Megérkezett a nyereményem!

Photobucket

Facebookon említettem már, de utóbbi időben két nyereményjátékon is nyertem, Zsancinál, és Erzsinél is.
Erzsitől nyert nyereményem pedig hétfőn meg is érkezett, ezt mutatom most meg nektek :).



Magic Visage Duo szemhéjpúder:

Photobucket
Őt mutatom meg előszőr, mert tőle féltem a legjobban. Már volt egy ilyen duom, más színekben, és az nagyon gyengén pigmentált valami volt, hamar meg is váltam tőle. De ő csodálatos. Két olyan szín, amiből amúgy is hiányt szenvedek, és tényleg nagyon szépen pigmentáltak, illetve ami engem is meglepett, hogy mikor megjött just for fun feltettem a pőre szemhéjamra őket reggel, és este még ott voltak! Szinte meg se koptak. Ilyen tartósságot azért ritkán tapasztalok. Gondolkodtam rajta, hogy mivel eléggé nagy, ecsettel bele lehet nyúlni, pirosítóként is megállná a helyét. Majd kipróbálom :D.


Lovely Disco high shine lipgloss
Photobucket
Nekem a Lovely ezen kollekciója távolról nagyon szimpi volt, igazából közelről is, de valahogy mindig volt más, amit meg kellett vennem, úgyhogy kimaradtak a cuccai. De pótlólag nyertem belőle ezt a szájfényt. Az üvegben erősebb barnának tűnik, ami kicsit ijesztő is volt, de kézen/szájon már látszik, hogy inkább nude és telis tele csillámokkal. Eléggé ragacsos állaga van, ezáltal pöttyet tartósabb is, mint a másik Lovely szájfényem.


Essence Colour&go körömlakkok: 
Photobucket
A bal oldali a 67 make it golden
A jobb pedig 04 space queen
Mindkettőre mondhatjuk, hogy fedőlakkok, de a make it golden szerintem 3 rétegben már konkrét fedést tudna produkálni. A Space queen nagyon bájos mindenféle színben csillogó csillámokkal dúsítot lakk. Most épp fedőlakként a Make it golden van a körmömön, de elég csúnyán kentem fel alá a másik lakkot, úgyhogy nem mutatom meg :D.

Opi Lipliner
Photobucket
Opi Lipliner- not so Bora Bora-ing pink 
Imádom a fantázianevét :D. Erzsi ezt még pluszban csomagolta hozzá a nyereményemhez, nagyon örültem neki, főleg azért, mert egy teljesen száj azonos szín, amit bármilyen rúzs alá feltehetünk, és nem valami hordhatatlan barna vagy piros.

Ezeket kaptam Erzsitől, amit nagyon köszönök neki még egyszer <3
Hogy tetszettek? :)

This entry was posted on 2012. június 20., szerda and is filed under ,,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

6 Responses to “Megérkezett a nyereményem!”

  1. Örülök, hogy tetszenek, egészséggel használd őket!

    VálaszTörlés
  2. a szemhéjpúderre hirtelen azt hittem, hogy pirosító, szóval jól meglepődtem mikor láttam, hogy nem. tényleg kipróbálhatnád úgy is :) nekem még a szájkontúrceruza tetszik még, nagyon szép színe van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kipróbáltam, arcon nem olyan feltűnő, kis fényt ad, inkább télire lenne jó világosabb bőrön :).

      Törlés

Többiek