Oasap, baby (Pt. II.)

A második Oasap rendelésem is megjött nemrégiben, ezúttal nagyon gyorsak voltak, mindössze 1,5 hét alatt megérkezett a csomag (bubis boriték külön becsomagolva minden), ezt több lánynál is olvastam, szóval + pont Oasapéknak. De lássuk mit rejtett a csomag.


Szokásomhoz híven, most is megmutatom a promóképet, mert hát az alapján kénytelen választani az ember lánya.
Ez az angyalszárnyas fülbevaló volt az alapkoncepció, mivel már néztem azon a bizonyos aukciós oldalon, de drágálltam érte az árát, úgyhogy gondoltam ellövöm erre a keretemet.


Photobucket

Ugyan úgy néz ki, mint a promóképen, még méretre is ekkorát képzeltem el, szóval zéró csalódás. Viszont ami meglepett, az a mód, ahogyan kapcsolódik...Nem tekerős nem kapcsos, csak össze dugod a két részt, és szevasz. Nos én ezzel nagyon bizalmatlan voltam, mert maga a fülbevaló nem egy könnyű darab, nem is értettem, ezzel hogy maradhatna a helyén. Ezért nem is hordtam nyilvánosan eleinte, majd aztán megjött a kedvem, és gondoltam megér egy próbát, megsétáltattam. És láss csodát, valóban nem kapcsolódik ki. 

Viszont van még egy dolog, ami fejtörést okozott, mégpedig, hogy kétféleképp lehet hordani:
Photobucket
Szerintetek hogy jobb? ha a szárny elöl van, vagy ha hátul?

A fülbevalót egyébként ITT lehet megtekinteni (van még ezüstben is)

Aztán, mivel még maradt a keretemből, bár nem sok, nézelődtem kicsit, és egy nyakláncra esett a választásom.

Engem ez a neon láz nem igazán kapott el. Igazából tetszik, de nekem nincs neon kompatibilis testem (sok más lánynak sincs, mégis kihangsúlyozzák világító felsővel azt amit nem kéne...no mindegy). Ezt a nyakláncot viszont abszolút nem éreztem túlzásnak, szóval ő lett a másik választottam.

Még ezen kívül elérhető zöldben és sárgában, de hozzám ez a szín állt talán a legközelebb. 

Photobucket
És bámulatos szerencsémre ez is pont ugyan olyan, mint a promóképeken. Két dologtól tartottam vele kapcsolatban, egyik, hogy túl gagyi arany színe lesz, de nem lett. A másik pedig, hogy nagyon könnyű lesz, és a neon része össze-vissza fog hajlongani. De ez sem jött be, bár valóban nem nehéz, de a hátsó kis súlynak köszönhetően nem forog el állandóan, és nem kell igazgatni. Egyébként nagyon megkedveltem, igazi kis minimal darab, vettem már fel fekete, fehér basic pólókkal, csőtoppal, de még pasztell színű felsővel is.
A nyakláncot ITT találjátok.


Photobucket
Itt láthatóak viselve, egyébként szoktam is őket együtt hordani, mert a nyaklánc kellően hangsúlyos, ugyanakkor diszkrét is ahhoz, hogy elférjen mellette a fülbevaló is. 

És így a végére, ha már témánál vagyunk, kinéztem 3 dolgot a kövi rendelésre, de nem tudnék dönteni, úgyhogy megmutatom, hátha segítségemre lesztek:

A)
Hangsúlyos, óarany, köves gyűrű.

B)
Merev, óarany, kígyómintás nyaklánc

C)
Merev, ezüst nyaklánc, tüskés lelógókkal

Szerintetek?
És hogy tetszett a rendelésem?

This entry was posted on 2012. augusztus 13., hétfő and is filed under . You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

13 Responses to “Oasap, baby (Pt. II.)”

  1. A nyaklánc nagyon bejön, olyan tipikus egyszerű, de nagyszerű darab, a fülbevaló meg nekem úgy tetszik jobban, hogy a szárny van elől. :]

    Az utóbbi 3 képről pedig a 2. tetszik, vagy a 3. a gyűrű nem igazán :$
    De a két nyaklánc közül is a kígyómintás tetszik jobban :] (De a lényeg, hogy Neked tetsszen, és Te tudd hordani :P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem is olyan kis diszrkét mégis valamennyire azért kitűnik a színe miatt. A szárnyra anyu is azt mondta, hogy kifelé jobban áll :D.

      Nekem is a kígyó mintás nyaki felé húz a szívem :3

      Törlés
  2. Ugyanilyen fülbevalót rendeltem én is, és ma kaptam meg :D Még nem tudom, hogy fogom hordani..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha eldöntötted, írd meg, kíváncsi vagyok :D

      Törlés
  3. Mindkettő szuper!!!
    Az szárnyas fülbcsi szerintem kifelé a nagyobb rész

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :). Szerintem is úgy lesz, hátra felé amúgy eszembe se jutott volna betenni, ha a promo képen nem úgy lenne :D.

      Törlés
  4. Ohm nagyon szuperek, a nyaklánc tetszik leginkább a kevesebb több alapon. Viszont a három kiszemelted közül, a kígyómintás merev valami állati klassz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, egyelőre nekem is a kígyómintás a befutó :D.

      Törlés
  5. a szárnyakat nehogy hátul hord! :D úgy elég furán néz ki.
    jó dolgokat választottál,érdekes,de nekem is a nyaklánc tetszik legjobban, jó,hogy nem annyira hosszú maga a lánc része.
    és én is a középső képre szavazok a megrendelendők közül,az a merev nyaklánc nagyon állat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anyukám is ezt mondta, szóval hiszek nektek :D.

      Törlés
  6. szerintem válassz egy negyediket :DD de ha minden áron ezeket akarod, akkor a gyűrűre engedélyt adok haha :D

    VálaszTörlés
  7. az angyalszárnyas fülbevaló bejövős , szerintem is jobb ha kifelé vannak a szárnyak ! ^^
    az új "jelöltek" közül pedig a gyűrűre szavazok!!! :D De ha nyakláncot szeretnél, az utolsót semmiképp nem javasolnám.

    VálaszTörlés

Többiek