Nagy sminkes poszt

Photobucket
Ezzel a négy sminkkel már nagyon rég adós vagyok, de egyiket sem tartottam különösen kiemelkedőnek, sőt, mindben fellelhetőek kisebb-nagyobb hibák, de mivel a sminkjeimmel dokumentálom a fejlődésem (vagy éppen hanyatlásom, haha) megosztom veletek.

 
Az első legyen akkor az, amelyiket a Mineral Beauty sminkversenyére készítettem. Nappali és extrém smink kategóriák voltak, ezzel én a nappalit céloztam meg. A fő téma a nyár volt, nekem arról valahogy a szikrázó arany, és élénk színek jutnak az eszembe, úgyhogy ezeket használtam fel. Nem emlékszem már honnan jött az aranytusvonal ötlete, de nagyon tetszett akkor. Nem akartam a többi részt pőrén hagyni, úgyhogy oda egy kis lágy lilát tettem, amit bemélyítettem (visszagondolva kontrasztosabb lett volna matt lilával.

Photobucket

Ebben még utcára is merészkedtem, és meg is dicsérték, mert élőben azért nem szikrázott ennyire az arany.
Photobucket


Szintén Mineral Beauty versenyre, extrém kategóriában. Sajnos ez az a smink volt, ami fejben sokkal sokkal jobban nézett ki, mint gyakorlatban. Alapkoncepció volt egy naplemente színeiben pompázó szemhéj, megspékelve arany szempillákkal. Na ez ugye milyen jól hangzik? Hát ha nem én készítem el, biztos :D. Speciel már az alapozásnál elrontottam, túl sötét alapozót tettem fel, majd világos púderrel próbáltam kompenzálni, ami remekül foltos lett. Meg kell tanulnom, hogy ha már alapozásnál elrontom a sminket, onnan nem érdemes folytatni :D. Azért megmutatom.
Photobucket
Itt egész jól látszik a "naplemente hatás".

Itt meg még ráadásul el is maszatoltam a tust :D.
Photobucket

Ezt a sminket akkor készítettem, amikor kézhez kaptam a MUA palettám. Valami szürke füstöset akartam, fekete kontúrral. Aztán a képeken olyan furcsának találtam. Nem értettem miért. Oké, nem szoktam feketével körberajzolni a szemem, illetve ritkán, de ami az igazi probléma volt, hogy elfelejtettem a highlightert! Ugye mennyit számít? Így tök összenyomja a szemem a smink.
Photobucket

Viszont a kékesszürke nagyon jól megy a barna szemhez, kiemeli.
Photobucket

Utoljára hagytam a kedvencem, ezt már több buliba  is elkészítettem, mert imádom ezt a kéket. A Sleek Original paletta tintakékje, lilája illetve a sárgás highlghtere van a szememen.
Photobucket

Annyira bejött ez a szín, hogy még a szemem alá is került, ami ritka.
Photobucket

Itt pedig olyan szép fényesek a színek :).
Photobucket



Remélem azért tetszett valamelyik, vagy tanultok a hibáimból :).

This entry was posted on 2012. szeptember 5., szerda and is filed under . You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

10 Responses to “Nagy sminkes poszt”

  1. Nekem az első és az utolsó tetszik legjobban :)

    VálaszTörlés
  2. Nem olyan egetrengető hibák:D. De a naplemente szerintem megérne egy újrapróbálást. :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem a naplementés tetszik a legjobban :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem az utolsó tetszik a legjobban, nagyon szépek ezek a színek együtt :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem az első a kedvenc, de az utolsó is nagyon tetszik, és a naplementés meg szerintem és érdemelne még egy esélyt :P

    VálaszTörlés

  6. Az első és az utolsó tetszett a legjobban :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm mindenkinek <3. A naplementéset akkor közkívánatra megcsinálom újra, hátha jobban sikerül :D.

    VálaszTörlés
  8. A naplementest en is szivesen latnam hibatlanul!
    De ha mar verseny smink, en az arcot is feldobnam vadabb pirositoval/fennyel!
    Amugy egyaltalan nem rosszak a sminkjeid, csak a fotozason/utomunkan kene kicsit dolgozni, hogy jobban kijojjenek a szinek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak most láttam meg, hogy írtál, ne haragudj. Minden esetre köszönöm a jó tanácsokat, mindenképp megfogadom :).

      Törlés

Többiek