You're FAKE!

Vannak dolgok, amiket jobb ha belátunk, magunkkal kapcsolatban. Könnyebb úgy élni az életet, és előre menni, ha a negatív tulajdonságainkat is ismerjük. Én például, -bár ezt évek kőkemény munkája volt beismerni- nagyon naiv vagyok. Sosem feltételezem az emberekről a rosszat elsőre, és ez ebben a világban nagyon veszélyes tud lenni. Mindaddig, ameddig nem voltam az internet világában, azt sem feltételeztem senkiről, mikre képesek, pénzért. Ez most nem egy lelkizős poszt lesz, de szerettem volna kellően hangsúlyosan felvezetni, mert míg mások úgy gondolják ez egy bagatel ügy, szerintem mégis nagyon fontos szembe nézni vele. 



Mint a címből kiderült, a hamisításra gondolok, a hamis cuccokra. Amíg nem olvasgattam blogokat, addig abban a boldog kis világban éltem, hogy amit vásárolok mind eredeti, szép és jó, és az emberek kedvességből adják olcsóbban bizonyos oldalakon, a bolti árnál. Hogy a Vaterás LV táskák eredetiek, akárcsak a MAC cuccok, hogy az FM parfümöknek csak a csomagolásuk más. Bizony az én szekrényemben is lapul egy hamis LV, és thank god, hogy aukción jutottam hozzá kb fillérekért, és nem 10-20-30 ezreket basztam dobtam ki az ablakon. De most nem ez lesz a poszt fő témája. Ha megveszel egy hamis táskát, akkor azzal nem ártasz, max becsapod magad rohadtul, mert többnek akarsz látszani, és egy hamis illúziót keltesz ( de komolyan, még az eredeti táskától sem lesz több senki, maximum egy minőségi táskával lesz gazdagabb, de ennyi. Ezt egyébként is max a nőknek lehet beadni, mert nincs az a férfi, aki majd azért szólít le, mert LV csüng a karodon). 

Viszont, ha hamis kozmetikumot vásárol az ember lánya, számolnia kell azzal is, hogy ezzel komoly kárt tehet magában. Én saját bőrömön tapasztaltam ezt. Rendeltem anno egy Hello Kittis "MAC" spirált és tust így egybe csomagolva díszdobozba, ez nem egy  tegnapi sztori, mert még a márkáról is csak a Glamour magazin hasábjain olvastam, és kb semmit sem tudtam róla, nem, hogy azt nem, hogy ilyen termékek nem is léteznek a MAC kínálatában. Konklúzió: a termékek borzasztó gagyik voltak, de valahogy még ez sem tartott vissza attól, hogy kipróbáljam őket. Illetve csak a tust, a spirál annyira büdös ragacsos és gagyi volt, hogy azt már meg se kockáztattam. Eredmény: a tustól bedagadt a szemem, mint akinek bevertek egyet. szerencsére ahogy eltávolítottam a tust másnapra elmúlt, de parás volt, azonnal a kukába reptettem, nálam még ilyen irritációt semmi sem okozott.

És akkor most elérkeztünk a mai poszt témájához: Megéri-e hamis terméket vásárolni?
A válasz természetesen nem.

Miért is? Mitől lehetnek olcsóbbak ezek a termékek?
- Hát az első ami eszébe jut mindenkinek, hogy mert nem az alatt a Brand alatt fut, ezért a nevet nem kell megfizetni. Ez is igaz, de valójában emögött sokkal több van.
- A termék nyilván nem ugyan azokból az alapanyagokból készül, mint az eredeti. Nos ez egy táska esetében annyit tesz, hogy bőr helyett műbőr, vagy műanyag, ebbe még kevesen haltak bele, viszont a krémeknél/sminkeknél ez ugye már többet nyom a latban. Főleg azért ijesztő, mert ugye az INCI lista ugyan az, mint az eredetin, ezért fogalmunk sem lehet róla, mit is rejt a tégely valójában. 
- A termék nem steril/tiszta/normális gyárban készül, nyilván. Nos ezt szerintem nem kell magyarázni.
- A termékek gyártóit nem fizetik meg rendesen/úgy ahogy kellene. Vagy egyáltalán nem fizetnek. Sőt, sok helyen gyerekeket dolgoztatnak, olyan órabérért, amiből 1 kávét nem lehet megvenni. 

A Vaterán ezek a dolgok még szabadon áramolhatnak, senki nem szabályozza, hogy eredeti terméket tehetsz csak fel bizonyos neveken, itthon még ha a szarra is ráírod, hogy MAC, az is belefér. Viszont az Ebayen ez már szabályozva van. Nem olvastam pontosan utána, de úgy tudom tehetsz fel fake cuccokat, viszont nem úgy, hogy eredetiként árulod. Feltehetsz egy hamis pigmentet úgy, hogy "pigment", de úgy már nem, hogy "MAC pigment". Persze millió termék közül nem tudják azonnal szűrni, így vannak olyanok, akik mégis megpróbálkoznak ilyenekkel. 

És én nemrégiben egy ilyenbe futottam.
A Skin79 hot pink BB krémből már számtalan mintát elhasználtam, mindig kaptam 1-1 rendelés során, vagy valaki odaadta, mert neki nem kellett. De nagy kiszerelésben még sosem vettem. Aztán böngészgettem az Ebayen, és belefutottam egy akcióba, mi szerint most 10$ helyett csak 5 a Hot pink, és az eladónak 99,2%-os pozitív feedbackje volt. Gondolkodás nélkül nyomtam rá a Buy it now-ra, gondoltam veszteni valóm nincs.

Photobucket
Az a szar az egészben, hogy míg egy hamis LV-t, vagy egy gagyi MAC darabot már egy kevésbé szakavatott szem is rögtön kiszúr, ennek az esetében abszolút nem lóg ki a lóláb az első másodpercben. Megjött, a csomagolása hiteles volt, kinyomtam a kezemre belőle, ugyan az az illat/szín/állagra talán 1 kicsit hígabb. Fel kentem az arcomra is, és oxidálódott. Egy másodpercre sem jutott akkor az eszembe, hogy hamis. Nem okozott irritációt sem szerencsére, pedig 1 egész napon át viseltem. Aztán mégis belém bújt a kisördög, és elkezdtem utána olvasni a dolgoknak. Egyébként, ha nincs nálad pont véletlenül egy eredeti példány, akkor nagyon nehéz kiszúrni az apró különbségeket. Még ha láttál is már élőben ilyen krémet, akkor is. Ha nincs a kettő egymás mellett, szinte lehetetlen.

Photobucket
Nagyon sok helyen ezzel hirdetik, hogy ez a kis matrica mutatja meg, hogy igazi-e a termék. Ha ép, akkor eredeti, ha sérült, akkor hamisított. Ugyan már. Simán rágyártják már a matricát is, ne dőljetek be, lányok.

Az apró különbségeket kell kiszúrni. Az aprót szó szerint értsétek, mert az eredet és a hamis termék mérete közt mindössze 3(!)mm különbség van. Az eredeti 86mm, a fake 89 magas. Itt kezdtem el gyanakodni.

Photobucket
Aztán tovább ellenőrizem, mégpedig úgy, hogy megkapargattam kicsit a feliratot. Az eredeti nem kopik, a hamis viszont igen. És ez kopott.

Photobucket
A kopás itt is látszik.


Photobucket
De aztán teljesen biztos akkor lettem az egészben, mikor szétszedtem. Ez a krém így néz ki  belülről.
Ami oké lenne, ha nem láttam volna Mich posztját, ahol is szétszedett egy eredeti bb krémet.

Mit tudsz tenni, ha hamis terméket vásároltál?
A) Nos, ha Vaterán tetted, akkor max váltasz 1-2 anyázós mailt az eladóval, majd negatívra értékeled, majd ő is téged, mert "rágalmaztad, pedig nem is igaz" és ezzel vége is a történetnek. Nem általánosítani akarok, de ez Magyarország. A vásárlónak semmi joga nincs, ha valamit vissza viszel, még téged aláznak meg... Erről amúgy egy külön poszt is lehetne.
B) Ha E-bayen vásároltad, akkor már más a helyzet. Az Ebay abszolút vásárló központú, a Te szavad az igaz, mindig neked van igazad. Ezt soha ne felejtsétek el. Ha valamivel nem voltatok megelégedve/törött volt/ nem érkezett meg/ vagy ez esetben hamis, azt próbáljátok először az eladóval megbeszélni, és ne egyből negatívval dobálózni, mert akkor már nem tudsz mit tenni, bebuktad a termék árát. Az eladók általában készségesek, mert nekik is fontos, hogy sok pozitív feedback-jük legyen, illetve, hogy árulhassanak. Én írtam egy levelet, amiben az állt, hogy az általa küldött termék hamis, szeretném vissza a pénzem, különben jelenteni fogom, illetve negatív visszajelzést fog kapni. Ezt nem agresszíven, hanem tárgyilagosan írtam le egyik este. Másnap reggel már a számlámon volt a pénz, az eladó bocsánatot kért, és megkért, hogy lennék-e olyan kedves, és ennek függvényében pozitívan nyilatkoznék róla. Ennyi volt a történet. A pénzem nálam, és gazdagabb lettem, ha mással nem is, egy tapasztalattal.

Hogyan szűrjük ki a hamisítványt?
Mint mondtam, azért páran megpróbálkoznak hamis cuccot erdetiként eladni az Ebayen, ezt nem mindig tudjuk 100%ban kiszűrni, de vannak intő jelek.
- A termék nem a megfelelő kategóriában van. (Pl.: sminktermék a ruhák kategóriába sorolva)
- Nem a termékről van fotó, hanem csak egy promokép (ez mondjuk gyakori, így meg azért elég nehéz megállapítani bármit is)
- A feedback: nos, nem jelent semmit, ha az eladónak 99 fölötti feedbackje van. Egyrészt egy nagy forgalmú eladónál 1%-nyi negatív akár 1-2 ezer elégedetlen visszajelzést is jelenthet, ami azért nem kevés, másrészt pedig, aki nem szakavatott a témában, nem olvas utána, nem hasonlítja össze, az simán rányomja a pozitívat. Ilyenkor azt javaslom, olvassunk el pár negatív visszajelzést, hogy miért kapta. Ha akár 1 "fake product" is van köztük, akkor gyanakodhatunk.

Összeszedtem pár oldalt, ahol megmutatják hogyan szúrhatjuk ki a hamis BB krémet. Nem minden márkáról szedtem infókat, de megpróbáltam a legnépszerűbbekről.


Megjegyezném, hogy a tubusos kiszerelésűeknél nem a csomagolásban lesz a különbség, hanem magában a krémben, viszont a Skinfood Aloe-s azért elég ijesztő :S.

Számomra a konklúzió ebből az volt, hogy bár itthon drágább beszerezni, de mégis megbízható forrásból jön, tudom, mit kenek magamra. Illetve az, hogy ha mégis rászánom magam, hogy Ebayről rendelek, akkor tüzetesen ellenőrzöm, mielőtt magamra kenek bármit is.

Ti futottatok már bele hamisítványba?

This entry was posted on 2012. augusztus 14., kedd and is filed under . You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

27 Responses to “You're FAKE!”

  1. Engem az nem zavar, ha valami úgy utánzat, hogy nem hamis termék, hanem pl táska vagy cipő fazonja hasonlít az eredetire, tehát márkajelzés nincs rajta. A hamis LV táskába én is belefutottam, vateráról meg pont ezek miatt szoktam le, főleg, hogy szarért hugyért megveszik e-bay-ről aztán meg szánalmasan magas áron akarják eladni.
    Igen, én is mocsokmód naiv voltam, meg kicsit most is az vagyok, de legalább mivel beismertem, könnyebb magamat figyelmeztetni, és a kezdeti ujjongás után, még 1-1 rendelés előtt, tüzetesebben átnézni, illetve amit még vaterázásnál megtanultam, hogy ha csak promó kép van, és nem saját készítésű, inkább kérjek saját képet, ha sokáig nem kapok, akkor hagyjam inkább...
    De azért ennek is van szép oldala, mert egy eredeti (TÉNYLEG eredeti) Converse cipőhöz hozzájutottam 6500-ért, eredeti dobozzal mindennel, mert úgy vették a csajnak, és kicsi lett a lábára, rendesen mindenről volt kép, segítőkész volt, mindent elmondott, mindent lemért, és így nagy öröm volt, szóval ki lehet fogni a jókat is, de sokkal sokkal időigényesebb. (Meg ugye nyilván nem veszi meg senki a hamisítványt - már aki nem arra hajaz - ha kiírják az oldalra hogy az..)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az abszolút nem zavar engem sem, főleg azért, mert általában a high street fashion mindig a nagyobb divatházakból merít ihletet, ez teljesen rendben van, szerintem is. Igen, itthon ez a vicc, hogy a kamu LV-t megrendeli (még csak raktáron sincs neki, várhatsz rá ugyan úgy 1 hónapig...) csak míg ő megveszi 15$-ért, itthon eladja 30-40 ezrekért akár.

      És abban is igazad van, hogy Vaterán nem csak szemét és hamis cuccokat áruló emberek vannak, magam is jutottam hozzá például eredeti Von Dutch baseball sapihoz, fillérekért vadi új Zara táskához, meg 1-2 ruhadarabhoz, elég sok mindenhez a Vatera által, csak óvatosnak kell lenni. :)

      Törlés
  2. Kozmetikumot CSAK A HIVATALOS FORGALMAZÓTOL!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, ez a legbiztonságosabb alternatíva :).

      Törlés
  3. Szia! Jó kis poszt volt, rendesen összeszedted a dolgokat!:) Én voltam már kínában láttam, hogyan készülnek az eredeti (!!) guccik és LV-k és a hamisítványok is. Beszéltem ott kint pár ott élő ismerősömmel,és mondták,hogy kiküldik az anyagot nekik,ők meg levarrják. Ami "jó" hamisítvány azt ugyanabból az anyagból ugyanazok a munkások varrják csak éjszaka fusiba, a "gyengébbet" pedig úgy készítik,hogy az anyagot is lehamisítják. (ami sokszor 100%-ig ugyan olyan lesz,csak nem európából jön) Bennem kicsit egy világ omlott össze, mikor egyszerűen cikinek éreztem magamat az eredeti designer darabjaimmal,és állandóan arra gondoltam,hogy tuti hogy kint azt gondolják,hogy na megjött a túrista és bevásárolt. Egyébként én nem nézek le senkit azért mert replika cuccokat vesz, ha neki az tetszik. Csak fel kellene fogni, hogy baromira nem hihető hogy a 4-es 6-oson ott a kis kacsódban az egy eredeti Gucci Indy, vagy a lábadon egy eredeti YSL van. Akinél pedig már a hamis cuccok hihetőnek tűnnek,annak meg telik eredetire..... És nem utolsó sorban, ezeket a dolgokat megvenni, több országban illegális. De hát a tizenéves kislányoknak lehet ezt mondani...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről már én is hallottam, hogy a replikákat és az eredeti táskákat ugyan ott készítik, ugyan azok az emberek, de nem gondoltam, hogy tényleg igaz. (Egyébként nagyon szeretnék egyszer kijutni Kínába, annyira magával ragadó a kultúrájuk)

      Én már Magyarországon is kb cikinek érezném hordani, ha lenne valami designer darabom, mert ugyan oda sorolnának, mint azt, aki egy Vaterás darabot szorongat, csak én erre +pár száz ezret költöttem :S. De én sem nézek le senkit, ha megvásárol egy ilyen darabot, sokaknak csak megtetszik, és pl fogalmuk sincs róla, hogy egy nagy márka hamisítványa az adott táska (Pl.: Magyartanárnőmnek volt egy "LV" táskája, nagyon jól nézett ki, meg csinos volt vele, de mivel 65+éves, nem hiszem, hogy azért vette, mert fel akart vágni, hogy LV táskája van.) Viszont abba bele kellene gondolni tényleg, hogy nem mindegy, milyen miliőben hordjuk az adott replikát, mert tornacipő és macigatya mellé egy trolin nem lesz túl hiteles... Akinek a kezében hiteles már 1 replika, annak telik az igazira is, igazad van.
      A tinilányok, meg majd csak kinövik, és ők is cikinek fogják gondolni pár év múlva, remélhetőleg :).

      Törlés
  4. Èn is èltem Kínában ès az emirátusban,telesen így van. A repliikàkat Dubajban is áruuljàk,csak ott illegàlis,MIG Pekingben ,,replika plázák,,vannak.

    VálaszTörlés
  5. Pár napja szinte teljesen ugyanezt leírtam a blogomon és ott eléggé vegyes érzelmeket váltott ki az emberekből. Sokan mondták hogy őket ugyan nem érdekli hogy hamis, akkor is hordják, egy másik blogon pedig volt egy lány aki a kedvenc táskái között mutatott be egy hamis LV-t. Mindenkinek szíve joga hogy azt hordjon amit akar, természetesen. Az én véleményem szerint viszont az ilyen hamis termékek inkább cikisek. Egyrészt minden 3. tinilány ugyanazzal a fazonú hamis LV-vel szaladgál. Másrészt aki picit tájékozottabb annak meg azonnal feltűnik hogy a táska, napszemüveg hamis.
    Szerintem ésszerűbb inkább egy olcsóbb, de eredeti Zara, vagy Guess táskát venni, azok is ugyanolyan jó minőségűek és nagyon szépek, ráadásul nem jön szembe az utcán minden 2. csajon.
    A designer táskára meg össze lehet spórolni a pénzt, ez külföldön nagy divat amúgy is. 2-3 évente a nők vesznek egy szép Chanel táskát vagy egy LV-t. És főleg azok akik egyébként H&M-ből, meg hasonló kategóriás üzletekből öltöznek.
    A hamis kozmetikumokat meg valóban veszélyesek, nem éri meg kísérletezni velük, csak hogy elmondhassa az illető hogy azt a trutyit egy MAC utánzat tégelyből kente magára. Inkább akkor Essence vagy Maybelline, vagy Artdeco sminkek. Azoknál legalább tudhatod hogy nem valami benzinszármazékot vagy mérgező festéket kensz magadra.

    http://moonangelstories.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elolvastam a cikked, kommenteltem is hozzá. Hát néhány embernek elég érdekes a hozzáállása a témához, meg kell, hogy mondjam. Én nem tudnék egy replikát szeretni, mert mindig tundám, hogy hamis. Szerintem az ilyen drága daraboknak pont az a szépségük, hogy az ember félre tesz rá, gyűjtöget, és megveszi x idő után. Ettől lesz különleges. Legalább is én így gondolom, és így fogok érezni, ha egyszer spórolni fogok egy ilyen darabra. Addig pedig tökéletesen beérem a high street darabokkal, de mondjuk egy Guess is piszkálja a fantáziám :). Ja és még ide szúrnám, hogy napszemüveget végképp nem vennék hamisat, mert ott már az UV szűrős lencse is erősen megkérdőjelezhető...(mondjuk abból eredetit sem vennék, mert félnék, hogy leejtem és össze töröm :D)

      A hamis kozmetikumok esetében, én pedig valakinél egy olyan posztot olvastam nemrégiben, hogy ilyen/olyan vaterás MAC termékeket rendelt, és nem is érdekli ha nem eredeti. Ok, odáig, hogy mondjuk hamis, csak más kérdés, miből van. Ha meg bedagad a szeme, vagy valami mérget juttat a szervezetébe, akkor pedig nem tud kihez fordulni, hogy reklamáljon...

      Törlés
  6. Én mindig az ebayről rendelem a bbkrémeket, de vagy bellogirl vagy rubyruby, inkább az előbbi, eddig mindegyik bbkrém tök egyforma volt, aztán lehet, hogy mindig faket kaptam :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem 1-2 tubus után azért feltűnne a bőrödön, ha gagyit használnál, reméljük, hogy nem így volt :D.

      Törlés
  7. Rámhoztad a frászt Biu, nemrég kaptam meg az eBay-ről rendelt BB krémeket... Eddig még nem gyanakodtam, mert egyformának tűnt a Skinfood Aloe-m a régivel. Alig várom, hogy hazaérjek és közelebbről is szemügyre vegyem őket. Én is Bettynova által említett rubyruby-tól vettem őket. :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számolj be az eredményről majd, kérlek :).

      Törlés
  8. Én is e-bayről veszek BB-t már jó ideje, nálam szerencsére semmi gond! Legyen az eladónak rengeteg eladása és BB krémekből is. Ha nincs negatív akkor nyugodtan vásároljatok! Igaz, hogy a magyar forgalmazónál biztos jót kapsz, de ha egyszer megvehetem féláron biztosan nem veszem a drágábbat, főleg ha jó eladótól vásárolok! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is csupán az anyagi része miatt rendeltem Ebayről, mert jelenleg nincs munkám, és nem vet szét a pénz. Elárulod, te kitől szoktál rendelni? :)

      Törlés
  9. Ah, végre valaki aki hasznomat vette... Sajnálom,hogy belefutottál egy hamisítványba, de nem is gondoltam volna hogy az E-bay-es eladók ennyire készségesek.
    Sajnos a téma aktuális, most buktam be egy Naked 2 replikával... sajnos vateráról... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon szeretem, mikor olyan dolgokról csinálsz posztot/videót, ami másnak eszébe sem jutna, pl mint ez a BB-s, vagy az ecsetmosásos vidi :3.

      Sajnálom, hogy hamis palettát kaptál :S Nagyon drágán vetted? És írtál az eladónak?

      Törlés
  10. Én is rubyrubytól rendeltem, anno a Skinfood Aloet és most a Missha Signature-t is. A SFA a teszt alapján eredeti, szerencsére a bőrömmel nem tett rosszat, nagyon szeretem. A Signature-rel most ismerkedünk. :)
    Tényleg szörnyű, mennyi fake termék van mindenhol. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd én is lecsekkolom RubyRubyt, mert ezek szerint ő megbízható eladó :).
      Igen elég ijesztő, mire képesek pénzért, olyan termékeket is eladnak nyugodt szívvel, amitől másnak baja származhat. Szerintem ez elég szomorú.

      Törlés
    2. No nekem pont az imént jött tőle csomagom! :)
      Én azért döntöttem mellette, mert nála láttam eddig megbízható/jó áron 13-as Missha-t 20ml-es kiszerelésben. Annyit eltudok mondani, hogy 7(!!!) azaz hét munkanap alatt jött meg a csomagom. Kedves, segítőkész és nagyon gyors eladó; nem mellesleg ingyenes posta. Holnap már próbára is teszem a kencét.
      Remélem nem lett hamis amit rendeltem, nem örülnék ha szörnnyé változnék. :D

      Törlés
  11. Nekem egyszer volt hamis Missha Perfect Cover,de cselesek,mert a csomagolásán abszolút nem látszik,semmilyen különbség nincs kívülről.
    Ugyanakkor az előző kettőt is ebayről rendeltem,szóval van remény...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezt én is olvastam, hogy a tubusosoknál nem a csomagoláson lehet észre venni, hogy a termék hamis. Te hogy jöttél rá? Állag/illat/vagy csak nem működött, ahogy kéne?

      Törlés
  12. Szia! :)
    Ez nagyon hasznos poszt volt! Én is sokszor álltam azon a határon, hogy rendelek parfümöt vateráról. Már olyan régen fáj a szívem egy Nina Ricci - Nina parfümre, hogy csak na, és sokszor azon voltam, hogy vateráról rendelek egyet 3000 Ft-ért. Még szerencse, hogy mindig lebeszéltem magam. Olvasgattam én is az ilyen 98%os visszajelzésű embereknek az értékeléseit, és rengetegben volt az írva, hogy a fizetéssel is bajok voltak, meg nem volt olyan az illata a parfümnek, mint az eredetinek. Erre tényleg az volt az eladó válasza, hogy "téged biztos XY kért fel, hogy lehúzzon!". Ennyit erről, ettől nem is rendeltem. A másik meg annak ellenére, hogy pesti volt, nem volt hajlandó személyesen átadni, pedig az volt kiírva, hogy személyes átvétel is lehetséges. Ez is több mint, gyanús... Végül egy e-parfümcentertől rendeltem meg a tester verziót, amit a boltokban is kiraknak. Szerintem ahol ügyfélszolgálat van, fel lehet őket hívni, és még az e-mailben (visszajelzés a rendelésről) az áll, hogy amennyiben nem én rendeltem, vagy tévedés történt, írjak vissza (ebből nem tudom persze, hogy eredetiek e a termékeik, de megbízhatónak tűnnek). Belinkelm az oldalt, hogy megnézzétek, nektek mi a véleményetek. http://parfumcenter.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az nekem is gyanús, amikor nincs személyes átvételre lehetőség, főleg ha 1 városban laksz az eladóval, ott valószínű már az első pillanatban kiderülne, hogy hamis a termék, és tudja, hogy akkor nem fizetnéd ki. Szerintem jól tetted, hogy nem onnan rendeltél :).

      Parfümcentert már én is néztem többször, szerintem megbízhatóak, hamis termékek köré azért nem szoktak ilyen hiteles oldalt építeni, és nekem már volt több tester parfümöm is, abszolút meg voltam elégedve vele, szerintem eredeti parfümöket árulnak, bár ezt a tartósságból is ki tudod deríteni :).

      Törlés
    2. Igen, aztán eszembe jutott, hogy az oldalon garantálják az eredetiséget, ha nem vagyok elégedett, visszavételi garancia van azt hiszem :) Meg most küldtek még egy emailt, hogy holnap már kézhez is kaphatom, mert a futárszolgálatnak átadták :)

      Törlés
  13. Jo kis cikk, de egy fontos dolgot hozza tennek.
    Hamis termek vasarlasaval nem csak magadnak okozhatsz kart. Kart okozol az eredeti gyartojanak es tamogatod azt a feketegazdasagot, ahol embertelen korulmenyek kozott, rabszolgamunkaval keszulnek a hamisitvanyok.

    VálaszTörlés

Többiek