Fitt Friday: Az önmotiváció művészete

vészeteSzeretném előszóban elmondani, hogy az első FF poszt megírása után a barátnőm elkezdett fogyózni és életmódot váltani, ez volt 1 hónapja, azóta pedig 8 kg-val könnyebb már.  Bevezetésnek, és bizonyítéknak, hogy nem lehetetlen semmi, elég is ennyi.



FONTOS! Az itt leírtak a saját gondolataim illetve tapasztalataim, melyek szubjektívek. Mindenki a saját felelősségére kövesse azokat. Továbbá természetesen mindenki megoszthatja saját tapasztalatait a témával kapcsolatban, illetve az építő jellegű kritikát is nagyon megköszönöm, ameddig az kulturált formában történik. Ahogy ezen kereten kívül esik a mondandó, azonnal, automatikusan válasz nélkül moderálom, nem érdekel kinek tetszik kinek nem. És végül, senki az ég egy adta világon nem szoponzorál, max a szüleimet tudnám ide sorolni. Ez annyit jelent, hogy az általam véleményezett, és ajánlott termékeket én magam vásároltam jó magyar pannon valutából, és használtam is, tehát ha magasztalom, az azért van mert NEKEM bevált, de az nem jelenti automatikusan azt, hogy mindenkinek be fog. Röviden ennyi. Ezt majd minden poszthoz be fogom illeszteni piros betűkkel, szóval, aki most olvasta, az majd a következőkben automatikusan átugorhatja  a piros részt :D.




Ezért a mai posztot úgy gondoltam egy olyan témának szentelem, ami egyrészt egy igen tág fogalom, másrészt pedig mindenkinél máshogy működik. Ez pedig nem más, mint az önmotiváció.  Ugye az nyilvánvaló, hogy valami komolyba belefogni nem lehet csak úgy, hogy akkor puff, holnaptól levetkőzöm az összes rossz szokásom, ami több 10 éve jelen van, és én akkor egészséges fasza gyerek leszek. Ez sajnos sokkal nehezebb. Tudom, és tudván tudom, hogy jelenleg is több 10, 100 és 1000 lány van csak Magyarországon is, aki tisztában van a súlyával, tisztában van azzal, hogy néz ki, mekkora ruhát hord, és hogy mi lehet mindennek a következménye, de egyszerűen nem zavarja annyira, hogy tegyen valamit ellene.  Én, mióta az eszemet tudom, többé- kevésbé ebben az állapotban lebegek.  Mióta kb elmúltam 10, szülők, családtagok, tanárok unszoltak basztattak, hogy ugyan le kéne már fogyni. Mert az úgy megy, mint a karikacsapás, pláne 10 évesen, hajjaj.  Soha senkit nem érdekelt, hogy mindig éltanuló voltam (ok, ez erős túlzás, lusta vagyok, de azért az élmezőnybe bele estem), hogy van humorom, szépen rajzolok, megnyertem egy tucat versmondó versenyt stb, az idegen emberek úgy is mindig a kövér lányt látták. Egyszerűen el kell fogadni, hogy nem mehetsz oda mindenkihez és mondhatod azt, „Figyi, tudom hogy nem túl esztétikus a látványom, de értékes ember vagyok ezért meg ezért”. Ha meglátsz az utcán egy felnyírt hajú gótot (semmi bajom velük, mindenki olyan embert képzel a példa helyére, amilyet akar :D) neked sem az jut eszedbe, hogy biztos szépen rajzol, jól ír, vagy éppen csodás énekhangja van. Ebbe mindenki törődjön bele. Az alapján ítélnek meg, ahogy megjelensz, ahogy kinézel. Gondolom azt sem kell mondanom, hogy ha adott két nő, ugyan olyan kvalifikáltak, ugyan annyi munkatapasztalattal rendelkeznek, de az egyik túlsúlyos, a másik átlagos, inkább az átlagost fogják választani. De ezzel, szerintem mindenki, mindenki tisztában van. Ennek ellenére is sokan beletörődnek az állapotukba. Igen, beletörődnek, és nem elfogadják. Nekem ne mondja senki azt, hogy valaki el tudja fogadni magát 30+ kg felesleggel. Széles a csípőm, elfogadom. Alacsony vagyok, elfogadom. Tudok ellene tenni? Nem. De a kövérség az, ami ellen lehet, és szerintem mindenki tartozik annyival magának, hogy addig próbálkozzon, amíg nem sikerül. Ez az írás egyébként most nagyon úgy hangzik, mintha egy elvakult csont sovány modell írná, aki emberszámba sem veszi a kövéreket, de mivel magam is bírtam 3 számjegyű súllyal, ezért tudok a másik oldalról is nyilatkozni.
A motiváció, ami elég löketet ad a kezdéshez, mindenkinek más. Valakinek elég a tudat, hogy egészségesebb lesz, de azért a legtöbbeknek ennél jóval több kell. Ezt most én nem fogom, és nem is akarom megmondani senkinek, mi  legyen az az erő, amibe belekapaszkodik, mert ez tipikusan az a helyzet, amikor baromira nem akartál tanulni a töri témazáróra, és akkor a szüleid azt mondták, tanulj, mert magadnak tanulsz. Tudtad, hogy magadnak tanulsz, tudtad, hogy a te javadra válik, oszt’ mégis leszartad. Egy biztos:  Senki nem mondhatja meg, mikor jön el a „kattanás”.  És senkinek a hatására ne kezdj bele.  Amikor el jön az a pont, érezni fogod, hogy inkább megtaposod azt a szelet sütit, mint, hogy megedd, és a legfontosabb, hogy magadért csinálod. Igen, magadért, mert megérdemelsz ennyit. Egy pasi miatt se kezdj bele és a szüleid/barátaid/kollégáid hatására se, mert jót akarnak, de azt, mikor kell elkezdened, te magad fogod érezni. Tisztázzuk először a fogalmakat.

Mi is az a kattanás: A kattanás az a pont, ami általában egy törés az életben. Lehet az x. visszautasítás, lehet egy kudarc, vagy akár egy felismerés. De ami biztos, hogy a kattanás után, már nem akarsz úgy élni, mint addig.
Motiváció: Ez az, ami szintén mindenki számára egyéni dolog. Van aki az esküvőjére akar lefogyni, más pl nyárra, mondjuk nyárra elég sokan, de van aki azért, hogy beleférjen teszem azt a 38-as méretbe, vagy, hogy jobban érezze magát a bőrében.  Ez a motiváció fog végigkísérni addig, amíg a kívánt eredményt nem látjuk a tükörben. Lehet motivációs blogokat nézni tumblin nap mint nap, vagy teleragasztgatni számunkra motiváló alakú csajokkal a falat. Vagy, ami szerinte brutál hatásos, a hűtőre tenni egy képet, amit magunkról készítettünk fürdőruhában/fehérneműben (én csináltam ilyet, komolyan mondom, mióta megláttam magam hátulról, kerülöm a hűtőt, mint a leprást. Nem is kellett kiragasztani, mert ahogy kajálnék, bevillan a kép…tragikus). És persze az sem utolsó, hogy gyűjtsünk maguk köré motiváló embereket, és akikről úgy érezzük, lehúznak, azokat hanyagoljuk egy időre (erről is lesz poszt).


Photobucket
Ez volt az én motivációm, hogy a szalagavatómon fehér ruhában táncolhassak, és hosszú hajam legyen. 


És akkor, most elmondom, számomra mikor jött el a kattanás. 16 lehettem, üzletben már jó ideje nem kaptam ruhát magamra, kvázi a ruhavásárlás is felért egy traumával (anno nem volt Ullapopken, meg Bon Prix, meg C&A-ban nagyméretek). Jobbára csak a kőbányai piacon vásároltunk, ahol volt egy stand, ahol nagyméreteket is árultak, na ott kaptam XXXXXXXXXX(levegővétel)XXXL-es nadrágot magamra, meg valami felsőt, ami vagy férfi volt, vagy olyan, amit nagyanyámra nem húznék. Rövidre nyírt hajam volt, mert a hosszú borzalmasan állt volna a kalács képemhez, illetve a bőrömet hagyjuk. Pubertáskor tízszeresen. A környezetem sosem bántott a súlyom miatt. Egyrészt marha hamar megtanultam kezelni a dolgot, és láthatóan le se szartam, ha ledagadtoznak, másrészt, meg tudták, hogy vicces, okos gyerek vagyok, így ezért, aki ismert, azt nem igazán zavarta a kinézetem.  De amikor az utcán pl kiskölyök szóltak be, vagy a strandon összesúgtak a hátam mögött, hogy azért így létjogosultságomnak nem kéne lenni, nem hogy strandolni, azzal azért bőven nem tudtam mit kezdeni. Szarul esett, néha bőgtem, de nem tudtam mit tenni. Valószínűnek gondoltam, ha mondjuk normálisan néznék ki,és látnék egy magamfajta lányt, akkor hasonló lenne a reakcióm. Így aztán szépen fokozatosan annyira zárkózott lettem idegen környezetben, amennyire lehetett. Kész tudathasadás volt nekem, a nagypofájú társaság középpontjának, hogy pl  nem mertem emberek szemébe nézni az utcán. Mindig lehajtott fejjel közlekedtem. A súlyom, a háj az egy börtönt épített körém. Norbi szokta mondani, hogy zsírbörtön. Látszik, hogy volt ő is kövér, mert ezzel abszolút betalált. A túlsúly, az olyan, hogy elszigetel másoktól, és elszigetel kvázi az élettől. Perzse, lehet menni kövéren is strandra, de egész nap stresszelni azon, mikor talál be egy csapat tini, vagy az öregek mikor súgnak össze mögötted azért mégsem olyan felemelő. Persze bulizni is el lehet menni, de akkor meg azzal van tisztában az ember, hogy kinézhet bárhogy, vehet akármilyen ruhát, sminkelhet akármilyen jól, mégis inkább fogják megnézni az átlagos barátnőjét, akár egy kócos haj-szakadt farmer kombóban is. Elmehetsz vásárolgatni is a barátnőiddel, de nagyon jól tudod, hogy 100 boltból 3-ban van rád való méret, a többiben kb kinéznek, hogy egyáltalán minek szívod ott a levegőt.  És a vidámparkban is érhet 1-2 ciki pillanat, amikor közlik, hogy te ebbe az ülésbe nem, illetve, hogy te csak elől ülhetsz, mert így kiegyensúlyozod a másik 3 embert… Bármilyen meglepő ezek a saját élményeim voltak,de tudom, hogy megtörténik a legtöbb lánnyal.  És nem csak ilyen esetekben érhetnek attrocitások, konkrétan ha nyilvánosan eszel is úgy néznek rád, mint aki csecsemőt gyilkol épp. Ha egy bigmacet eszel, akkor nézd a kövér disznót bigmacet zabál, ha salátát, akkor nézd a kövér disznót, salátát zabál, nem látszik rajta. De amikor vásárlásnál ki raksz 1 tábla csokit a szalagra és a pénztáros kb úgy néz, hogy mindjárt megkérdezi „itt fogyasztod”, az is akward. Reggelig tudnám sorolni amúgy ezeket, de azt hiszem a lényeg érthető.


Tehát ezek az attrocitások értek nap mint nap, illetve szembesülnöm kellett azzal is, hogy a testem egyre kevesebbet bír. A vérnyomásaim jóval a maximum felett voltak, a cukromat meg se mertem mérettetni. A legkisebb megerőltetéstől már majdnem agyvérzést kaptam, voltam egyszer terheléses vizsgálaton, ahol futópadon kellett futni 10 percet talán, na akkor össze vissza vert a szívem, azt hittem ott döglök meg.  Ez az érzés nagyon ijesztő ám. A sulink a buszvégállomástól 2 megállóra volt, tehát gyalog kb 10 perc, de minden nap rettegtem, hogy ha a többiekkel tartani akarom a tempót, megint kb meghalok, mire odaérünk. Vagy, pl már előre felkészítettem magam, hogy a 2. emeleten lesz óránk, mert mire felértem patakokban folyt rólam a víz. A Tesiórák pedig felértek egy kínzással. Nem is maga a tesióra, mert hát rám nézett a tanár, és érezte, hogy nem én fogom bemutatni a kötélmászást, hanem a tény, hogy át kell öltöznöm a többiek előtt. Aztán egyik reggel arra ébredtem, hogy én ezt nem akarom. Egyszerűen így. Én normális életet akarok élni, és nem olyan dolgoktól rettegni nap, mint nap, ami másnak fel sem tűnik, nem akarok szégyenkezni magam miatt, nem akarom mindig megmagyarázni miért nem diétázom éppen, nem akarok erről beszélni, és nem akarom!!!!! Én is fehér menyasszonyi ruhában akarok keringőzni a szalagavatón, és nem kifolyni belőle, kontyot akarok és nem rövid hajat, normál üzletekben akarok vásárolni és nem mindig sírógörcsben fetrengni a földön, mert már a 6xl-est is kihíztam.  Nem akarok megdögleni 30 évesen, mert elzsírosodott a szívem, vagy agyvérzést kapni mondjuk 22 évesen és félbénán, lefittyedt szájjal leélni az életem. JÓL  AKAROM ÉREZNI MAGAM. Körülbelül ezek a gondolatok akkora már olyan méreteket öltöttek, ami bőven elég volt ahhoz, hogy jó fél évre elfelejtsek minden rám káros kaját, és megmozduljak néha.  Erre a szintre kell eljutnia mindenkinek. Jó persze tudom, nem mindenkin 30+ kg felesleg van, de valami hasonlónak kell lezajlani azokban a fejekben is ahhoz, hogy erő legyen elkezdeni.


Bár én még bőven a kövér kategóriában vagyok, de el szeretném mondani, semmilyen csoki, se sütemény, torta vagy Nutella nem hasonlítható ahhoz az érzéshez, mint amikor 1 csapatból nem néznek ki a súlyod miatt, vagy amikor bemész egy akármilyen üzletbe, és leakasztasz 1 ruhát, és jó rád. Nem kell megkérdezni, van e nagyobb méretben. Semmi sem fogható ehhez. Nem kell beletörődni a jelenlegi helyzetbe, és soha ne elégedjetek meg a kevesebbel, a szarral, komolyan mondom. Van aki a büdös életben nem lesz nehezebb 70 kgnál, és van akinek meg kell dolgoznia még azért is, amit más csak úgy megkapott, de megéri. Megéri  szar ízű de egészséges kajákat enni, még akkor is, ha mondjuk én imádok enni, bármit ami cukros édes, zsíros, magyaros…megéri  sportolni, még ha a világon nem rühellek semmit jobban, akkor is. Megéri az a rohadt sok fájdalom, izomláz, korgó gyomor, és az állandó pisilnem kell érzés is. Egy azaz egy életünk van, nem érdemes úgy élni, hogy folyton rettegünk valamitől, hogy állandóan komplexusok közt tengődünk, inkább nem megyünk emberek közé, és otthon tespedünk. Én már most sajnálom az előző 10 évet is, amit így éltem, ti ne kövessétek el ezt a hibát. 

This entry was posted on 2012. június 22., péntek and is filed under . You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

8 Responses to “Fitt Friday: Az önmotiváció művészete”

  1. Nagyon érdekes és motiváló bejegyzés volt ez, tényleg a kattanás a kulcsa az egésznek.

    VálaszTörlés
  2. Nem akarom túlragozni amit gondolok, és inkább csak annyit mondok hogy ez a post marhára ott volt!!

    VálaszTörlés
  3. ma találtam rád. és köszönöm! nekem most te leszel a motivációm <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj ez nagyon jól esett <3 Rengeteg kitartást, és addig ne állj meg, amíg nem nézel ki úgy, ahogy szeretnéd!

      Törlés
  4. hihetetlenül jó cikk lett, mást nem is tudok mondani :)

    VálaszTörlés
  5. Mindenki másnak pedig nagyon köszönöm, mindig bennem van a félsz, mielőtt kiteszem, hogy hülyeségeket írok, vagy nem fog tetszeni, de nagyon örülök, hogy igen :)

    VálaszTörlés
  6. Először is nagyon ösztönző cikk lett és szinte szájtátva olvastam végig.
    Fú, na igen, mikor elgondolkozok egy ilyen után, akkor jön rám az az érzés, hogy nem fogom feladni... Mondjuk nekem vannak olyan napjaim, hogy szeretem magam és úgy érzem, hogy jól nézek ki, aztán vannak olyanok, hogy fú de nem mennék sehova, önbizalmam a béka segge alatt... De kitartok, már csak azért is. Meg akarom mutatni, hogy képes vagyok rá, hogy erős vagyok, legfőképp magamnak.
    És ahogy mondtad, megéri a szenvedés :)

    VálaszTörlés

Többiek