Megtaláltam a Miss Rose mennyországot! - Haul + FOTD

Photobucket

A héten kb annyiszor mozdultam ki, ahányszor muszáj volt, ebből egyik az az alkalom volt, amikor elmentünk vásárolni. A helyi vásárcsarnokban nyílt egy ilyen kínai üzlet, amiben árulnak édességeket, illatszereket, mosószereket stb. Aztán úgy gondoltuk bemegyünk megnézni miket tartanak. És hát csodát láttam. Egy egész hosszú több emeletes állvány rogyásig Miss Rose cuccokkal, illetve Quianyu, meg Lora stb budget 100 Forintos márkákkal. Én még sosem láttam az Ázsia centeren kívül ekkora mennyiségben egy helyen :D. Gyorsan bele is vetettem magam a cuccokba, és konstatáltam, hogy jóval az Ázsia center árai alatt mozognak többnyire. És pluszban találtam minden olyan cuccot, amit más vidéki bloggerináktól csak irigyeltem. Nem akartam, hogy elkapjon a hév, szóval csak pár dolgot hoztam, de még tuti vissza nézek.




Miss Rose folyékony pirosítók:
Photobucket
1. Ezek a pirosítók abszolút újdonságok voltak számomra, először szájfénynek gondoltam őket. (Egyébként van az a tégelyes folyékony pirosító is, ami Bpen kb beszerezhetetlen) Aztán közelebbről megnéztem, és láttam, pirosítók a drágák. Nem volt kérdés, hogy hozok legalább egyet, de mivel 500 Ft körül voltak, inkább kettőt :D. A csomagolásuk olyan, min egy oversized szájfényé. Csőrös a kinyomókájuk. És ennyi pénzért brutál mennyiséget, 20 gr pirosítót kapunk (Ezt lehetetlen elhasználni, komolyan.)
2. A második képen látható gombostű fejnyi mennyiség bőven elég, még sok is mindkét orcára
3. Itt látható miért, mivel borzasztóan pigmentált. Könnyű túlzásba esni vele, én a kezemen kísérleteztem ki, mi a jó mennyiség. De egyébként jóval szimpibb, mint a tégelyes testvére, mert az morzsolódik az eldolgozásnál, ezt pedig nagyon szépen természetesen el lehet oszlatni, építeni is lehet. Illetve kipróbáltam szájon is, száradás után nagyon jól néz ki, és tuti nem nyalja le az ember, mert borzalmas az íze. Szerintem hasonló állagra a Sleek ajakpigmentjeihez, bár bevallom, azokat még nem próbáltam, de keverni ugyan úgy lehet őket.
Minden esetre tuti fogok még venni, ölni tudnék ilyenből egy fehérért mondjuk, vagy kékért, liláért.


Miss Rose csillámos szemhéjtus
Photobucket
Ezt viszont már több lánynál is láttam, és vadásztam ezerrel, de sehol még az Ázsia centerben sem találtam, aztán el is felejtettem, de most vissza köszönt nekem a polcról kb 10 féle árnyalat, én meg ott csorgattam a nyálam... Olyan szép barackos-piros, zöld, kék, lila, arany, ezek mind kellenek, mondanom sem kell. 5-600 Ft körül volt, tehát nem volt ez sem drága, de most kipróbálásra csak az ezüstöt hoztam el, mert már nagyon rég szerettem volna egy olyan sminket csinálni, ahol alul csillámos tussal van kihúzva a szempillatő, de amim van ezüst csillámos Avonos tus, ott kb 15x-i áthúzásra sem érnék el látványos eredményt. Ebben viszont kellő mennyiségű csillám van szerencsére

Photobucket
Egy húzásra ilyen az eredmény, és két húzásra egy teljesen homogén csillámcsíkot kapunk vele.

Voltak még egyébként Miss Rose spirálok (olyan kva jó szilikon kefékkel, tuti veszek egyet kipróbálni, kíváncsi vagyok hogy teljesítenek) alapozók, korrektorok, púderek (alapozót azért nem vennék, alapból nem egy matyóhímzés a bőröm, nem rontanék még rajta :D, de korrektort, főleg zöldet kipróbálnék) Nagyon nagyon sokféle paletta (ezekből egy különlegesebb színösszeállítás még lehet haza jön velem) Pirosítóból mindenféle, por állagú, gyöngyös, kétféle krémes, pirosító-bronzosító duo, önálló bronzosítók is, illetve szájfények nagyon szép csomagolásban, azokból is ki szeretnék próbálni, rúzsok is (na azok azok, amik bár színben és pigmentáltságban nagyon ott vannak, de a csomagolás rémes...nem dobnám be a táskámba, és nem venném elő máshol) és körömlakkok is. Próbált már valaki Rosenails lakkokat? Ha igen kérem kommentben, milyenek :D.

Baolishi rúzs:
Photobucket
Mint említettem, a Miss Rose rúzsok csomagolása rémes, és pénzkidobásnak éreztem volna venni, mert tudom, hogy nem vinném magammal, ezáltal nem is használnám nagyon. És akkor nem sokkal ez után megpillantottam ezeket a rúzsokat, aminek a csomagolása tetszett is, és a színek sem voltak rosszak. Gondoltam 400 Ftért akkor őt megpróbálom. Nem bántam meg, ugyanis a csomagolása tényleg abszolút nem mondom, hogy minőségi, de jó benyomást kelt. Kemény műanyag, nagyon jól zárható, a rúzs teljesen visszatekerhető, és az alján látható a rúzs színe.

Photobucket
Ilyen fényes maga a rúzs, és márványos a mintája, bár ez nem tudom mennyire kivehető.


Photobucket
Így néz ki szájon. Bár nem vagyok oda ezekért a fényes rúzsokért, a mattokat jobban preferálom, de próbálok barátkozni velük :).




Csináltam egy sminket, amiben a vásárolt cuccokat használtam (illetve csak egy pirosítót a kettőből :D) És a Naked palettát:
Photobucket
Direkt egy erősebb bulisabb sminket akartam, ebben nem is mentem sehova, csak így just for fun. 
De megvolt álmaim csillámos alsó tusvonala <3 És nagyon tetszik :D.


Photobucket
Ha lett volna itthon drámai műszempillám, felraktam volna, mert ez a smink szerintem kívánta volna. Egyébként pedig: Szemöldök csont: Sin, mozgó szemhéj: Darkhorse és a széleket a Half Baked arany színével dolgoztam el.

Photobucket
Itt az orcámon a 06-os, tehát a rózsaszínes szín van, így a képeket nézve lehetett volna erősebben is építeni, de a hangsúlyos szemhez szerintem elég. Tettem egy kis highlightert is rá, mivel a pirosító amúgy matt, és egy bulis sminkhez szerintem fényesen jobban megy


Photobucket
Itt pedig olyan szépen becsillan a highligter, a rúzs és a csillogó tus.


This entry was posted on 2012. június 15., péntek and is filed under ,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

19 Responses to “Megtaláltam a Miss Rose mennyországot! - Haul + FOTD”

  1. Jó kis cuccokat vettél ;)
    Ilyen folyékony pirosítót még nem is láttam.

    VálaszTörlés
  2. A folyékony pirosító számomra is új. A rózsaszín jobban tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú nagyon sok féle színből volt, még egy neonosat néztem, de mivel a krémesből olyan van, azért vettem inkább narancsosat, de a rózsaszínes nekem is inkább
      a szívem csücske :).

      Törlés
  3. Szeretem a Miss Rose-t, nekem meg van a narancsosabb pirosítójuk. LEHETETLEN elhasználni, egy fél évig csak azt! használtam és még mindig több, mint félig van, épp ezért meg is untam szegényt egy picikét és most a fiók mélyén pihenget. :D
    A rúzs nagyon szép, ilyen csomagolásúval még nem is találkoztam sehol.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye milyen kis szép? És elég tartós is, szóval abszolút nem bántam meg, és elő is merném venni bárhol újrakenni. Ha matt színekben lenne, felvásárolnám az egész készletet :D

      Törlés
  4. Tényleg olyan lehetett, mintha mennyországban jártál volna :) elárulod, hol van ez a kínai üzlet? köszi, olyan folyékony pirosító nekem is kelllll :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg kicsit olyan volt :P. Persze elárulom hol van, nem titok, de nem túl frekventált helyen :D. Szóval Budapest, 17. kerület városközpontjában van az új piac, és azon belül. Ha elvetemült vagy, és vállalod, hogy kijössz ide, akkor elmondom részletesebben is :D

      Törlés
    2. Szia! Én történetesen pont itt lakom, el tudnád mondani, hogy merre van ez a bolt, ha megvan még? =)

      Törlés
  5. A RoseNails nagy lakkok (16 ml) jók, van belőlük mini is (6 ml), na az már kevésbé sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az infót :). Igen néztem, hogy a nagyok hatalmasak, el se fogynak 1 élet alatt sem, minit nem is láttam,de ha találok valami szerelem színt, akkor beszerzek belőle, mert nagyon olcsó volt.

      Törlés
  6. Én Alverdéből láttam múltkor ilyen folyékony pirosítót, de az közel sem volt ilyen szépen pigmentált.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen igen, ez brutál pigmentált, bár az is igaz, nem természetes anyagokból van, de nagyon tartós is, még ebben a melegben is a helyén marad.

      Törlés
  7. Jók a Rose nails lakkok, elég tartósak is ami meglepő, de egy idő után kicsit besűrűsödnek az üvegükben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az infót, akkor megéri beszerezni belőlük :)

      Törlés
  8. Szia!

    A blogsale-el kapcsolatban írok. Küldtem két emailt, fb-n is írtam, de nem kaptam választ, szóval itt próbálkozom. Jó lenne tudni, hogy megkaptad-e a pénzt, mikor küldöd a csomagot stb. Léci válaszolj!

    VálaszTörlés
  9. Háh! És pontosan hol is van ez az üzlet? :D Csak számomra nem derült ki ? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 17. ker, városközpont, de neked is azt tudom mondani, mint feljebb, ha vagy olyan elvetemült, hogy ide kigyere, elmondom részletesebben :D.

      Törlés

Többiek