A nagy "mit viszek magammal" poszt


Photobucket

Mint már írtam Facebookon is, el utazom pár napra, Ti pedig kértétek, hogy legyen "mit viszek magammal" poszt. Ez lenne az. 
Tudni kell, hogy 5 napra megyek, és Ryanairrel utazom, és csak kézipoggyászt viszek, ami max 10 kg lehet (challenge). Először szokás szerint a fél szobámat bepakoltam volna, de ésszerű keretek közé kellett szorítani a dolgot, ezt mutatom most meg :D.
(Ui. Mire ezt ti olvassátok, én már úton leszek, tök furi.)
Most szólok hogy a képek sorrendjében semmilyen logika nem lesz :D.


Sminkek




1. Rúzsok
Photobucket
3 rúzst viszek, ezzel le is van fedve az élénk, amit napközben fogok viselni, a világos rózsaszín, amit füstös szem mellé bulizni, és a nude, amit pedig majd alkalom adtán.

2. Pirosítók:
Photobucket
Viszek mindkettőből egy-egyet, mert tudom, hogy ha csak egy félét vinnék, hiányérzetem lenne. Mindkettőből kompakt mini kiszerelésűt választottam, de ezeket szeretem is, nem csak a kis méret dominált.

3. Szemre valók:
Photobucket
Spirál (A Falsies-t viszem, mert ezzel lehet nappali és brutális pillákat is csinálni) Jumbo fekete cerka. Vízvonalra is nagyon jól fog,de én alapként is szeretem. És a Lovely szemhéjtus, amit szeretek és tudom, nem mászkál el.

4. Száfjények:
Photobucket
Viszek egy lipsmackert is biztos ami, illetve az Essence Stay with me tartós szájfényét amit szeretek viselni, illetve az új szerelmem, az Astor Shine Delux pearl-t. Pluszban velem jön még az oriflames clickit szájfénye, de azt magától nem vinném, de mivel a korrektor kell, ezért jön ő is. 

5. Korrektorok:
Photobucket
A szem alatti korrektort mindenképp akartam, és mivel sikerült nehéz munka árán kiragyásodnom, vinnem kell a másikat is.

6. Szemöldökre való
Photobucket
Imádom ezt a szemöldök festő port, egyrészt nagyon tartós, másrészt matt barna, ezért kontúrozni is tökéletes. Majd ha hazajöttem lesz róla egy poszt is szerintem, mert nagyon durván jó, és már több, mint fél éve használom szemöldök+kontúrozásra és kvázi nem fogy (az a kis lyuk benne, hogy véletlen belenyúltam a körmömmel)

8. Szemöldökcsipesz:
Photobucket
Ezt azért elviszem, mert mindig olyankor találok valahol 1 nem oda illő szőrszálat, amikor nincs nálam.

9. Ecsetek:
Photobucket
Essence pirosítója, ezt nem kell magyarázni. Aztán a két végű H&M, ami lefedi a szemöldök ecsetet, illetve a ceruzaecsetet. Satírozó ecset, mert enélkül már élni nem tudok. És végül alapozó ecset (nem túlzottan szeretem ezt az ecsetet, mert nem elég tömött és nem is kétféle szőrből van, de a színezett hidratálót valamiért szeretem felvinni vele)

10. Paletták:
Photobucket
Ha kicsit később megyek, és ideért volna az Original paletta, csak azt vittem volna, így a Monacot viszem,mert ebben is nagyon sok lehetőség van, illetve mellé dobtam az ELF-et is, mert a Monaco nagy hibája, hogy nincs benne fekete.

11. Essence Pure Skin színezett hidratáló
Photobucket
Mostanában csak ezt használom, róla is lesz poszt, de azért sokat elárul róla, hogy őt viszem.

12. Alverde sminkfixáló


Photobucket
Nem viszek púdert, mert a színezett hidratáló majdnem mattra szárad, és mivel Belgiumban már 30+ fok van, tehát a púderezés nem maradna sokáig a helyén. Szóval most őt fogom tesztelni a melegben, és akkor majd lesz róla is poszt, hogy vált be. 

Kiegészítők, egyéb kellékek:
Photobucket
Igen, meg kell említenem, hogy tusfürdőt/sampont nem viszek, mert egyrészt csak 100ml-ig lehet vinni külön bezacskózva, másrészt az a súlyt is nagyon megdobja, inkább veszek kint 1 flakonnal. Nézzük,akkor mit viszek még: fogkrém+fogkefe, hajkefe, fülpuci, borotva, (és ami nincs a képen: parfüm, mini deostift, gyógyszerek) Kiegészítők: óra, 2 fülcsi(+1 ami rajtam lesz) hajgumik,csattok, napszemcsi (+ még 1 napszemcsi ami rajtam lesz, + a szemüvegem) 

Photobucket
Rádobtam a mérlegre a két nesszeszert amiben ezek a cuccok vannak, és ez eddig, mint látjátok, 1 kg. Csak, hogytudjátok, először kizárólag a sminkes nesszeszer volt 1,5 kg :D.


Ruhák




Nadrágok:
Photobucket
Négy nacit viszek ki, sorrendben: cicanadrág, amiben a szálláson leszek/alszok benne. Basanaci, mivel 30+ fokok vannak már. Jeggings bulizni, hosszabb pólókhoz. Farmer: abban megyek ki, az nem lesz a táskában.
 
Törcsik:
Photobucket
Testre és arcra. Ilyenkor érdemes a legvékonyabbakat betenni, mert a vastagabb frottírtörcsik akár 1kg-t is nyomhatnak.

Felsők:
Photobucket
Összesen 13 db felsőt viszek, ebből az egyik az alvós. Tudom, hogy ez öt napra brutál sok, de nem bírnám elviselni, ha pont az a felső maradna itthon, amit felvennék kint. A feketék ilyen buli/night out felsők. A többi atléta, top, sima póló. Pulcsit nem viszek, lesz nálam/rajtam kabát, ha esetleg hideg lenne.

Photobucket
A ruhák+törcsik összesen 2 kg és 30 dekát nyomnak. Még úgy se vészes a súly, hogy kb ötször több felsőt pakoltam a kelleténél :D

Cipők:
Photobucket
Saru mászkálni, tornacipő rajtam lesz oda és visszafele is, illetve babacipő bulizni. 


Photobucket
A két cipő együtt 60 dkg.

És végül táskák:
Photobucket
Fontos, nagyon fontos, hogy nézzük meg a légitársaság oldalán mennyi a megengedett kézipoggyászméret (Ryanair 55cm x 40cm x 20 cm), mert kb semennyire nem rugalmasak, és ha nagyobb, mint lehetne, akkor +50 Eurot kell fizetni. Jó tanács egyébként, hogy ha csak kézipoggyászt visztek, akkor inkább puha falú sporttáskát, mint gurulós bőröndöt, mert egy ilyen keretbe kell beférnie a táskának. A sporttasit azért lehet hajtogatni, de a bőröndöt nem. Plusz, folyadékot max. 100ml-s tartóban, illetve max 1 literes űrtartalmú visszazárhatós zacskóba kell tenni őket, darabonként (Ilyet elvileg adnak Ferihegyen...kíváncsi leszek).
Továbbá minden táskát, plusz egyéb ketyerét a beszállásig a kézipoggyászban kell tartani, tehát célszerű kisebb retikült vinni. Én a mini nude tatyim mellett döntöttem, ebben elfér azért ami kell, de kellően kicsi, illetve a hatalmas clutch méretű pénztárcámat is lecseréltem kisebbre, ebben vannak a személyi, tajkártya, biztos ami biztos, illetve a valuta. Ha fapadossal mentek, a jegyet nektek kell nyomtatni, nyilván az is a táskában van, illetve ha külföldre mentek, mindenképp kössetek utasbiztit!!!!. Kb 800 Ft/nap mindenhol, illetve ha hosszabb időre mentek, egyre olcsóbbra jön ki naponta. 
Körülbelül ennyit a szentbeszédről :D. A  táskák am 1,5 kg körül vannak, ezt nem tudtam pontosan lemérni, mert mindig leesett a nagy táska, de annál nem lehet több.

Na és akkor összsúly:
 5,5 kg körül van. Azért nagyon büszke vagyok magamra :D.

Addig is mindenkinek jó szórakozást és blogolvasást, vigyázzatok magatokra! Kedden találkozunk.
Ui.: remélem tetszett a poszt, és hasznos volt :).

This entry was posted on 2012. május 31., csütörtök and is filed under . You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

9 Responses to “A nagy "mit viszek magammal" poszt”

  1. Jó utat, vigyázz magadra! :) Tényleg szuperül összepakoltál, csak a szűkségesek. Majdnem mire hazaérsz nálad lesz a csomagocskád :) Pénteken hozza a postás néni hozzám :)))) Sajnálom, hogy nem ért oda időben :((( Puszó

    VálaszTörlés
  2. jól kitutad válaztani hogy mi a legfontosabb az útazáshoz.
    Jó utat neked!

    VálaszTörlés
  3. jó ez a poszt, nyaralások előtt hasznos:)

    VálaszTörlés
  4. Annyira örülnék,ha én is le tudnám redukálni ennyire a csomagomat :D Ráadásul kétlaki vagyok, fele cucc Embernél, fele Anyuméknál (plusz amikből kettő van...) kész káosz. Jó utat, vigyázz magadra :)

    VálaszTörlés
  5. :) Mindenki ilyen sok holmit visz magával:) Csak én vagyok minimalista:D Jó utat!

    http://beautyandfashion-makeup.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  6. mintha magamat látnám :D 5 napra 13 felső... és a végén még azok közül se tudsz választani. halálom az utazás pakolás szempontjából :D

    VálaszTörlés

Többiek