
Még december elején vettem ezt a szájfényt, ha még emlékeztek, a nagy TBS pakkban. Akkor nem igazán fordítottam rá figyelmet, és a decembert talonban töltötte a kicsike a többi szájfényem között, aztán szilveszter környékén fedeztem fel magamnak, és azóta töretlen a sikere nálam, lássuk miért.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szájfény. Összes bejegyzés megjelenítése
The Body Shop hi shine lip threatment szájfény TESZT
Essence - Breaking dawn szájfény - Renesmee red TESZT

Képekről számomra nem volt befutó a kollekció, de ahogy megláttam élőben az állványon, rá kellett jönnöm, hogy elég jó kis alapdarabokat sikerült becsempészni, az amúgy 1-2 felesleges (pl rúzs, aminek semmi színe, meg a highligter amit már láttunk 1000 és 1 kiadásban) dolog közé. Elsőnek a szájfény jött velem haza (meg kell gyónnom, hogy azóta a pirosító és egy pigment is), úgyhogy lássuk most ezt.
Szájfényjavítás
Na, hát elöljáróban annyit érdemes tudni, bár nyilván nem mondok újat, hogy a legtöbb ilyen tégelyes szájfényben van egy kis műanyag felesleg lehúzó, amit én most ünnepélyesen elnevezek stoppernek, hogy ne kelljen mindig körülírni. A stopper az jó, megakadályozza, hogy könyékig szájfényesek legyünk, továbbá körülbelül annyi szájfényt hagy rajta az applikátoron, amennyi kell. Ez persze erősen termék-, és emberfüggő.
A tegnapi posztban írtam, hogy az új avonos szájfényeimben ez a stopper borzasztóan szűk, nagyon kevés szájfényt vesz fel, és már már az idegesítő kategória, pedig maguk a szájfények gyönyörűek.
Avon rendelés II.
A múltkori rendelésemen felbuzdulva rendeltem a 2011/17-es katalógusból is, bár túl sok minden nem fogott meg benne, de a szájfények Egyet fizet kettőt kap akcióban voltak, illetve rendeltem még egy púderpamacsot.
Gondoltam kitöltöm ezt a szájfényes TAG-et, mert szerintem ez abszolút kapcsolható a blog témájához, meg hátha így találja meg valaki a kedvenc szájfényét :)
1.Hány darab szájfényed van ?
Nem vagyok túl szájfényes, inkább rúzsos, úgyhogy nincs olyan sok, összesen nem fotóztam őket, de 12 darab van, +/- 1-2 db amik még táskában lapulhatnak :D.
2.Melyik volt az első szájfényed amit valaha vettél ?
Az első ... hát nem emlékszem már, még olyan 13 lehettem, de az első ami meg is van még, az ő volt.
Cien glitter liplgoss
Őt a LIDL-ben lehet időnként kapni, még olyan 10.ben vettem, azért imádtam különösen, mert kulcstartóra tehető volt, így mindig nálam volt, és sokat használtam. Nagyon durván csillog amúgy, de az állaga katasztrófa (nem, nem romlott meg, anno is ilyen volt :D)
3.Melyik a legújabb szájfényed ?
A napokban bemutatott Essence meet me holographic szájfény, Holoberry árnyalatban.
Őt egyébként a fotózás óta nem találom, nem tudom hol van, pedig használnám :(.
4.Kedvenc szájfény márkád ?
Ha mondhatom azt, akkor a Manhattannak eléggé pofás kis szájfényei szoktak lenni.
5.Kedvenc rózsaszín szájfényed ?
Ő az Essece stay with me 01 me& my favourite milkshake árnyalatú szájfénye, imádom a színét és igen sűrűn használom, de iszonyat droid az applikátor feje. Ettől függetlenül szeretem.
6.Kedvenc nude szájfényed ?
Manhattan water flash lipgloss
Imádom a fiola alakját, a hosszú applikátort meg úgy mindent. Szépen is fed nude színhez képest. Abszolút főnyeremény, és lehet még kapni akciósan, aki szeretne lecsapni rá, ma láttam a DM-ben.
7.Kedvenc korall/barack szájfényed ?
Essence XXXL nude szájfény, 02 Light candy
Nem használom túl sokat, pedig imádom az ízét/illatát, de eddig még nem kerültünk közel egymáshoz. Na majd eztán.
8.Kedvenc piros szájfényed ?
Nem kennék fel piros szájfényt :D.
9.Melyik a kedvenc hot pink szájfényed ?
Lovely Sex on the beach
Élőben erősebb pink színe van, és nagon kis ari a csomagolása, íze nem jön be annyira.
10.Melyik a kedvenc barna szájfényed ?
Essence glossy lipbalm, toffee frappuchino
Egyet már teljesen elhasználtam, imádom az ízét, a méretét, és mident. Tinilányoknak kötelezővé tenném :D
11.Melyik a kedvenc rózsás árnyalatú szájfényed ?
Catrice enter wonderland, Alices hatter
Narancssárgás inkább, mint rózsás, de ennek a kritériumnak nem volt megfelelő szájfényem. Íze állaga nagyon jó, de ő sem kerül elő túl sűrűn.
12.Melyik a kedvenc lila szájfényed ?
Maybelline (rúzs?) 538 vibrant violet árnyalat
Sajnos nem tudom mi az ő hivatalos neve, mert 1 gusztustalan matricán volt rajta, ami gusztustalanul volt ráragasztva, azt pedig már leszedtem. Minden esetre finishre és állagra, csomagolásra nekem szájfény, amúgy rúzs. Lilásnak lila :D
+
Ő egy nagy kedvencem, H&M szájfény, imádom, azért is mutatom meg, nagyon cuki pink színe van.
Kerülnöm kellene a drogériákat
Tipikus, és annyira én, hogy ismét egy szemhéjalapzót akartam csupán, aztán hozzácsapódott egy-két dolog :D
H&M sminkcuccok
Bizonyára sokan tudjátok, hogy a H&M-nél lehet sminkcuccokat is venni. Nos ezekről embereknek eltérő a véleménye, most elmondom az enyémet.
Beauty csomag II: Lip Smacking
Ímea második csomag, ami hazajött velem az L.A colorstól:
Ilyen helyes kis csomagolásban vannak a value kit-ek, a másiknál nem fotóztam,itt azért raktam be.










