Smink pigmentekkel

Photobucket

Két okból csináltam pigmentből sminkeket. Az egyik, hogy egy barátnőm megajándékozott egy igazi Mac pigmenttel, a Rose nevezetűvel, és feltétlen ki kellett próbálnom, a másik az Essence oldalán hirdettek játékot , ahova pigmenttel kellett sminket készíteni. Ez a két ok együtt rávitt, hogy pigmenttel sminkeljek, mert alapjáraton gyűlölök velük dolgozni, valljuk be, na. Potyognak, építgetni kell, olyan az egész arcom, az asztal, az ágy, minden, utána porszívózhatok össze. Sokáig tart a pigmenttel való sminkelés, 2-3x annyi idő, mint amikor simán szemfestékkel sminkelek. Nem moshatóak olyan szépen össze, mint a szemfestékek, bár de, szépen összemoshatóak, csak hajlamosak veszteni az intenzitásukból, és újra kell építeni, ami újabb adag porral jár mindenhol, bahh. Az egyedüli ok, amiért nem szórtam még ki a kis mocskokat rituálisan a kukába, hogy összehasonlíthatatlanul szebb eredményt tudunk velük elérni, ha rászánjuk az időt, na meg a sokoldalú felhasználásuk :).



Photobucket
Ezen a képen végre jól látszik a műszempilla is, amihez tulajdonképpen igazítottam a sminket. Ez egy H&M-es partyműszempilla, borzasztó minőségben. Annyira hajlékony a gerince, hogy rémálom volt felapplikálni, de olyan kis szép, hogy nem tudtam ott hagyni :$

Photobucket
Hoztam egy közelit most a szememről, hogy jobban tudjak magyarázni. Szóval a Mac Rose pigment a mozgószemhéjon középen helyezkedik el. A külső V-ben az Essences Twilightos Alice had a vision again nevezetű lilás-fekete pigmentje van, a belső szemzugban pedig szintén egy Essence Mono, ami Mystic Lemon nevezetű csudahighlighter (imádom). 
A felapplikálás úgy nézett ki, hogy először kiszíneztem a mozgószemhéjat egy fehér szemcerkával. Nem igazán tudom, hogy ez mennyit segített az intenzitáson, de valamennyit tuti. Ezek után az Essences pigment primert vittem fel közepesen vékony rétegben. Erre kerültek a pigmentek, nedvesen, csak mert így számorma könnyebb velük dolgozni. Először csak feldobáltam egymás mellé a színeket, aztán simi-simi, amíg össze nem mosódnak. Ekkor észre vehetjük, hogy olyan színeket kaptunk, mintha 90 fokon kimostuk volna őket. Ekkor újabb réteg pigmentek és simi-simi. Erre szerintem került még egy ilyen réteg, és akkor már csak körbe kellett elmosni a színeket, amit a Catrice Frosted Cake-ével csináltam, mint mindig. 

Photobucket
Visszanézve a képeket egész kedvet kaptam most a pigmentekkel smikeléshez, szóval lehet jön még 1-2 iylen smink, mivel nagyon sok saját gyártmányú pigmentem is van, amik gyönyörűek, csak méltánytalanul keveset használom őket :(.


Nektek hogy tetszik? Szoktatok/szerettek pigmenttel sminkelni?

This entry was posted on 2013. január 25., péntek and is filed under ,,,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

11 Responses to “Smink pigmentekkel”

  1. Nagyon tetszik ez a színkombináció :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik, szép lett! :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép. nekem nincs pigmentem,ritkán használok más a tus+spirál kombón kívül.De ez tényleg baromi szép

    VálaszTörlés
  4. De szép lett, nekem nincs túl sok pigmentem, az általad az elején leírtak miatt..

    VálaszTörlés
  5. Szia! Nagyon szép lett a smink! Azt megkérdezhetem hogy milyen rúzst használsz? mert nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :). A számon itt egy rúzs-szájfény kombó van, az Alverde Mademoiselle - Rosé nevezetű rúzsa, ami sajnos limitált volt, és drogériás viszonylatban nem is találtam hasonlót sem :S (viszont én ha elfogy a MAC - Hue nevezetű rúzsára szeretnék benevezni,mert ez annak a tökéletes dupeja). A szájfény pedig a The Body Shop High shine lip threatment, 01 - go naked árnyalata. Ez viszont kapható :).

      Törlés

Többiek