Ázsia centerben jártam

A múlthéten elmentünk az Ázsia centerbe, és ahogy lenni szokott, vásároltam is, viszont célirányosan mentem, direkt nem akartam pl szemhéjpúdert venni, olyan dolgokat akartam, amikből még nem teljes a készlet, és büszke vagyok magamra, mert sikerült is :)



Kezdjük először a nem olyan izgalmas dolgokkal, először is
Eveline orchideás micellás folyadék, ami helyettesíti az arclemosó tejet, és a tonikot.
Megvallom őszintén, én még nem találkoztam ezzel a márkával, de a csomagolását nagyon igényesnek találtam, majd elolvastam a hátulját, és megtetszett amiket írnak róla.
A leírást ITT megtaláljátok, az összetevői amúgy eléggé ígéretesek, plusz csak zöld és sárga veszélyességű összetevőket tartalmaz, ami pluszban szimpatikus. Véleményt még nem tudok alkotni, majd ha elfogy :)
850 Ft volt amúgy, ahogy a képen is látszik


Eye műszempilla ragasztó
Egyértelműen a Duo koppintása, 7 gr volt 550 Forint. Már csak kíváncsiságból is haza hoztam, meg akartam nézni az összetevőit, és összehasonlítani a DUO-éval. Ez meg is történt, írok majd róla egy posztot, csak addig ki kell még próbálnom a ragasztót gyakorlatban is.

Gabrini pirosító, 105-ös árnyalat. 
Az egyik kis üzletben láttam meg egy Gabrini állványt, ami kizárólag teszterekből állt, olyan volt, mint amilyen  a Bourjois-nak szokott lenni, kicsi kidudorodó gömböcskék, amiket szabadon lehet swatcholni. Voltak az állványon pirosítók, szemhéjpúderek, két féle púder, többre nem emlékszem, azt hiszem ennyi volt. Belemásztam a pirosítókba, gyönyörűek voltak, kb mindet el tudtam volna hozni, a monok is nagyon ígéretesek voltak, de direkt meg sem néztem őket, hogy ne essek kísértésbe. Később aztán több üzletben is láttam ilyen Gabrini állványt, az árak különbözőek voltak, de mindenhol kedvezőek, minden 1000 Ft alatt.
Ezt azt hiszem 850-ért vettem, és ennyi pénzért 12 gr pirosítót kapunk. Ez egy nagyon világos barackos árnyalat erős arany fénnyel.


Gabrini pirosító 103-as árnyalat. Ezt egy másik üzletben vettem, egy 100-assal olcsóbban, akartam még mindenképp egy sötétebb színt is ebből a csodából. Először nem tetszett, azt hittem, valami durva brutál bordó lesz, ami hordhatatlan, de nagyon kellemesen csalódtam, egy barnás-aranyos árnyalat, ami nyáron nagyon jó kis bronzosító lesz.


És íme a két swatch: Felül a 105, alul a 103. Látszik, hogy a 105 világos, az fehér bőrön mutat jobban, a 103 pedig bronzosabbon.

Miss Rose pirosító, 05-ös árnyalat. Már van ilyen pirosítóm, és azt kell, hogy mondjam, ha nagyon pigmentált és tartós pirosítót akarsz nagyon jó áron, akkor ez az. 320 Forintért 7gr pirosítót kapunk. A másik szín, ami megvan, az világosabb, direkt akartam egy sötétebbet is.


Miss Rose Blusher ball 06-os árnyalat.
Ezzel a termékkel először találkoztam, először azt hittem, hogy valami szemhéjpúder, el is mentem mellette, de aztán megnéztem közelebbről, és úgy gondoltam 400 Ft-ért megér egy misét, meg amúgy is, sejtettem, hogy hozza a szokásos MR minőséget. Egyébként, bár nem tettem fel képet az aljáról, de most vettem észre, hogy rajta van a nyuszis logó, tehát nem tesztelnek állatokon, ez szintén nagy +. 
Ahogy a középső képen látszik, apró göböcskék vannak a tégelyben, amik nagyon pigmentáltak. Még nem volt ilyen babapink pirosítóm, pedig nagyon üde arcot lehet vele varázsolni.


Maybelline Hidra extreme rúzs, 408 violet silk árnyalat. Van már egy ilyen rúzsom, azt a Rossmannban vettem a kifutó termékek közül, az azt hiszem Peach silk, de ez lényegtelen, tudtam, hogy jó minőségű, nem erősen pigmentált, de nagyon szép fényes rúzs. kb 350 Ft volt az akciós dobozkából túrtam. Azért fogott meg, mert lilás színű, és ilyen rúzsom még nem volt. 

L'oreal Color riche rúzs, 455 Blush creme árnyalat. Hát ő volt az abszolút kedvenc. Leírhatatlanul szép színe van, és a csomagolása is nagyon megkapó, csináltam arról is külön képet. Nagyon pigmentált, és nincsenek benne csillámok, meg nem is selyemfényű, inkább mattos, a színét nem tudnám meghatározni, valahol a rózsaszín és a barack között van félúton, azóta körülbelül folyton ez van rajtam, annyira tetszik. Drogériákban 3000 Ft fölött van az ára, én 1000-ért vettem.


Bourjois szemceruza, vagyis inkább ajakceruza, amit utólag vettem észre, de ez cseppet sem érdekelne, ha működne vízvonalon, de nem teszi. Szóval a nude szemceruza keresése még folyamatban van. Amúgy 850 Ft volt, de ajakceruzaként el fogom használni, mert ott tartós.



Ezeket vásároltam a héten. Ti vettetek valamit? :)

This entry was posted on 2012. március 15., csütörtök and is filed under ,,,,,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

14 Responses to “Ázsia centerben jártam”

  1. Szép színeket választottál, mind tetszik. A micellás folyadékra kíváncsi vagyok,milyen véleményed lesz, nekem is volt más márkából de nem igazán jött be.

    VálaszTörlés
  2. A gabrininak ezek a pirosítói tényleg szépek, emlékszel, hogy hol találtad 750ért?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, emlékszem, tehát ha a két épület között állsz, akkor a bal oldaliba kell menni (tehát amelyikben a kevesebb üzlet van) és ahogy bent vagy, elindulsz jobbra, és pont az első kis üzlet lesz a sarkon, ami veled szemben van, parfümöket is árul, de csak ilyen pici belépős üzlet. Ha oda bemész, akkor teljesen balra lesz a sarokban ez a swatcholós állvány, kicsit el van dugva, mert nagyon zsúfolt az üzlet, meg köré van pakolva minden. Ott 750, viszont nincs minden színből, szóval ha ott nem találsz, amilyet akarsz, akkor szintén azon a soron a következő ilyen háztartási+csokis+sminkes nagyobb üzletben volt 850ért, ott több szín volt valamivel. Remélem érthető, ahogy leírtam, ha nem akkor nyugodtan szólj :).

      Törlés
    2. köszönöm:)) Nekem 950ért rémlik mindenhol

      Törlés
  3. Ez a Maybelline rúzs nagyon nagyon szép. Erre a micellás dologra én is kiváncsi leszek.

    VálaszTörlés
  4. Tök jó dolgok, most már nekem is ki kell próbálni a Miss Rose termékeket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Miss Roseról már jó ideje tervezek írni egy összefoglaló bejegyzést, hogy mit érdemes venni, hol, meg egyáltalán a márkáról, csak még nem körvonalazódott a fejemben a cikk. Minden esetre elöljáróban annyit tudok mondani, hogy érdemes kipróbálni :)

      Törlés
  5. Hogy lehet hogy ilyen olcsó a Lorealos rúzs? :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az ázsia centernek végül is ez a lényege, hogy amit a drogériában megveszel (smink, tisztitószer, arcápolási cuccok, parfümök), ott minden olcsóbb, jó ez már nem feltétlen igaz mindenre, de a legtöbb dolog. Nagyon sokféle rúzs van, maybelline, loreal, astor, hát amiket a drogériákban kapni lehet mind. Gondolom nekik se érné meg, ha nem adnák olcsóbban, mert akkor inkább megveszed üzletben. De am tuti nem hamisítvány, ha erre gondolsz esetleg, mert szerintem nem érné meg 3000 forintos, meg 1500 forintos rúzsokat koppintani, meg külsőre is 100%-ban egyezik, és maga a rúzs is jó, tartós stb. De amúgy nem tudom honnan szerzik be, pláne mennyiért, ha 1000 Forintért még megéri adni, de lehet nem is akarom :D

      Törlés
  6. Ismerem a helyet, jártam már párszor ott, és mindig csodálkoztam néhány dolog árán...és hát igen, megfordult a fejemben hogy jé akkor ez hamisított cucc? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát megmondom őszintén High end dolgokat nem mernék ott venni, mert azt azért nagyobb pénzkidobásnak tartanám, ha ne adj Isten hamisak (bár pár lánynál már láttam, hogy vettek ott high end cuccokat, és elvileg azok sem hamisak), de szerintem drogériás cuccokat azért nem hamisítanak :)

      Törlés
  7. A Gabrini pirosítók gyönyörűek :$ majd muti meg őket az arcodon is:)

    VálaszTörlés
  8. A L'Oreal rúzs gyönyörű :) A Miss Rose pirosítót melyik épületben vetted? Én amikor olyat keresetem akkor 800 forintokért adták..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem mondod :O. Azt szintén a bal oldali épületben, és jobbra a kb 3. üzlet, ahogy Suzienak leírtam, az alapján szerintem el tudsz igazodni, abban a nagyobb édességes-tisztítószeres-sminkes üzletben vettem egészen pontosan.

      Törlés

Többiek