsaszín lesz, majd csinálok olyan képet is, hogy lássátok, nagyon mókás, nekem nagyon bejön. :)
Na ez lett volna mára, a kérdésem meg annyi lenne (a véleményeteken kívül persze :)) hogy ti milyen szemhéjalapot használtok? :)

This entry was posted on 2011. április 20., szerda and is filed under ,,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

3 Responses to “Vegyes poszt”

  1. Szia! Nagyon jó lett a hajad. Már én is régóta szemezgettem ezzel a technikával, de most a bejegyzésednek hála én is megpróbálkoztam vele. Háát még nem az igazi, de nem adom fel:)
    Iszonyat jó lett a körmöd. Nem vagyok műköröm párti, de ez nagyon tetszik.*.*

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nagyon szép lett a körmöd *.* én artdeco szemhéjpúder alapozót használok:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm lányok, a körmömről majd csinálok még posztot, hogy lássátok milyen napfényben is :D

    VálaszTörlés

Többiek