Goodbye, Halloween!

Photobucket

Gondolom megcsömörlöttetek az idei halloween posztok garmadától. Kétség kívül nagyon ügyes bloggerináink vannak, nagy fantáziával, és nagyon szép halloweeni sminkek születtek. Én az utolsó percben tudtam meg, hogy hivatalosak vagyunk egy ilyen bulira, úgyhogy villámgyorsan kellett gyakorolnom, ráadásul nem csak magamat sminkeltem aznap este. Erről és az estéről mutatok most pár képet, mintegy utolsó Halloweenes posztként idén :).
Mivel túl sok anyagom nem volt, ezért valami egyszerű sminket szerettem volna, amihez van itthon anyagom. Ezt a videót találtam, amiben szimpi volt a lányka is, jól mutatja a mozdulatokat (bár néha kapkod, és akkor lemaradtam 1-1 mozzanatról, de nem vészes). Szóval a koponyás makeup mellett döntöttem :).

Photobucket
Így nézett ki színesben, rögtön az elkészítés után. Nem vagyok beképzelt, de szerintem, mint életem első ilyen sminkje, nem is olyan rossz. Annyit változtattam, hogy míg a videóban a leányzó csak nagyon világos alapozóval dolgozik, én fehér szemhéjpúdert is használtam a satírozásnál/árnyékolásnál. 

Photobucket
A szemem és az orrom azért csillog, mert elsőre egy fekete jumbo cerkával festettem meg az egészet, de rájöttem később, hogy magában ez nem lesz tartós, úgyhogy élesben már szemhéjpúderrel dolgoztam, de igazából ez kombóban lett volna az igazi, de idő hiányában nem tudtam megvalósítani.
Photobucket
A fogak megfestése volt a kedvencem az egészben :D.

Na és akkor a sztori: egy last minute ötlet volt, hogy mi megyünk halloweenezni, bár évek óta akartunk, de sosem jött össze, most is már letettünk róla, de akkor kiderült, hogy több ismerősünk is jön fel Pestre bulizni,  és pont egy halloween/díjátadó bulira, akkor menjünk már mi is. Na és innentől voltak a kavarodások. Megvettük előre a jegyet, erre volt aki lemondta, ezért korábban kellett odamennünk, hogy el tudjuk adni a jegyet valaki másnak, szóval itthon cirka 1 órám volt három lányt kifesteni, ami, tekintve, hogy először magamat is kb ennyi idő alatt festettem, nem volt túl sok...viszont kevés. 

Szoros mérlegelés után úgy döntöttem, hogy csak a fél arcom festem ki, időtakarékossági szempontból, és mert rá kellett jönnöm, hogy ha a számra is festek, az csúnyán fog kinézni reggelre, már a próbasminknél is elég hamar csíkos lett és összegyűlt a szám sarkában, hát még majd ha iszok, bulizok. Így lett a fél arcot, szájat kihagyós makeup. Jobb lett talán, mint az eső próbálkozás, legalább is letisztultabb, meg már ismertem a mozdulatokat videó nélkül is. 

Photobucket
Én és a zombilány, akit szintén én festettem. Vettünk művért (ami egy kalap szar volt, alig tapadt, már elnézést) szerettem volna szempillaragasztóból műsebet applikálni, de murphy közbeszólt, és nem száradt meg a kis szemét, folyton belenyúltam, így művér+barna festék segítségével csináltam a sebeket, amik tudom, hogy nem profi munkák, értemén :D. Az arcra fehér festék került, majd a szemeket fekete/szürke/zöld kombóval maszatoltam.
Photobucket
Vicceskedés :D. Illetve az orromról elkezdett kopni a fekete, mert azzal nem számoltam, hogy ki kellett fújni az orrom, azt meg nem lehet féloldalasan ugyebár :D. A javító készletem meg a ruhatárban volt, szóval...mindegy, majd legközelebb jobban figyelek :D.

Photobucket
És így nézett ki az arcom másik fele. Ezt sokkal glamourosabbra terveztem, műszempilla, sok sok highlighter stb, de idő hiányában egy sima füstös smink lett belőle. Illetve itt láthatjátok a boszit is, akit szintén én festettem ki, bár a végén meggondolta magát, és inkább csak sima sminket szeretett volna, pedig sok boszis tutorialt megnéztem :D.


Végszóként megírnám, hogy ahogy a városban mászkáltunk, nagyon sok halloweenezőt láttunk jelmezben, illetve nagyon sok hely csinált ilyen témájú partyt. Én személy szerint örülök neki, bár nem vagyok az amerikanizáció híve, de ha már a sok felesleges és rossz dolgot átvettük (valentin nap, mcdonalds) akkor nehogy már pont ezt ne. Sokan írták ki Facebookon is (szintén amcsi ugyebár) hogy "jajj nekünk halottak napja van stb". Nos, legtöbbjük azzal sincs tisztában, hogy november 1-én Mindenszentek napja van, ami Katolikus ünnep és nem összetévesztendő a Halottak napjával, ami viszont november másodikán van. Viszont számomra érthetetlen, hogy miért kell egytől egyig az összes saját ünnepünkön szomorkodni/gyászolni/megemlékezni, (jó ez alól augusztus 20. kivétel) és miért nem lehet jól érezni magunkat egy-egy nap anélkül, hogy politizálnánk, vagy asszimilációt kiabálnánk egymás fejére...mondjuk ez legalább tényleg tipikus magyar reakció.

Ennyi lett volna, remélem tetszett a bejegyzés :).

This entry was posted on 2012. november 5., hétfő and is filed under ,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

6 Responses to “Goodbye, Halloween!”

Többiek