Két Monaco smink FOTD (016-17)

Az elmúlt kb 1 hétben nem jelentkeztem, mert itt volt a barátnőm Miskolcról, mivel elég ritkán tudunk találkozni a távolság miatt, ilyenkor offline vagyok arra a pár napra :D. A következő vagy az utáni posztban   jövök majd pár képpel, mert magamat és őt is én sminkeltem.

Szóóval az első két smink amit a palettával készítettem:


Az első egy rózsaszínes-lilás naplementét idéző dolog volt, nagyon tetszett magamon, főleg hogy a rózsazsín matt, a lila pedig fényes.


Pirosítónak a Miss Rose-os pirosítót használtam, a száma pedig egy korallos rúzst tettem.


A hajamba pedig virágot tettem, mert így romantikusabb. Nem mentem így amúgy sehova, csak szeretem, ha jó az összkép fotózáskor is :D


Ezt pedig másnap reggel csináltam, mentem ügyet intézni, meg mászkálni a városban, azért választottam a kéket, mert a felsőm is ilyen színű volt, de mindjárt megltjátok :D.


A belső szemzugba azt a csodálatos színt tettem, amit bamboo néven illetnek én nem tudom megofogalmazni milyen szín, de tökéletes, nem fehér, ami annyira kitűnne de nem is fényes highlighter. 


Na itt látszik már egyben a pólóval. A szemhélyra egy világoskéket tettem a sötétebbel pedig kereteztem. 


Semmiképp sem akartam erős rúzst használni, ezért a kedvenc nude rúzsomat vetettem be. 


Az arcomat pedig nem pirosítóval, hanem bronzosítóval formáztam. Mostmár végre vagyok annyira barna, hogy lehet :D

This entry was posted on 2011. július 20., szerda and is filed under ,,,,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

4 Responses to “Két Monaco smink FOTD (016-17)”

  1. Nekem a rózsaszín jobban tetszik, olyan mint a japán cseresznyefavirág =) Nagyon szép! Tényleg jól áll! De a kék smink is gyönyörű.

    VálaszTörlés
  2. Hú nekem a 2. verzió tetszik nagyon-nagyon. Ez a kék smink isteni.:) Nagyon tetszik a nude rúzsod is. Szabad kérdezni, hogy ez melyik termék?:)

    VálaszTörlés
  3. az első verzió nagyon tetszik :) és jól áll a nagyon a virág :)

    VálaszTörlés
  4. @Bikira: a számon Manhattan Creamy nude lipstick 53h Rosewood árnyalata van.
    itt vannak róla swatchok, és rövidke vélemény, plusz ott ott található a másik nude rúzsom is, ami szintén Manhattan (annak a pontos nevét már nem tudom, mivel sajnos már nincs meg a tartókája) igazából nagyon hasonló a finishük, csak az első amit említettem kicsit jobban szárít, a második fényesebb. :)

    http://eaudemakeup.blogspot.com/2011/05/ma-amig-varoskozpontban-voltam-ezeket.html

    VálaszTörlés

Többiek