Oriflame mini haul

Ennek a kis csomagnak a története annyi volt, hogy Húsvétra erősen tiltakoztam az ellen, hogy csokit kapjak, de anya mondta, hogy akkor válasszak valami mást, nehogy a kis gyermeteg lelkem megsérüljön, hogy nem kapok semmit :D. Gondoltam akkor az valami sminkcucc lesz (what else?) Így esett, hogy belelapoztam az Oriflame katalógusba, és láttam, hogy árulnak nude szemcerkát, és mivel ez egy kívánságlistás termék volt, azonnal eldőlt, mit kérek. És még választottam mellé valami mást is. Ebben a cuki kis organza tasakban hozta végül a nyuszi :D





Tehát rájuk esett a választásom: Oriflame Kohl Pencil: nude árnyalat, És Veryme Clickit Concleaner-Lipgloss kettős. 

Először akkor nézzük a szemceruzát, de csak röviden és tömören, mivel a következő poszt (egyik) főszereplője lesz, ott bővebben kifejtem. Ami itt jól látszik, hogy olyan a ceruza színe, mint ahogy fog, amit szeretek, mert kiugrik a többi közül, egyből észreveszem. 

És itt 1 swatch, bár nem sikerült élethűre, mert ennél jobban látszik amúgy, bár sokat "ront" az is, hogy bőrszínt bőr színre vittem fel. De bővebben a kövi posztban.

Ezekkel a Clickit termékekkel már szemeztem régóta, de eddig nem volt két olyan termék, ami tetszett is volna, illetve szükségem is lett volna rá. Most viszont kiegészítették parfümökkel, illetve ezzel a korrektorral, arra pedig határozottan szükségem volt már, mivel jó ideje a szem alatti korrektort egy nagyon világos hab állagú alapozóval oldottam meg. Két árnyalatban kapható, egy rózsaszínes, és egy sárgás, ez a Gold, vagyis a sárgás árnyalat. A jobb oldali képen pedig látható, hogy milyen az applikátora, bár teljesen mindegy, mivel azzal lehetetlen lenne eloszlatni, mivel egy erősen pigmentált korrektorról beszélünk. És akkor most le is lövöm a poént, meglepően jó, tartós, és nagyon hamar must have darabbá avanzsálta magát. Bár nem felel meg egy teljes méretű korrektornak, viszont annyira kevés kell belőle, hogy sokáig elég lesz. 


Hoztam egy előtte-utána, illetve utána-előtte képet, szerintem szemmel látható az eredmény, de még lehet nagyítani a képen. Egyébként egyetlen hátránya az előnye, a pigmentáltság miatt nagyon el kell, illetve össze kell dolgozni az alapozóval, hogy ne legyen feltűnő.


Gondolkoztam, mi legyen a másik termék, amit a korrektor mellé választok, vannak még lip tintek, szájfények, szemhéjtus. Most hirtelen ennyi jut eszembe. A tustól féltem, abból olyan könnyű gagyit gyártani, ahogy azt tapasztaltam, a lip tintek pedig elég sötétek voltak, én meg nem vagyok túlzottan sötét száj párti :). Így esett egy szájfényre a választásom, mégpedig Baby Pink árnyalatban. Az ő applikátoráról nem készítettem képet, sajnálom :(. Viszont talán azért sem, mert tök átlagos "szőrös" applikátora van. 


Így néz ki szájon, finom az illata/íze, közepesen ragacsos, és tartós, olyan "bedobom a táskámba, mert jól jön ha van típusú szájfény".


Összességében elégedett vagyok a rendelésemmel, és úgy vettem le, hogy a Very Me simán lekőrözi az Avonos Color Trendet, bár nem szeretnék két termék alapján messze menő következtetéseket levonni, és  kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is erről :).


Ja, és el ne feledjem, Facebookon indítottam egy kisebb nyereményjátékot, ahol egy csudaszép ELF körömlakkot lehet nyerni, illetve egy hozzá passzoló szintén csillámos fekete szemceruzát.


ITT tudtok jelentkezni :)

This entry was posted on 2012. április 23., hétfő and is filed under ,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

7 Responses to “Oriflame mini haul”

  1. Én valamiért mindig inkább az Avon felé húztam, talán csak annyi oka volt, hogy az közelebb volt, mert tesóm is tanácsadónő volt, így kéznél volt mindig. :]
    Még nem próbáltam ezeket a termékeket, persze egy-kettő van, de még 2-3 évvel ezelőtt vettem őket, szóval kíváncsian várom a véleményed róluk.
    (Jé, nem tudtam mi fura, kivetted a piercinget. Meguntad, vagy csak átmeneti állapot? )

    VálaszTörlés
  2. Én is inkább Avonos voltam mindig, főleg azért mert mi is tanácsadónősködtünk egy időben, kézenfekvő volt :). Mostanában vegyesen rendelek, hol innen hol onnan, de Oriflameék számorma nagyon kecsegtető termékeket árulnak mostanában. A piercing egyébként már bent van újra a helyén, annyi volt a történet vele, hogy az utolsó szilikonszárút is sikerült elharapnom (szoktam rágni a szilikonos talpút, tudom hogy rossz szokás :D) és már nem volt itthon több tarcsiban, aztán a pótlását mindig halasztgattam, és kb 1 hónapig így voltam, aztán szülinapomra most vettem ötöt, szóval most nem áll fenn ez a probléma egy ideig :D. Amúgy nagyon rossz volt 1 hónap után visszatuszkolni, kicsit már beszűkült a lyuk, többet nem hagyom így :(

    VálaszTörlés
  3. Szép ez a szájfény, természetes :) Én is szeretnék majd beszerezni ilyen színű szemceruzát, kívánságlista első helyén áll. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnap megírom milyen, és hogy teljesít :)

      Törlés
  4. A Lip tintből nekem a berry-s van meg és imádom, akár rúzs alá alapnak akár szájfény alá baromi jó és tartósabb, jóval tartósabb mint a Max Factor lip tintje... és ár érték arányban verhetetlen. :))) A ceruzára kíváncsi vagyok, bár oriflame-zek már egy ideje és szemezgetek a cerkával, de eddig mindig kimardt... várom a bejegyzést, ha jó lesz akkor csütörtökön meg is rendelem :)

    VálaszTörlés
  5. Spirálból abszolút az avon a nyerő, de az orinak jó a lakkja, tus, szemhej festeke

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Spirálból én is az Avont preferálom inkább :).

      Törlés

Többiek