WANTED ősz/tél I. - Szépségápolás


Egyszer már összeállítottam a kívánság listámat, arról beszereztem 1-2 dolgot, ha nem is mindent, és egyébként hasznos is volt, mert így jobban átlátom mire van szükségem, és mire nincs. Bár a szükség az erős kifejezés, de értitek :D.



Hajápolás:
Mostanában egyre jobban rá vagyok állva a témára, főleg mert saját szememmel látom, mások hogy el tudják hanyagolni a hajukat, és semmiképp sem szeretnék ebbe a hibába esni.


1. Vaddisznósörte kefe
Erősen wishlistes volt, de mindig vette mást helyette. Utóbbi időben már nagy szükségét éreztem, mert olyan "főzelékes"(nagyim mondta mindig így :D) volt a hajam, hogy a könnyeim potyogtak, mire nagy nehezen kifésültem.



2. Tangle Teezer
Nem tudom, mennyien hallottatok már erről a kis csodáról, mert kis hazánkban még elég új keletű a dolog, de amikor megláttam valamelyik bloggerinánál nagyon elnyerte a tetszésem. Ez egy kis kefe csoda, ami tökéletesen illik a kézbe, teljesen műanyag, és nagyon könnyen ki lehet vele fésülni a leggubancosabb hajat is. Nem töri a hajszálakat, illetve vizes hajon is lehet alkalmazni. Ez most nagyon úgy hangzott, mint a VS teleshop egyik reklámszövege, de azt mondják tényleg jó. Elég sok vélemény kering már a neten, videók, stb, eddig szinte csak pozitív véleményekkel találkoztam. Amíg külföldről volt csak beszerezhető, megmondom őszintén nem nagyon vonzott, de már kis hazánkban is kapható, most ismét fellángoltam iránta. Ezzel és a disznósörte kefével azt hiszem tökéletes lenne a hajkefe repertoárom :D.
Annak, aki szeretne bővebben olvasni róla, ITT megteheti. Már csak az a kérdés, hogy Compact Stylert , vagy Salon Elitet válasszak-e, ha eljön az idő.

3. Toni&Guy Sea salt texturing spray
Nos ezzel kicsit ambivalensek az érzéseim. Mert egyébként nagyon csábító, amit ígér, "beach hullámokat" a  hajba, és tartást, de az ára némileg visszatartó erő, és ha nem működne az én hajamon, biztosan agyvérzést kapnék, hogy kidobtam 3000-t az ablakon. Szóval ő valószínűleg wishlistes is marad, de majd meglátjuk.

Arcápolás:

4. Arctisztító kefe
Szeretnék kipróbálni egy ilyet, és mivel Ebayen elég baráti az ára, ezért miért is ne? Valakinek egyébként valami tapasztalat?

5. Szappanok
Szeretnék kipróbálni különböző szappanokat, Himalájai sószappant, és Fekete szappant főként, és főként az arcomra szeretném ezeket. Fürdőszappannak valami levendulásat és csokisat szeretnék.



Sminkek, sminkeszközök:

6. Z-paletta
Kb a szívem fog vérezni, hogy ki kell adnom 1 vagyont egy üres palettáért, de muszáj lesz, mert annyi csodás színű monom van, amiket sosem veszek elő, mivel csak kallódnak. Muszáj őket egy palettába rendeznem, és gyakorlatilag az egyelten alternatíva ez, amiben ennyi és különböző formájú potok is beférnek. 



7. Manhattan Soft Mat loose powder
Ez már jó ideje állt a wihslistemen szintén, de mivel két dobozni loose powder is csücsült a fiókomban, nem igazán akartam felhalmozni őket. De úgy látszik ő lesz majd a tökéletes, mert megvan benne minden, amit a másik kettőből hiányoltam, a csavarós kupak, és a nem fehérség (értsd, az Essencé fehér, ezáltal világosítja a bőröm, hiába mondják "átlátszónak"). Ja, és egy nagyon használhatónak kinéző puffni is jár hozzá, nálam ez plusz pont,mert puffnival szoktam felvinni a porpúdert. Mellesleg 20 gramm, az elég sokáig elég lesz :).

8. Max Factor Lasting Performance alapozó
Ha már púder, muszáj lesz beszereznem egy jó alapozót is, Max Factor, és Maybelline közt mazsoláztam, de mind beauty-berkekben, mind Krémmánián nagyon szeretik ezt az alapozót, szóval magam is ki szeretném próbálni.




9.-10. Max Factor Lipfinity - L'oreal Glam Shine 6H
Mindkettő hatalmas szórásban van, már ami a véleményeket illeti. Némelyek csodaszerként emlegetik, másoknak nagyon szárít és nem tartós (ez lenne a Lipfinity) illetve túl ragacsos (ez pedig a Glam Shine). Nos, nem nyugszom úgy sem, amíg magam nem próbálom ki őket, szóval rajta vannak a kis listámon, de mindkettőt valószínűleg kuponnal fogom megvenni, mert árban azért drogériás termékhez képest elég húzósak.

11. Primer
Szeretnék egy primert, nem biztos, hogy pont ezt, mert még nem olvastam utána, illetve még egynek se olvastam utána, de határozottan szeretnék egyet.



12. Mac Glamour Daze Holiday Collection 2012.
Hát a fél karomat adnám legalább az egyik csomiért, ami valószinű inkább az első lesz, és tökéletes első termék csomag lenne a MAC-től. A szájfények így promoképről először semennyire sem fogtak meg, aztán láttam swatchokat, és a lilás összeállítás nagyon megnyerő.


Na a végére kicsit álmodozósra vettem a formát, de egyébként szerintem egész korrekt kis összeállítás lett, amiből egy dolog már meg is van. Most a haj és arcápolás felé is vettem az irányt, mert a szép smink önmagában kevés, ha nem egy szép bőr és ápolt haj  kombó van mögötte. Szemhéjpúder ráadásul nem is került a listára, nem tudom észrevettétek-e :D (Jó a MAC, de az is inkább csomagban vonz).

Ennyi lenne az én őszi/téli kívánságlistám, jövök még egy másik fajtával is a közeljövőben :).
A tiéteken mi szerepel?

This entry was posted on 2012. október 7., vasárnap and is filed under ,,,,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

13 Responses to “WANTED ősz/tél I. - Szépségápolás ”

  1. A Himalaya sószappan a Rossmannban most akciós, legalábbis a hét elején még az volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet, meglesem mindenképp, hátha még van belőle :).

      Törlés
  2. A L'oreal Glam Shine 6H nekem nagy kedvencem, mert szép színekben kapható és mert tök tartós (nekem legalábbis) :) Bő 4 órát vígan tart az ajkamon. És max. az első 20 percben éreztem azt h van valami kence a számon, utána már kicsit szilárdabb lesz. Nem véletlenül emlegetik folyékony rúzsnak is.
    Remélem neked is be fog válni majd ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem nekem is be fog válni, szeretnék már valamit, amit nem kell félóránként újra kenni :D

      Törlés
  3. Arckefém van és hasznàlom is Nagy sikerrel,de........CSAK ,,erösebb,vastagabb,, bornél ajànlom,nem a nagyon vékony érzékenyeknek.Nekem zsiros,tag pörusú,de nem érzékeny a böröm,igy istenien tisztit,hasznàlom habzó arctisztitóval,arcradirnàl,stb.......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ennek örülök, hogy hatásos, utóbbival nem lesz probléma, nem vékony a bőröm, szerintem hasonló lehet mint a tied, így leírás alapján :). Köszönöm a részletes véleményt.

      Törlés
  4. Nekem van Lipfinity-m, nagyon szeretem! Ha buliba megyek, tuti ezt kenem fel,iszonyat tartós! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is ezért vágyom rá nagyon, neked melyik színed van? :)

      Törlés
  5. Én már lassan 2-3 hónapja használom a kis Ebay-es kefét, és szeretem. A használatával nekem nem kell már külön bőrradírt használnom, elég ha minden este ezzel mosok arcot. Amit én negítvumként vettem észre az az, hogy az érzékeny bőrűeknek talán túl durvák lehetnek a szálak, és mivel sokkal mélyebben tisztít mintha kézzel mosnánk arcot, ezért előjöhet pattanás formájában a mélyen meglapult piszok, vagy baktérium nemtudom hogy mondjam.. De miután ezek a mérgek eltűnnek, szép sima és ragyogó bőrünk lesz:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Váó, ez így nagyon szimpi leírás alapján, meggyőztél :)

      Törlés
  6. A catrice primert most nagyon hájpolják de mindenkinek nagyon be is válik! Nórinál (alanora) nagyon jó kis bejegyzést láttam róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet, utána is nézek rögvest :).

      Törlés
  7. I found this shop is very cheap: http://www.lovestation.com.au

    VálaszTörlés

Többiek