Belgiumról - beszámoló + haul


Photobucket

Hát először is életemben először repültem, ráadásul egyedül. Repülni hatalmas élmény, hihetetlen szabadság érzés, és fú, leírhatatlan. Aki eddig nem repült, annak hajrá, ki kell próbálni!

Aznap, mikor indultam, hajnali 3kor keltem, a gépem 6kor indult, és 10-re értem be Brüsszelbe (A gép Charleroi-ban tesz le, amire azt írják, még Brüsszel, de ez kamu, kb 1-1,5 órára van onnan) A gépen se nem ittam se nem ettem, annyira izgultam, és annyira élveztem, hogy eszembe sem jutott. A barátnőm a Brüssel's Midi pályaudvarnál várt, a busz is ott tett le, ami a reptérről hozott. Azonnal bele vetettük magunkat a városnézésbe, és bár az egész csomagomat cipeltem egész álló nap, nem zavart. 

Photobucket
Gyors reggeli után elindultunk a kis utcákon, ahol kincsekre lehet bukkanni. Minden apró keskeny utcában van egy souvenires, vagy egy waffeles. Néhol több is. A pisilő kisfiú pedig (Manneken Pis) nagy kultusznak örvend, mindig beöltöztetik az alkalomnak megfelelő ruhába, lehet venni belőle ezer és egy féle ajándéktárgyat, és mindig körbeállja egy embersereg.

Photobucket
Töredelmesen bevallom, nem tudtam kihagyni a waffelt. Kb minden sarkon van egy-egy árus, és mindnél van legalább 10 féle ízesítés.

Photobucket
Én ilyet ettem. Nagyon finom, és rendesen megpakolják gyümölccsel, de azért valljuk be, magyar pénztárcához mérten, baromi drága.


Photobucket
Habcukorból készült Barbie-torta, már jó messziről kiszúrtam, és tudtam, ezen a kirakaton be kell néznem.

Photobucket
Candy shop, ilyen nagyon sok van egész Brüsszelben. Rengeteg nyalóka, cukorka és csoki lakik bent, finomabbnál finomabbak. (Itt nem vettem semmit végül, mert Belga pralinéra vadásztam :D)

Photobucket
Így néz ki egy átlag utca, minden ház más, keskenyek és magasak. Meseváros...

Photobucket
Irish pub. Majdnem minden ház aljában találni egy ilyet.

Photobucket
Ez az utca pedig, ahol jobba-balra éttermek sorakoznak, és a pincérek kedvesen hívogatnak befele.

Photobucket
Ez egy bevásárló utca volt, ami fölött gyönyörű üvegtető állt. Sajnos nem a mi pénztárcánkhoz szabták a helyet :D.

Photobucket
Ez egy játékbolt volt, ahol nagyon különleges dolgokat lehetett kapni. Ebben a minicirkuszban pl minden élt, mozgott.

Photobucket
És a másik kedvenc, a cica mama és a bébicicák. Egyébként vagy 20 percig álltunk a kirakatban és fotóztunk mindent, egyesével :D.

Photobucket
És íme, az igazi belga praliné.

Photobucket
Ez pedig a Grand Place, Brüsszel főtere. Egy hatalmas tér, monumentális épületekkel körbe, amik mind-mind gazdagon díszítettek, és a végletekig kidolgozottak.

Photobucket
Itt is jól látható, hogy minden egymás melletti ház különböző. Ezek egyébként a Céh-házak. Mindnek külön neve van, de ezt most nem sorolom fel.

Photobucket
Ez pedig egy hatalmas épület, a Grote Markt, ami a brüsszeli városháza, és a Világörökség része is egyben. Nem is csodálom, gyönyörű.

Photobucket
Festmények, mögöttük pedig a szűk kis utcák.

Photobucket
A Grote Markt tornya. Itt tökéletesen látszik, hogy nincs olyan szeglete, ami ne lenne kifaragva szobrokkal. Nagyon kidolgozott.

Photobucket
Még a városházán belüli kis udvaron is gyönyörűen díszített szökőkutak vannak.

Photobucket
A Hupikék törpikék belga mese, (ahogy a Barbapapáék is ) ezért az összes játékbolt dugig van figurákkal, játékokkal. Ez a játékbolt egyébként nagyon szép volt, két részre volt osztva, és azok még emeletesek is, úgyhogy fú. Újra gyereknek éreztem magam :D

Photobucket
Nem kapcsolódik szorosan a témához, de a belgáknál van Sprite light. Ez nekem nagyon szívmelengető volt, mert a Sprite a kedvenc "lónyálam" csak mivel cukros, ritkán iszom.

Photobucket
Haladtunk a bevásárló utca felé, ahol megakadt a szemem egy üzleten, ahol ilyen és ehhez hasonló color blocking szandikat lehetett kapni.

Photobucket
Ez pedig a beávásárló utca. Nagyon tetszik, hogy Bp-vel ellentétben Brüsszelben nincs minden sarkon valami üzletlánc, vagy pláza, inkább kis magán üzletek, a nagy üzletláncok boltjait pedig itt lehetett megtalálni. (Ami számomra érdekes volt főleg a Forever 21. Primark is van Belgiumban, de csak egy, és oda drága lett volna a vonat, úgyhogy az kimaradt, sajnos)

Photobucket
Ez pedig már Gent, kb 20 percre vonattal Brüsszeltől. Én itt éltem öt napig. Nagyon szép város, attól független, hogy nem a főváros, nagyon fejlett, és tiszta.


Photobucket
Itt is ugyan olyan házak vannak, mint Brüsszelben, csak jóval kisebbek. Illetve itt kb minden utcában villamos megy.

Photobucket
Gent folyója, a Scheldt.

Photobucket
Gyönyörű a St. Nicholas templom, és nem utolsó sorban hatalmas.

Photobucket
Rengeteg bicikli, mindenkinek van egy, ha nincs, kedvező áron lehet bérelni.

Ennyi lett volna a rövid képes beszámoló, most pedig lássuk, miket vásároltam. A szuveníreket most nem mutatom meg, mert egyrészt már a javát oda adogattam, másrészt meg az uncsi :D


Photobucket
Ennyi mindent zsákmányoltam.

Photobucket
Őket a Kruidvat-ban vettem. Igazából tök ugyan azok a márkák vannak az ottani drogériában is, mint itthon (+ban volt Bourjois és Essie is, ja meg 2B) viszont jóval drágábbak az itthoniaknál. Illetve az Essence Catrice kb azonos, 1-200 forinttal drágább, de mondjuk a Maybelline, Loreal pofátlanul drága. Az alapozót muszájból vettem, mert borzasztóan rossz állapotban volt/van a bőröm, nem tudom miért, és a színezett hidratáló kevésnek bizonyult. A két Maybelline Popstickkel jól megszívtam. Ki volt írva, hogy a lakkok és a popstickek 2 Eurok ( vagy valami ilyesmi, most már magam sem tudom) Én meg vettem egyből kettőt (nem mindkettő az enyém) mondom ilyen áron simán. Aztán a pénztárnál derült ki hogy több, mint 10 euro volt darabja. Mindegy, már nem érdekelt, egyébként nagyon jópofák. A 2B-től pedig vettem egy színezett ajakápolót. Kint volt a Catrice matrózos kollekciója, de az itthoni árak szerintem kedvezőbbek lesznek, ezért nem vettem semmit belőle. bár csak egy szájfény vonzott igazán. Essenceből valami körömlakkos kollekció volt kint.

Photobucket
Claire's-be is betértem, mint mindig, mindenhol. Ugyan az a választék van mint itthon, és az árak Ft-ban is rajta vannak a cuccokon, tehát még árban is ugyan ott vannak, de általában Forintot sajnálok a Claire'sben költeni, ne kérdezzétek, miért, Euroban sokkal kevesebbnek érzem :D.

Photobucket
Ilyet már naaaagyon régen akartam, és most éreztem idejét beszerezni egyet. Alvómaszk <3.

Photobucket
Elvesztettem kb az 1000. pircingemet is. Nem tudom miért, de nekem a sima golyós csavarósok egy idő után mindig elengednek és leesnek. Márkától független. A noname 500 Ftos ugyan úgy, mint az Apacsos ezüst 2000 Ftos, és a Clairesek is. Most stratégiát váltottam, és másmilyet vettem. Ezeket alulról kell becsavarni, így nem talpuk van ami sokszor beakadt a fogamba, hanem kis gömb alul. Betenni is sokkal könnyebb, és a kövek is jóval nagyobbak egy átlag pircingnél.

Photobucket
Ez is nagyon rég óta wishlistes volt, egy ilyen igazán szép toll, vizsgaíráshoz, meg csak úgy is, hogy legyen a táskámban.

Photobucket
Ezt a feljebb említett játékboltban vettem, egy pattogós labda, amiben folyadék van, és kis gömbök mozognak benne. Tudom, hogy egy tízes skálán kb 20nyira vagyok gyerekes... :D

Photobucket
A következő cuccokat pedig már a Forever 21-ben szereztem be. A F21 nagyon jó kis üzlet, bár nekem a ruhái egyáltalán nem jöttek be, de lehet csak a mostani kollekció. Aztán beszabadultunk hátra a kiegészítő osztályra, és ... kánaán. 5x-10x ennyi szépséget is tudtam volna venni. Az árképzésük egyébként elég változatos. Voltak pofátlanul drága cuccok, és olyanok is, amiket 1Euroért dobáltak. Ez a karkötő szett azonnal megtetszett, a nagyobb karkötő is hozzá volt, bár bevallom nem volt olcsó.

Photobucket
Ez a gyűrű szerelem. Szerelem a javából. Mióta itthon vagyok, hordom, és azóta többen is megállítottak, honnan van :D.

Photobucket
Barack színű hajpánt. Már kint is volt rajtam, árban is jó volt, meg is tetszett.

Photobucket
Apró virágos bedugós fülcsi. Nem vagyok a bedugós fülik híve, de ez nagyon bájos, és nagyon jó áron volt.


Photobucket
Ezt pedig bármilyen hihetetlen, a repülőn vettem. Már odafele is láttam a repülős katalógusban, de nem mertem megvenni, mert nem tudtam elég lesz-e a pénzem. Aztán sokat gondolkodtam rajta, hazafele megvegyem-e, beszéltünk is róla a barátnőmmel. És képzeljétek utolsó nap, végig egész este arról álmodtam, hogy megveszem, úgyhogy tudtam, ha nem tenném, megbánnám. Így hazajött velem, azóta pedig tartós szerelembe vagyunk esve.

És itt a vége fuss el véle ennek a nagyon hosszú posztnak, remélem élveztétek :).

This entry was posted on 2012. június 6., szerda and is filed under ,,,,,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

30 Responses to “Belgiumról - beszámoló + haul”

  1. Jajdejó poszt volt! :)
    Szépek a képek, meg amiket vettél, biztos csodás élmény lehetett! :) *irigyfej* :))

    VálaszTörlés
  2. Dejóóó, mennyire gyönyörűek a képek :) Én sem utaztam még soha repülőn, biztosan nagyon félnék :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt hittem, hogy félni fogok, de abszolút semmi :D. Inkább a becsekkolásnál/biztonsági zónában izgultam, hogy mindent jól csinálok-e meg be is csipogtam a kapun, úgyhogy volt motozás meg minden :D

      Törlés
  3. Nem tudom eldönteni melyik tetszik jobban: a képek a városról, vagy a dolgok , amiket vettél! Az összes kép annyira nagyon szép!!!!! És a madárkás toll pedig extraédes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, most vele fogok vizsgákat írni, hátha szerencsét hoz :D

      Törlés
  4. Jaj, de utaznék én is, tetszett a poszt. :) Én jelenleg azzal vagyok bajban, hogy sehogy sem tudom kiszedni a piercingemet, pedig már nagyon idegesít, hogy kiesett belőle a kő és így van bent azóta is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a legelső pircingem, amit még a pircinges pasi rakott be, nagyon rá volt szorulva, sehogy nem bírtam kivenni, pedig nagyon hosszú volt, és mindenbe bele akadt már, borzasztóan idegesített. Akkor úgy oldottam meg, hogy ilyen kisebb harapófogóval megfogtam az alját, és akkor ki tudtam csavarni mert nem fordult el állandóan.

      Törlés
    2. Próbáltam ár a harapófogós megoldást is, de így sem tudom elcsavarni, nagyon rá van szorítva. Vissza fogok menni a szalonba, remélem valahogy ki tudja szedni a srác.

      Törlés
  5. Jajjj de szép képeket hoztál! *.* Imádtam olvasni és nézni ezt a postot! ^^
    És szuper dolgokat vettél ám! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett, még tudtam volna kb 3x ennyi képet is betenni, de azért nem akartam, hogy halálra unjátok :)

      Törlés
  6. Köszönjük a beszámolót! :) Jó érzés olvasni, hogy ilyen sok jó dolog történt veled, kicsit álmodoztam én is a szürke hétköznapok közepette :D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett :). Hát most én is alig tudok visszarázódni a mindennapokba, és vizsgázhatok a kövi két hétben :\ :D

      Törlés
    2. Az tényleg elég éles váltás :D Sok sikert hozzá előre is! :) Nekem már csak 2 vizsgám maradt, szerencsére a nehezebbiken már holnap túl leszek.

      Törlés
  7. Mennyi szép kép :]
    Nem is tudtam, hogy a repülőn is lehet így vásárolgatni. A labda miatt meg nem vagy gyerekes szerintem, én is ezt tettem volna. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :). Én is azt hittem egyébként, hogy a katalógusban a reptéri Duty free bolt árukészlete van, de aztán ott tologatták a kis kocsit tele gyönyörűségekkel, volt még 1-2 dolog, amit hoztam volna :D. Jajj a labdát ne is mondd, elneveztük flesslabdának, mert mindig ezt nézegettük filmezés közben :D

      Törlés
  8. óóó Brüsszel, be csodás! <3 imádom azt a várost, bennem kicsit nemesi érzést kelt. a waffelt pedig nem lehet kihagyni, amit mindig meg akartam kóstolni az a Pisilős kisfiúval szembelévő édességbolt csokiszökőkútja, annyira gusztusos, hogy mindig sóvárgok utána, de nagyon drága sajnos :( tudtad, hogy van Pisilős kislány is? Az Ízek utcájáról nyílik egy eldugott sarokba van, vicces. :D nagyon szép ez a kisvároska is :) amiket vettél pedig csodásak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj igen a csokiszökőkút. Fotóztam kb 20 darabot, annyi helyen van, úgy belekóstoltam volna egybe, de igen az árak eléggé visszatartó erők :\. A pisilős kislányról nem is tudtam, pedig megnéztem volna :D. Na majd legközelebb :).

      Törlés
  9. Csodás képek, tök jó lehetett :$ és szuper zsákmányok! :)

    VálaszTörlés
  10. Naked paletta a repülőőőőőőn???? ?:D ez nagyon szuper! Kérdezni is akartam h brüsszelben mégis hol találtál ilyet, mert én nem tudok róla :) Tökjó! Jók a képek is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a repcsin, én is csak lestem, először megkérdeztem inkább angolul h really? hogy ha még sem így van inkább hülye külföldinek nézzenek mint hülye magyarnak, de aztán mondtam, hogy őt szeretném, és hozták, odáig voltam :D.

      Törlés
  11. Imádom a nem kicsit giccses tollat :DDD és a labdát is ;)

    VálaszTörlés
  12. ahh szerintem egész Belgium mesébe illő, én gondolkodás nélkül átköltöznék:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is beszéltük barátnőmmel, hogy simán kiköltöznénk, tök otthonosan éreztem magam kint :D

      Törlés
  13. de szuper
    Belgium csodaszép és nagyon is jól tetted, hogy megvetted a Naked-et, szerintem a repcsin elvileg duty free...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen igen duty free van a repcsin is, így pár ezerrel olcsóbban jött ki, mintha Sephorában veszem :)

      Törlés
  14. Nagyon szép képek! :) A waffeles képek után pedig csorog a nyálam! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :). Jajj a waffel nagyon fini volt, tuti csinálok itthon is majd :D

      Törlés

Többiek