A legelső




Körülbelül 1 hónappal ezelőtt találtam rá az első beauty blogra, egészen véletlenül, amikor a Bősz ecsetekre kerestem rá a guglin. Ez a blog nem volt más, mint Suzie-é. Onnantól pedig folyamatosan fedeztem fel az újabbnál újabb, jobbnál jobb blogokat. És 1 hónap alatt eljutottam arra a szintre, hogy nap mint nap olvasom őket, és egyszerűen imádom :D.
Már egy-két hete gondolkodtam a saját blog indításán, de annyi a jó bloggerina, hogy féltem nem ütöm meg azt a szintet, most viszont mégis belevágok, l
esz ami lesz.

Az apropója, hogy ma mégis rászántam magam, az az volt, hogy megérkeztek a MAC pigmentjeim *-*. Megfogadtam, hogy amíg saját keresetem nem lesz, addig nem vásárolgatok MAC cuccokat, meg úgy általában felsőbb árkategóriá
s sminktermékeket, mert nem szeretek a szüleimen élősködni, pláne nem úgy, hogy olyan dolgokra költök nagyon sokat, ami nélkül azért valljuk be lehet élni, csak nem érdemes, ugyebár:D. Na de lényeg a lényeg, készségesen vártam v
olna még 1-2 hónapot az első mac cuccomra, mert akkor már aktuális lesz az is, hogy dolgozzak, de aztán szembejött egy olyan ajánlat, amit nem tudtam kihagyni, í
gy hát kicsit felgyorsultak az események, hogy úgy mondjam. Na lényeg a lényeg, vaterán csaptam le 3 pigmentre, elég olcsón, a 3 sem került annyiba, mint 1 az üzletben.

Tudom sokakban felmerült már, meg fel is merül, hogy vaterán/e-bayen nagy általánosságban gagyit kapunk a pénzünkért.

Sajnos, mint olyan valaki, aki sokat vaterázik, ezt meg kell, hogy e
rősítsem. Sok a kamu, rengeteg, viszont ha okos vagy, és figyelsz, akkor könnyen kikerül
heted a gagyi sminktermékeket. (Itt meg kell h jegyezzem, hogy még kezdő vaterásként, egyszer lecsaptam olcsón 1 mac szemhéjtusra, pofátlanul olcsón, akkor még nem is gondoltam volna, hogy ilyesmiket is hamisítanak...nos saját káromon tapasztaltam, hogy milyen, amikor olcsó húsnak híg a leve...allergiás reakciót váltott ki a szemhéjamon, ami durván fel is dagadt.)
Szóval nem csak a minősége miatt érdemes kerülni a gagyikat, hanem mert még problémád is adódhat belőle. Találtam 1 oldalt, ahol leírják, hogyan lehet megkülönböztetni az eredetit a gagyitól.

Íme:
1. Mindig emlékezzünk arra a szabályra, hogy azt kapjuk, amit megveszünk. Ha vaterán/e-bayen olyan pigmenteket látunk, amik pár száz forintba kerülnek, nyilván nem eredetiek, mivel egy eredeti 4-5ezer forint (nem tudom pontosan :$)

2. Olvassuk el a leírást figyelmesen! Az eladók szeretik az apróbetűs részben elrejteni az igazat, így átsiklasz rajtuk, mint például "olyan/hasonló" mint a MAC. ---> Itt jegyezném meg hogy az itthoni eladók pofátlanul ráírják a-kár-mi-re h MAC...olyan esetekben is, amikor tök nyilvánvaló, hogy a termék nem igazi, már-már nevetséges...

3. Csak olyan terméket vegyünk, ami az eredeti dobozában jön. A doboz legfelső hajtólapján találnunk kell 1 köralakú fekete matricát, amin a szín neve van. G
yőződjünk meg róla, hogy a matricán található név, és a pigment m
egegyeznek.

4. Nézzük meg a doboz alján található vonalkód matricát. Ha a vonalkód a dobozra van nyomtatva, akkor valószinű nem eredeti termékkel állunk szemben.

5. Most távolítsuk el a pigment dobozának tetejét. Kell lennie egy védőrétegnek a tetején. (a következő mondatot sem én, sem a google translator, sem a webforditás, sem az anglisztikára járó barátnőm nem tudta normálisan lefordítani:D)

6. És végül, viszont ez a legfontosabb: próbáljuk ki a pigmentet a kezünkön. Az igazi pigmentek színben gazdagok=pigmentáltak (mily' meglepő:D) sima az érintésük, továbbá nem kopnak le hamar.

Az eredeti angol verziót ITT olvashatjátok.

És most jöjjenek a várva várt képeek:

Ezek még a régi, 7,5 grammos pigmentek. Bár én a 4,5 grammossal sem ellenkeztem volna, mert az is egy életen át tart, viszont így plusz szerencse :D

A színek



És végül a swatchok. A színek gyöngyházfényűek, borzasztóan szépen fednek, és nagyon jól építhetőek, gondolom ez az, amit el lehet várni tőlük :)






Na, ennyi lett volna az első bejegyzésem, remélem aki majd olvassa, annak/ azoknak elnyeri a tetszését^^.



This entry was posted on 2011. március 29., kedd and is filed under ,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

5 Responses to “A legelső”

  1. Gyönyörűek a pigmentek! :) Én is vaterázok, de sminket még nem rendeltem.

    Sok sikert a bloghoz! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, és azt is hogy te lettél az első követőm :)

    VálaszTörlés
  3. klassz, még soha semmit nem rendeltem vateráról, nagy segítség ez nekem, köszi:) az a kék pedig gyönyörű:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon örülök, ha segíthettem ^^

    VálaszTörlés

Többiek