JOY napi szerzemények

Photobucket

Általában a JOY napokon már nem viszem túlzásba a vásárlást, meg amúgy is visszafogom magam az ilyen alkalmakkor, mert -20% még nem egy olyan best offer, ami miatt hisztérikusan fel kellene vásárolnom a fél plázát. De azért nekem sincs kőszívem, az 50%-os kuponoknak nem tudtam ellenállni, még ha "csak" L'oreal termékekre is volt, még be akartam szerezni egy-két dolgot a márkából. A Mülleres kupont is kilőttem, ha már az egyik 50%-os oda szólt, ott pedig vettem még egy-két szükséges dolgot. Illetve ma beugrottam még a helyi DM-be, mert a mostani Essence trendkiadás ott is kapható (nem lehetne ezt amúgy állandósítani?). Szóval ez lett az én kis zsákmányom.



Photobucket
L'oreal Color Riche Quad - S3 Disco Smoking
Amire már G. napok óta rá voltam feszülve, az ez a paletta, de akkor azzal a kuponnal egy szájfény jött velem haza, gondolhatjátok mennyire örültem, hogy láttam, most is lesz kupon :D. Annyira exkluzív, dekoratív és szép ez a paletta, és a tartalma is gyönyörű, hogy muszáj volt megvennem, még akkor is, ha ezek nem olyan must have színek (na jó a fekete az mindig kell) amiket minden nap használ az ember. 
Elöljáróban annyit, hogy meg vagyok elégedve nagyon az állagával/pigmentáltságával, de nem volt zsákbamacska, a testert szanaszét swatcholtam :D

Photobucket
Catrice Absolut Eye Color - 090 Bring me frosted cake
Égető szükségem volt már egy matt bőrszínre a satírozáshoz, a Sleek palettámban már csak egy minimális van belőle, de azt benne is szeretném hagyni, hogy ha azt a palettát viszem magammal, ne kelljen külön vinni bőrszínűt is. Eddig még csak ujjal swatcholtam, szóval nem tudok mit mondani róla, de holnap kipróbálom :).

Essence Colour Arts Eye base: 
Nem készült róla külön kép, mert annyira nem dekoratív (meg a tesztben úgy is lesz) de mivel az UDPP kezdi bemondani az unalmast, és erről annyi jót hallottam, gondoltam megveszem, főleg hogy még le is jött valami minimális összeg róla, így már szinte ajándék volt. 

Photobucket
Essence Wild Craft Duo brush
Esszé hosszúságban tudnám részletezni, hogy mennyire nem értem, miért kell egy arc és szem ecsetet egybe rakni. Semmivel nem könnyíti meg a dolgom, meg egyáltalán... Mindegy, minden esetre annyira megörültem, hogy találtam, muszáj volt megvennem. A púderes vége nem túl tömött, ez azért látszik a képen, és baromi lapos is. Olyan, mintha egy macskanyelv és púderecset szerelemgyermeke lenne :D. Szerintem max highlightert fogok vele felpaskolni.
A másik oldala viszont egy álom, már nagyon rég akartam ilyen tömött, szintetikus lapos ecsetkét. Sokszor bevetem majd. 

Photobucket
SHE körömlakk (lusta vagyok felállni a számáért, majd a tesztnél kiírom, ha feltétlen érdekel, akkor komiba jelezzétek) amit az akciós kosárkában szúrtam ki. Nagyon különleges, szürke alapszín+ zöldes sárgás csillogás. Nem kirívó, de nagyon érdekes szín, alig várom, hogy felkenhessem. 
L'oreal Color Riche Vernis - 809 Mystic Blue:  A másik L'oreal kuponnal a Müllerben őt választottam, mert szokás szerint lefosztott állvánnyal álltam szemben, és pl bronzosító, primer nem is volt egy darab sem. Pedig azok érdekeltek volna. A rúzsokból és szájfényekből is olyan kevés volt a választék, annak ellenére hogy abból volt jó pár darab, de korlátozott színekben. Gondoltam, akkor legyen egy lakk, így 600 Ft volt, ami jó vétel, a dupláját ki nem adtam volna 5 ml lakkért :D. 

Photobucket
Essence Twiglight Breaking dawn lipgloss - Renesmee Red
Amennyire promoképeken nem nyűgözött le a kollekció, élőben már annál inkább . A szájfények sem az én színeim elsőre, de megláttam ezt a pirosat swatcholva, nos még akkor sem győzött meg, de aztán külső ráhatások után elzarándokoltam ma a DM-be, és megvettem (Imádom, hogy a DM-ben is volt. Végre nem összetaperolt lefosztott szomorú állvány várt, ezt bevezethetnék!!!). A holnapi posztban elhozom swatcholva, szájon, és teljes arcos képen, hogy ti is beleszeressetek, és megvegyétek :D.


Én ennyi mindent zsákmányoltam. Ti miket vásároltatok?:)

This entry was posted on 2012. november 11., vasárnap and is filed under ,,,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

8 Responses to “JOY napi szerzemények”

  1. "lusta vagyok felállni a számáért" lökött :DD
    Hát én csak a tegnap mutatott pólókat vettem eddig, nem nagyon szoktam újságokat venni, kuponom is max a rossmannba/dmbe szokott lenni ha épp van, de azért most már elvileg kint kell lennie a parfümöknek, azt mindenképpen szeretném megszaglászni magamnak :$
    Egyébként a szájfény promóképen engem se hatott meg kicsit sem, így Nálad elnézve azért nem rossz ;]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én megszaglásztam a parfümöket, először, mikor magamra fújtam, fúúú de nem tetszett egyik sem, aztán ahogy már hazafeletartottam, sokkal kellemesebbek lettek, az egyik meg is tetszett, de most hirtelen nem emlékszem melyik volt, de a héten még úgy is megyek DM fele (sajnos :D)

      Törlés
  2. Ja és most nézem, a szemhéjpúderalapot nem írtad, az izgat engem leginkább, kéne vennem lassan újat, mert a mostani nagyon fogy, és eddig ez a leginkább esélyes :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írni írtam róla két sort, csak kép nem volt külön :D. De a héten lesz róla bejegyzés, szerda- csütörtök magasságában. A kezemen már kipróbáltam és ott elég meggyőző volt, de szemen még nem, és nem akarok hülyeségeket, vagy valótlanságokat írni róla. Szerdáig kibírod, vagy tegyem be előbb?:D

      Törlés
    2. Hááát, szerintem holnap megveszem, ha minden összejön, remélem, beválik. Bár még meglátom, milyen lábbal kelek :D

      Törlés
  3. Én is voltam Joy napozni, de semmit sem vettem kuponnal :D, szóval nem sok értelme volt, na meg persze semmi értelmeset nem találtam...

    VálaszTörlés
  4. A szájfényre én is lecsaptam, bár a dm-be voltak kuponjaim és azzal sikerült. Mondhatom, hogy én is belezúgtam. Nagyon sok szépséget vettél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :). A szájfénybe én is bele vagyok szeretve, pedig annyira félek mindig ezektől a pirosas élénkebb dolgoktól, de most ez nagyon betalált :D

      Törlés

Többiek