Bécsi hangulatképek + haul

Photobucket

Tavaly voltam először Bécsben, és már akkor is nagyon tetszett, a karácsonyi vásár hatalmas, és gyönyörű, a Mariahilfer Strassze is csodálatos, gazdagon feldíszített, nagyon hangulatos az egész. Idén is kilátogattunk, igaz, kisebb csapatban mint tavaly, de így is jó élmény volt. 



Nos, először is, ha valaki tervez kiutazni, akkor meg kell tervezni, mivel. Idén busszal voltunk, ami hát nem volt túl élvezhető, ugye a buszon sok mindent nem lehet csinálni, és elég hosszú is az út, már szinte erőltettük magunkra az alvást, hogy teljen az idő. Viszont tavaly vonattal mentünk ki, nem is akármilyennel, hanem élményvonattal, ami klasszisokkal nagyobb élmény volt. Ne a standard MÁV vonatokra gondoljatok, a nosztalgia utak lényege, hogy sokkal szebb, patináns vonattal visznek ki, ahol van étkező és büfékocsi, diszkó és kocsmakocsi, illetve ezeken felül a vonaton még 3 vagy négy helyen voltak asztalkák, ahol forralt bort kávét és teát kaphattunk. Welcome pálinkával, és kolbászos falatkával vártak minket a felszállásnál, és folyamatosan kedveskedtek valami aprósággal. Kaptunk térképet, mini szótárat, amiben a fontosabb szavak voltak, hazafelé csokit stb. Útközben szólt a karácsonyi zene, és amikor a nagyobb városokon áthaladtunk, bemondták mit kell tudni róla, illetve magáról a bécsi vásárról is érdekességeket. Az út 3-3,5 helyett csak két óra volt, és mivel el voltunk foglalva nagyon hamar el is telt. Szóval én nagyon tudom ajánlani a Nosztalgiás élményutakat, mert amellett, hogy baromi kedvező áraik vannak (a Bécsi út pl 6000 Ft volt, idén busszal 4000. Az a 2000 Ft-os többlet bőven megérte), tényleg sokkal nagyobb élmény így kiutazni bárhova, mint mondjuk busszal. Évente több utat is indítanak, egyaránt külföldre és belföldre is. A Facebook oldalukat ITT találják az érdeklődők. (Egyébként nem azért reklámozom, mert itt dolgoznék, vagy ilyesmi, nekem ebből semmi hasznom nincs, csak gondoltam megmutatom, mivel nagyon jó szolgáltatásaik vannak, csak nagyon kevesen tudnak róluk)

A buszos útnak most az volt a plusz szolgáltatása, hogy megálltak a Pandorfi Outletnél, én pedig már nagyon kíváncsi voltam, miket lehet ott kapni, milyen lehet, mivel már nagyon sokat hallottam róla. Na hát egy kis falu szerű az egész, édes, pasztellszinű épületkékkel. Főleg a nagyobb márkáknak vannak ott outletei (Gucci, Guess, stb) viszont azért találunk ennél alacsonyabb árkategóriában is, pl nagyon érdemes megnézni a Mangot, fél/negyedáron is kifoghatunk dolgokat, én főleg a táskákat és ékszereket nézegettem, egy karkötőt haza is hoztam, 10 euro helyett 2,5-ért, erről most nem lesz kép, de majd mutatok ;). Ja és amiért még halmozottan érdemes elmenni, az a Body Shop. Az itthoni árnál jóval kedvezőbben juthatunk hozzá a szépségekhez. Az eladók is nagyon kedvesek voltak, segítettek mindenben. Itt kb ki is merült a félórás időkeretünk, a Body Shopban úgy telt az idő, hogy észre se vettem.

Innen már csak egy fél óra volt Bécs külvárosa, ahol letettek a busszal. Onnan pedig egyedül tájékozódtunk...hárman...lányok. Gondolhatjátok :D. Ja, és egyetlen metrótérkép volt nálunk, szóval hát challenge volt. El is tévedtünk többször, de végül azért odataláltunk a vásárhoz, viszont idén kimaradt a Marihahilfer Strassze. Viszont most nem tudok a képekhez helyet is csatolni, mivel fogalmam sincs hol voltunk, és mi micsoda :D. A képeket pedig montázsba tömbösítve fotóztam, mivel rengeteg készült.


Photobucket
Az tetszik Bécsben, hogy az épületek amellett, hogy nagyon szépek is, tiszták. Itthon legalább ilyen, ha nem szebb épületek vannak, mégsincsenek ilyen szépen karban tartva, ami nagy kár, mert Budapest is igazi kis ékszerdoboz, és erre már csak a turizmus miatt is figyelni kellene. Mind a terek, mind az épületek sokkal nagyobbak, mint itthon, nagyon tágas hatalmas terek és parkok vannak, a monumentális épületek engem kicsit nyomasztanak, de ez nem von le semmit a szépségükből.

Photobucket
Itt pedig egy parkon keresztül haladtunk át, ami egyrészt hatalmas volt, másrészt szép is. Hatalmas tóval, gyönyörű kerttel, szobrokkal, madáretetőkkel.

Photobucket
Ezt kivételesen tudom, hogy a Spanyol lovasiskola, illetve annak a közvetlen környéke. Rengeteg lovaskocsi volt, csodaszép pacik, cuki sapkában.

Photobucket
Végre itt már bekeveredtünk a forgatagba, illetve egy bevásárló utcába, ahol a nagy márkák voltak.

Photobucket
Itt már a karácsonyi vásárban vagyunk, amit a városháza előtt rendeznek meg. Nagyon sok szép díszt árulnak (horribilis áron) általában színenként szét szedve, de van ahol téma szerint vannak rendezve.

Photobucket
Itt télapós és mézeskalácsos díszeket lehetett kapni. Egyébként sok mindenben lepipálja a Bécsi karácsonyi vásár a Budapestit, viszont itthon szerintem sokkal jobb, hogy kézműves cuccokat árulnak, nekem legalább is jobban tetszenek a kézzel készített egyedi dolgok.

Photobucket
És itt van egy kis ízelítő a teljesen indokolatlan karácsonyfadíszekből is :D. Kedvencem a dundi balerina, de azért a tütüs zsiráf, vagy a fejhallgatós T-rex is megérnek egy misét :D.

éPhotobucket
Rengeteg finom édesség is volt persze, mézeskalácsházak, szíveskék, vattacukor, törökméz, törökmogyoró, waffel. A lányok waffeleztek, én viszont törökmogyit ettem, nagyon fincsi volt <3.

Photobucket
A bal felső képen a törökmogyis tölcsér van, 1,5 euroért elég nagy adagot kaptam. A második képen az idei bögrék forralt bor nélkül, ajándékokkal. Lehetett csokival venni, plüssel, akár magában is. Anyának hoztam egyet Mozart csokival benne, nagyon örült neki. Aztán persze boroztunk is, a forraltbor nagyon finom volt, sokféle puncsot is árultak (sose kóstoljátok meg a redbullpuncsot, SOHA). Az utolsó képen pedig egy másik vásárból származó bögre látható, én olyat nem vettem, annak nem tetszett a mintája.

Mindent összevetve nagyon jó kis nap volt, baromi hamar elment, annak ellenére, hogy hajnali háromkor keltem, és 6-kor indultunk. A Vásár nagyon hangulatos, Bécs városa nagyon szép. Tavaly csak a belvárosban lézengtünk, a MHS-t többször is bejártuk akkor, idén viszont a külvárosból indultunk, így sokat láttunk az egész városból, és azt kell, hogy mondjam, érdemes a karácsonyi vásáron kívül is nézelődni.


És akkor nézzük, miket vásároltam:
(Ezek csak a blog szempontjából érdekes dolgok, ezen kívül még csokikat, ugye a bögréket, 1-2 gyertyát, és mézlikőrt vásároltam.)

Photobucket
Ez volt a The Body Shop haul, balról jobbra: Japán fürdősó (ajándék volt), Chocomania testvaj, Kendermagolajas testvaj, Born Lippy Stick Lipbalm - Pink Berry, Lily Cole lipgloss -01, Uborkás arclemosó, Banános hajbalzsam, Shimmer Cubes paletta, Chocomania szappan (ez nincs rajta a képen)

Nos, ennyi mindent vettem, a fürdősó pedig ajándék volt. Nagyjából ezeket is akartam venni, azért annyira elsőre nem akartam elszállni anyagilag. 31 eurot fizettem, ez akkori árfolyamon 8700 Ft körül volt. Nos, ha azt nézzük, hogy a Shimmer Cubes paletta egymagában itthon 6200 Ft, nagyon baráti volt. Teszteket majd egyesével fogok hozni rövidesen, amikor már kellően kitapasztaltam mindent :).

Photobucket
 Idén a Bipában is mindneképp be akartam vásárolni, tavaly konkrétan üres kézzel távoztam, akkora volt a választék, hogy nem bírtam dönteni, mit vegyek. Idén viszont jó előre megnéztem miket lehet kapni, és ez alapján mérlegeltem. Netről sokkal több dolgot néztem ki, de nem szerettem volna felesleges dolgokkal hazaállítani, így csökkentettem a listán. Vettem egy Look By Bipa spirált, egy szemhéjpúder ecsetet, illetve egy körömlakkot, és egy szájfényt. A Bprettytől pedig két lakkot, egy monot, és egy szemceruzát. Ezekről, mivel itthon nem kaphatóak, majd egyben fogok egy posztot írni. Itt összesen 15 Eurot fizettem, ami 4200 Forint kb, és 8 termékért szintén barátinak találtam.

Remélem tetszett ez a kis élménybeszámoló :).
Ti voltatok idén vagy egyáltalán Bécsben?

This entry was posted on 2012. december 18., kedd and is filed under ,,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

6 Responses to “Bécsi hangulatképek + haul”

  1. Bécs olyan szép ilyenkor, mondjuk amúgy is :) Szupi dolgokat vettél és a képek is nagyon szépek, átjön a város hangulata! :)

    VálaszTörlés
  2. nekem is tetszik minden :) az élményvonatos dolgot megemlítem Páromnak :)

    VálaszTörlés
  3. Én szombaton voltam, sajnos az idő nagyon rossz volt egész nap esett. De csináltam képeket, ha gondolod nézd meg őket a blogomon. :)

    VálaszTörlés
  4. 8700???? :OOO Aztamindenit, az nagyon jó! :)))
    A Chocomanias testvajat imádom, remélem neked is be fog válni ^^ És az uborkás arctisztítójukat is szeretem, bár nem lett a kedvencem. Várom majd a teszteket :)

    VálaszTörlés
  5. Jól bevásároltál *-* jövőre végre én is eljutok Bécsbe :) úgy várom :)

    VálaszTörlés
  6. Én már 3 éve készülök eljutni a vásárra, de még mindig nem jött össze :$ Remélem ebben az évben sikerül!!!
    Csodás képek és szuper cuccok!!

    VálaszTörlés

Többiek