Heti szerzemények

ű

Nem jártam sokfelé a héten, egy Dm-ben és 1 háztartási boltban voltam  csupán, megmutatom miket szereztem be.



Kicsit kupi van az asztalomon (háhh) úgyhogy inkább elmondom mik a mostani szerzemények:
  • Balea "turbékoló galambok" testápoló : Neki édeskés az illata, kókusz, vanília és fehér mosúsz illatkompozíciója. Főleg a kókusz érződik rajta, és sajnos jellemző rá, mint a kézkrémekre is, hogy eléggé nehezen szívódik be. Azért nem használhatatlan, sőt. 
  • Balea "álomkép" tusfürdő: Nos, őszintén szólva, kerestem az új limitált tusikat és testápolókat, a "turbékoló galambok" nem új, már volt olyan tusim régebben is. Ez viszont újnak sejlett számomra, így gondoltam ez lehet az új "széria". Hát, ha őt szánták télire, eléggé mellé nyúltak. Illatát tekintve mosusz, mandula és rózsa. Nos, ennek mindenféle szépítés nélkül simán barack illata van, ráadásul az elején is 1 barack képe van, nem tudom hogy csak a magyar leírásból maradt-e ki, de lényegtelen. Ez 1 nyarat idéző barackos tusfürdő, amitől ráadásul teljesen kontextus zavarban vagyok, mert ilyenkor szeretem az ilyen krémesen édes illatokat. Na mindegy, a kék színe viszont annyira tetszik, a belseje lehetne valami ősziesebb.
  • Balea mini hajlakk: nem igazán mini, a nagy és a travel-size közt van méretben, nem rossz, én mondjuk nem használok gyakran hajlakkot, csak ha feltupírozom a hajam.
Ezek voltak a DM-ből, most jöjjenek a többiek:

 Comus műszempillák:

Velük találkozhatunk százas boltban, kínai üzletben meg még számos helyen, nagyon jó minőségűek és puhák, az áruk helytől függően 5-800 Ft A ragasztójuk kvázi használhatatlan, tegnap az agyvérzés közelében voltam, nem akart felragadni :D. Megéri beruházni 1 jó ragasztóra. 

Moda Eyebrow color

Már régóta vágytam valami szemöldök festő készletre, vagy színre, ami nem egy palettából kivadászott barna. És rátaláltam erre. Tudni kell, hogy van hozzá 1 icipici kétvégű, ferde és szivacsos végű ecsetke hozzá, de az annyiar apró volt, hogy kb 10 mp alatt elvesztettem :D.

Állagát tekintve borzasztóan krémes puha állagú, hiperpigmentált, nagyon eltalálták, mindenféle rögzítés nélkül a helyén marad 8 órákat. Nagyon megkönnyíti a dolgom.

Miss Rose pirosító:

Mint láthattátok nem sok pirosítóval rendelkezem ezért hát kellett beszereznem már, nem igazán van itt a szezonja a bronzosításnak, sajnos. Nekem a csomagolása is tetszik, hogy őszinte legyek :D. Ebbe a színbe pedig beleszerettem.

Nagyon szép halvány, de pigmentált, ha 1 kis arany csillogása is lenne, akkor azt mondanám hasonlít az ikonikus Nars Orgasmra így kép alapján. 

Paris Multi-use glitters:

Fogalmam sincs még mire fogom használni, de annyira brutálisan csillogott a polcon már messziről is, hogy velem kellett jönnie. 

Sajnos nem tudtam jól fotózni, egyszerűen nem csillant be rendesen, amúgy fehér-pinkben és zöldben irrizálós csillámok vannak benne, és brutálisan sok.

+1 a hipercuki Hello Kittys reszelő, nem hagyhattam ott! :D




This entry was posted on 2011. november 1., kedd and is filed under ,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

6 Responses to “Heti szerzemények”

  1. nekem is ez a Miss Rose pirosító van meg,szeretem :)

    VálaszTörlés
  2. mi a miss rose pirosító száma?
    amúgy szép kis zsákmány! :D
    http://kimcica.blogspot.com

    VálaszTörlés
  3. hello. az álomkép nem új kollekció, én már augusztusban vettem meg, viszont Szegeden kint van már az új, de fogalmam sincs mi a neve...

    VálaszTörlés
  4. nekem is volt régebben olyan szuper csillámos zselém és a bulizáshoz a hajamra tettem egy csíkot, de csak óvatosan vele, de főleg a szemhéjamra raktam meg a pilláim végére néha. De használtam képek díszítésére úgy hogy az ujjammal bele nyúltam és akkor faág mintája lett és hagytam megszáradni. nagyon szép. A kitty.s reszelő nagyon édes.

    dyculin.blogol.com

    VálaszTörlés
  5. Kinga: nem találok 1 rohadt számot sem a pirosítón, pedig centiről centire végignéztem, csak egy nagyon hosszú gyártási szám van :\
    Zsannu: Igen nekem is volt 1 sejtésem, hogy nem ez az új kollekció, de akkor még nincs kinn nálunk, majd jövőhéten körülnézek, köszi az infót
    Dyculin: Köszi az ötleteket :D

    VálaszTörlés
  6. szívesen ahol tudok ott segítek remélem beválnak:)

    VálaszTörlés

Többiek