Spirálok csatája

Már tervezem kb 1 hete ezt a posztot, csak kellő idő kellett hozzá, hogy megfelelő körülmények között tesztelhessem a spirálokat, hogy ne legyek hulla fáradt és hasonlók. Ma úgy éreztem eljött az ideje. Nem tartok egyszerre túl sok spirált, mivel átlag fél év az élettartalmuk, utána hamar beszáradnak, akkor meg minek... Ez a pár darab halmozódott fel az utóbbi időben, és azért gondoltam bemutatni, mert a spirál az a dolog, amit nem tud az ember lánya tesztelni a drogériákban, illetve tudna, csak inkább nem, ki tudja kinek a kezében voltak előtte :D

Nem is szaporítom a szót, lássuk a versenyzőket:


Fentről lefele: Max Factor Masterpiece High Definition, Essence Maximum Definition, Essence Multi Action Smokey eye, Vollaré 2xxl Jet-Lash, Kallos Love Rimmel Volum.

És most lássuk a szempilláimat alap állapotukban: 


Mint látszik, én is úgynevezett "déli típusú" vagyok, tehát sötét a szőrzetem, a hajam, ahogy látjátok a szemöldököm és a pilláim is, ugyanakkor sűrű pilláim is vannak, ebből a szempontból én a szerencsésebb fajtába tartozom. Ezt most nem azért írtam, hogy felvágjak, hogy de jó nekem, hanem hogy nem tudom garantálni, hogy egy rövidebb/ritkább pillájú valakinek is ilyen szempillákat varázsolnak ezek a termékek, mint nekem. 

Az 1. kör két versenyzője természetesen a 2 Essence lesz, próbáltam árkategóriában összepasszintani őket, és úgy "versenyeztetni" és mivel páratlan számúak, ezért a Max Factort hagytam egyedül, mivel most nincs a birtokomban hasonló árkategóriájú. 

1/a. Essence Maximum Definition volume mascara
Bevallom, számomra a kedvenc, azért is őt vettem előre. Ára: 800 ft körül, nem tudom pontosan. 
Keféje:
Itt látszik, hogy gumikeféje van, nem hosszú, viszont sűrű a kefe. 

Szemeim:
 Véleményem szerint nagyon korrekt kis pillákat varázsol, itt meg kell jegyeznem, hogy minden spirált 2 rétegben vittem fel, göndörítőt nem használtam. 


1/b Essence Multi Action smokey eyes
Ő pedig a legújabb szerzeményem, azért (is) vettem, mert nagyon pozitív jelzéseket olvastam róla, másrészt pedig a Max.Def félek, hamarosan ki fog fogyni. Ára szintén 800 körül.

Keféje:
Ha egy bizonyos szögből nézzük, akkor átlagos spirálkefének tűnik, de ahogy 1 kicsit elfordítjuk látjuk miben is rejlik az ereje, hogy elől kicsit "dundibb".

Szemeim:
Ő is egész jól szuperál, mit mondjak árához képest nagyon jól, tetszik. 

És most a kettő együtt:
Jobb oldal: Smokey eyes, Bal oldal: Maximum Definition
Így első ránézésre nincs nagy különbség a kettő között, én azt tapasztaltam, hogy ugyanúgy hosszítanak, viszont a Maximum Definition sűrűbbé varázsolja, ebben a körben nálam ő nyert.
Lemosás: sima vízzel nem jönnek le, lemosóval kell leszedni, tehát elég ragaszkodóak, könny állóak, vízállóak csak mérsékelten, de nem is ez a funkciójuk.

A 2. kör versenyzői olyan termékek, amiket 100as boltból, illetve fodrászkellékesből lehet beszerezni.

2/a. Kallos Love rimmel volum
Őt a Blaha Lujza téri aluljáróban vettem, nem is tudom miért, impulzus vásárlás volt, meg ez a minimál fehér csomagolás annyira megtetszett. Másrészt a kíváncsiság is vezérelt. Ára 700 Ft

Keféje:
Először azt hittem, hogy hagyományos keféje van, de ahogy hozzányúltam, megéreztem, hogy inkább nylonos tapintásra teljesen más mint egy sima. 

Szemeim:
 Nagyon szép hosszú és sűrű pillákat varázsol, viszont fizikailag képtelenség úgy felvinni hogy ne kenje össze magát az ember. Direkt nem töröltem le, hogy lássátok. Másrészt pedig nehezebben szárad mint 1 átlag spirál, olyan 1 perc múlva szárad meg. 


2/b. Vollaré 2xxl Jet-Lash spirál. 
Régebben volt ez a nagy dupla spirál őrület, akkor sosem vettem, kíváncsi voltam már mit tud egy ilyen, mert nekem sosem volt :$. Ára: 1000 Ft.

Keféje:


 Hagyományos keféi vannak, amint itt látható is, a fehéret próbáltam fekete háttér előtt fotózni, hogy látszódjon belőle valami. 

Szemeim:

Itt úgy vittem fel, hogy az első réteg volt a fehér, a második a fekete. Ez is elég szép pillákat csinál, mondjuk lehetne dúsabb is, de nem rossz, viszont  itt is negatívum, hogy rettentő nehezen szárad. Akkor már, ha ilyen árkategóriában akarok venni spirált, sokkal inkább az Essencek.


A kettő együtt:

Jobb oldal: Kallos Love, Bal oldal: Vollaré 2xxl 
Itt szerintem egyértelműen látszik, hogy a Kallos szebb pillákat csinál. Szóval nálam itt ő nyert. 
Lemosás: Mindkettőtől meg lehet válni simán 1 vizes lemosással. 

3. kör: Max Factor masterpiece high definition
Mini kiszerelésben van meg, egy Max Factor nesszeszerben volt benne, nagyon szeretem hogy ilyen kicsi, jó magammal hordani ha kicsi táskát viszek, bulizni megyek. Ára: ??? (nem találok releváns infót róla, 3-4 ezer körül lehet) 

Keféje:
Hasonló a Maximum Definitionéhez, kicsit hosszabbak a sörtéi, ugyan úgy gumis, és szintén sűrű.

Szemeim:
 Nagyon szép pillákat csinál, ez az egy spirál, amivel nem kenem össze a szemem körüli részeket, erőlködés nélkül szép ívelt hosszú pillákat csinál, nem rossz, nem rossz, viszont nálam nem veri az Essenceket. (itt látom, hogy benne volt 1 szösz a szememben, váá...de akkor nem vettem észre, nem éreztem, sorry)
Lemosás: vízzel szintén nehezen lehet megválni tőle, tehát ő is jóval ragaszkodóbb, könnyálló, és mérsékelten vízálló is.

És akkor összegezzünk:

Szempontok:     Ár/érték     Végeredmény:    Tartósság:       Összesen:
1/a                      10/10                10/9                    10/10              30/29
1/b                      10/9                  10/8                    10/10              30/27
2/a                      10/7                  10/6                    10/6                 30/19
2/b                      10/5                  10/5                    10/6                 30/16
3                         10/7                   10/7                    10/10              30/24



Tehát nálam a képzeletbeli dobogó:
1. helyezett: Essence Maximum Definition
2. helyezett: Essence Smokey Eyes
3. helyezett: Max Factor masterpiece
4. helyezett: Kallos Love
5. helyezett: Vollaré 2xxl

Nektek melyik a kedvenc spirálotok?:)

This entry was posted on 2011. június 24., péntek and is filed under ,,,,,,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

One Response to “Spirálok csatája”

  1. nálam a kedvenc hétköznapokra a Maybelline Volum' Express Lift Up spirál, fantáziasminkjeimhez pedig az Essence Smokey Eyes-t használom. nekem az Essence nem volt valami tartós, bár a szemem eléggé könnyezős-viszketős-érzékeny. a maybelline viszont gyönyörű természetes pillákat varázsol :)

    VálaszTörlés

Többiek