Random facts about me


Sokaknál végigsöpört az utóbbi időben ez a "tények rólam" c. hullám, úgy gondoltam én is megcsinálom, hogy egy kicsit személyesebb hangvételű poszt is legyen a blogban, már úgyis régen volt. Igyekeztem valóban érdekes dolgokat leírni, és nem közhelyekkel dobálózni, mint a szeretem a naplementét és társai. Ja és felturbóztam 1-2 saját képpel is a dolgot, remélem tetszeni fog nektek :).







1.    Szeretek sütni, kikapcsol, és legtöbbször az élmény is elég, a süti csak ráadás. Főzni viszont nem tudok, de nem is szeretek, konkrétan, ha nyers húshoz kell(ene) érnem, meghalnék. Még a szagától is rosszul vagyok.



2.       Jól rajzoltam régen, most már inkább csak közepesen, mivel nem fejlesztettem magam. Anno képzőművészet felé szerettem volna orientálódni, de a szüleim nem díjazták, azt szerették volna, hogy „normális” szakmám legyen, így kerültem közgáz suliba, a rajz pedig egy fájó pont lett az életemben, így nem folytattam. Manapság már csak nagyon elvétve szoktam ceruzát ragadni.



3.       Mindenért odavagyok, ami „földalatti” azaz underground, imádom a zenét, a slampoetry-t, a beatboxot, freestylet. Régebben tapadtam a tévére, amikor ilyen műsorok mentek, folyamatosan ezeket faltam, ennek megfelelően is öltöztem. A mai napig eljárogatok ilyen koncertekre, de mivel a baráti köröm sosem volt hasonló érdeklődésű, sajnos sosem annyit, amennyit szerettem volna.



4.       Utoljára kb 7 évesen volt rajtam szoknya , nem vagyok szoknyakompatibilis.

5.       Sokszor keresztnevükön szólítom a szüleim, ezt sok kívülálló rosszmájúan tiszteletlenségnek tartja, igazából nem az, csak arról van szó, hogy egyenrangú félként kezeltek mindig is, és így alakult.



6.       Szeretnék megtanulni olaszul, és majd egyszer Toscana-ban lakni, és ott békében eléldegélni egy igazi toszkán szőlőskertben, egy klasszikus házban.

7.       Régen mindig azt mondtam mindenkinek, hogy legalább öt gyereket szeretnék, mára ezt már leredukáltam egyre, és azt is igencsak meg fogom gondolni. Sokan ilyenkor azt gondolják, hogy pl a pelenkázástól félek, vagy az altatástól, de nem erről van szó, csak szerintem iszonyatosan nagy felelősség erre a világra hozni egy gyereket. (számomra meglepő hányan nem gondolják így, és szaporodnak a nagyvilágba, aztán az IKEA gyermekmegőrzője szocializálja az utódokat)



8.       Mindig nagyon kiül az arcomra, hogy mit gondolok, így ez folyamatos konfliktushelyzeteket teremt, főleg nagyobb csoportokban.

9.       A vezetéknevem azt jelenti szlovákul, hogy köldök (LOL), a keresztnevem pedig olaszul, hogy fehér.

10.   A mindenkori kedvenc Disney rajzfilmem a Szépség és a szörnyeteg, nagyon tudok azonosulni Belle-lel.

11.   Nem vagyok párkapcsolat-párti, nagyon ragaszkodom a szabadságomhoz, őszintén szólva határozatlan ideig el sem bírom képzelni, hogy kapcsolatban éljek, főleg hogy manapság a szerelem meg a párkapcsolat nincs köszönőviszonyban, csak a negatív példák vannak körülöttem, én pedig nem szeretek képmutató lenni.

12.   Igen, ez is hozzátartozik a személyiségemhez, hogy akkor is vállalom a véleményem, ha az erősen ellentétes a nagy átlagéval, és akkor is, ha emiatt nem leszek szimpi. Ezt a kockázatot vállalom, általában én vagyok az antihero.

13.   Nagyon szeretem az állatokat, de jelenleg egy sincs (a cicám is inkább nagyinál lakik, ide csak hobbiból jár) mert ismerem magam, és tudom, hogy nem szentelnék sok figyelmet/időt egy állatkára. De ha elszánom magam, franciabulldogot szeretnék, vagy kosorrú lógófülű törpenyuszit.


14.   Gyűlölök telefonálni, telemarketinges voltam majdnem egy évig, azóta fujj. Fel se töltöm a kártyámat, és ha megcsörren a telefonom, egyből rossz érzésem támad, általában elsőre sosem veszem fel, ismeretlen számot meg egyáltalán nem.

15.   Mindig kések, annyira nincs rám hatással az idő múlása, hogy észre sem veszem, hogy hoppá el kellett volna indulnom már félórája, hogy bárhova odaérjek. Tudom, hogy ezért gyűlöl a baráti társaságom, de cukorfalatok, mert elég jól tolerálják.



16.   Szeretek írni. A szó szoros értelmében is, de sokszor írok novellákat, verseket. Többször értem már el helyezést különböző versenyeken, legutóbb az Ulpius kiadó pályázatán.

17.   Fagyifüggő vagyok, bármilyen édességről simán lemondanék életem végéig, a fagyit kivéve. Télen, nyáron, reggel este, bárhol, bármikor.



18.   A legtöbb lánnyal ellentétben, én sosem hercegnő akartam lenni, hanem mondjuk Alice a Resident Evil-ből, vagy Lara Croft. Ezekkel játszani is imádtam, a legtöbb olyan játékot végigvittem, amit azért inkább fiúknak találtak ki (Doom 3, Halflife, F.E.A.R  stb). Szeretem megmenteni a világot :D.

19.   Abszolút extrovertált vagyok, mindenki vallási, politikai és világnézete érdekel, szeretem magamba szívni mások látásmódját. Viszont utálom az olyan embereket, akik azt hiszik, hogy csak a saját véleményük az egy és igaz, és mindenkire rá akarják erőltetni.

20.   Nagyon kedvelem az öreg bácsikat, a legtöbb olyan jófej, bölcsek, és mindig van egy jó sztorijuk. Egyszer még érettségikor a buszon egy bácsi ült mellettem, látta, hogy épp a Kádárkorszakos jegyzeteket olvasgatom, és elkezdett nekem mesélni róla. Egyébként azért is bírom őket, mert a saját nagypapáimra emlékeztetnek, akik sajnos már nincsenek köztünk, pedig nagyon szerettem őket.

This entry was posted on 2013. március 10., vasárnap. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

2 Responses to “Random facts about me”

  1. A telefonnal kapcsolatban én is totál így érzek. Amióta meghalt a papám (9 éve!), rettegek, ha csörög a telefonon, mielőtt felveszem, mindig veszek egy mély levegőt és koncentrálok arra, hogy aki beleszól, milyen kedve van, milyen hangnemben.

    VálaszTörlés
  2. 14 17 teljesen igaz rám is, a 18 félig igaz, nagyon szar vagyok a számítógépes játékokban :-P

    VálaszTörlés

Többiek